Klasszikus

250 éves a Semmelweis Egyetem, zenével (is) ünnepelnek

2020.02.11. 11:40
Ajánlom
Az egyetem Medikus Zenekara márciusban külföldi diákokkal kiegészülve ad koncertet a Müpában. A jegybevételt a II. számú Gyermekgyógyászati Klinika udvarában játszótér kialakítására ajánlják föl.

A Semmelweis Egyetem a 2019/2020-as tanévben ünnepli alapításának 250. évfordulóját, amely előtt ünnepi rendezvénysorozattal tiszteleg. A jubileumi év kiemelt eseménye az egyetem Medikus Zenekarának erre az alkalomra külföldi diákokkal kibővült formációjának koncertje a Müpában március 10-én. A hazai zenészekhez pályázat útján csatlakoznak az Egyetem külföldi partnerintézményeinek hallgatói a programban szereplő Mahler I. szimfónia előadásához.

A meghirdetett zenekari pályázatra lengyel, román, szlovén, német, holland, olasz, osztrák, svájci és spanyol hallgatók jelentkeztek.  A budapesti koncertet követően a Nemzetközi Medikus Zenekar Szlovákiában, Csehországban, valamint Lengyelországban is bemutatja a programot.

A Medikus Zenekar a Semmelweis Egyetem rendezvényeinek rendszeres résztvevője, de sikerrel szerepeltek többek között Bayreuthban, Svájcban és a Zeneakadémián is. A tizenkét évvel ezelőtt alakult együttes művészeti vezetője és karmestere 2009-től Dubóczky Gergely. Tagjai elsősorban az orvosi egyetem hallgatói, valamint több hazai felsőoktatási intézmény diákjai. Jótékonysági koncertjeikkel a hazai egészségügyi intézményeket segítik.

DuboczkyG-0230-113515.jpg

Dubóczky Gergely (Fotó/Forrás: Medikus Zenekar)

A március 10-i jubileumi koncert jegybevételét a II. számú Gyermekgyógyászati Klinika udvarában játszótér kialakítására ajánlják föl a gyermekek klinikai körülményeinek javítása érdekében. 

A Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai klinikájának épületegyüttesében kezelik az ország minden második leukémiás, illetve daganatos betegét. A speciális betegellátás különleges igényeket követel meg, melyeknek az ott dolgozók kiváló minőségű eszközökkel, legjobb tudásuk szerint igyekeznek megfelelni. A megépülő játszótér megvalósítása része annak a megújulási folyamatnak, mely az elmúlt években az immár 135 éves klinikán elkezdődött, és amelynek fő célja, az intézményben ápolt gyermekek kórházi ápolásának, gondozási körülményeinek javítása. A játszótér korszerű, gyermekbarát és időtálló elemei, ütéscsillapító burkolata, integrált kialakítása, valamint a kialakított kellemes zöld környezet lehetővé teszi majd, hogy sérült és egészséges gyermekek együtt játszanak biztonságos körülmények között.

Semmelweis250 – Jubileumi koncert

2020. március 10. 19:00, Müpa

Műsor:

  • Liszt Ferenc: Les Préludes – szimfonikus költemény
  • Gustav Mahler: I. szimfónia

Közreműködik: Nemzetközi Medikus Zenekar

Vezényel: Dubóczky Gergely

Jegyvásárlás

Fejléckép: 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.
Könyv

„Megszerettem a főszereplőmet” – Csabai László a Lírástudók vendége

Sokadszor tér vissza a népszerű nyomozó, Szindbád-Schiffer, aki ezúttal Amerikába érkezik, ahol countryénekes lesz. Ennek apropóján hívtuk meg podcastunkba Csabai Lászlót, aki Grisnik Petra faggatott – nem csak a könyvről.
Jazz/World

Hajdu Klára: „A jazz egy nagy játszótér”

Az általában viccesen említett 15 percnyi hírnév tárta előtte szélesre a jazz kapuját. Ám a kapun túl már saját tehetsége, kitartása segítette tovább. Hajdu Klára zenekart vezet, éneklést tanít, és néha elgondolkodik azon, hogyan tolja minél messzebb magától a mobiltelefont.
Vizuál

Koltai Lajos és Rudolf Péter veheti át a Savaria Filmszemle életműdíját

A 12. Savaria Filmszemlére minden korábbinál több nevezés érkezett, a vetítések mellett könyvbemutatóval, szakmai beszélgetésekkel, valamint Törőcsik Mari hagyatékából összeállított kiállítással is várják az érdeklődőket. 
Klasszikus

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Oxford címmel indul turnéra a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Az együttes háromállomásos koncertsorozata különleges zenei válogatással és nemzetközi szólistagárdával valósul meg április utolsó három napján, Szolnokon, Kismartonban, valamint Budapesten.
Klasszikus ajánló

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.
Klasszikus ajánló

Mitológiai drámából ifjúkori mestermű – az Idomeneót adja elő a Szent István Filharmonikusok

Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.
Klasszikus ajánló

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Klasszikus ajánló

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.