Klasszikus

30 milliót kap az államtól a 100 Tagú Cigányzenekar

2021.04.04. 16:05
Ajánlom
A rendkívüli támogatásról az Emberi Erőforrások Minisztériuma döntött, amely új próbahelyszínt is keres a zenekarnak.

Az 1985-ben alakult 100 Tagú Cigányzenekar hagyományőrző előadásaival bejárta a világot, miközben megismertették a zenekedvelőket a magyar cigányzenével. Most a pandémia miatt anyagi nehézségekkel küzdő Magyar Örökség- és Hungarikum-díjas együttest az Emberi Erőforrások Minisztériuma 30 millió forint rendkívüli támogatásban részesítette.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a zenekar kiköltözött abból a VII. kerületi épületből, ahol több mint egy évtizedig próbáltak és készültek az előadásokra. A költözésre azután került sor, hogy az együttes vezetése nem fogadta el a kerület által kínált alternatív megoldást.

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

Kapcsolódó

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.

Ezt követően Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elrendelte, hogy a zenekar számára egy méltó és végleges helyszínt biztosítson a kultúráért felelős államtitkárság. Ennek az épületnek a keresése zajlik jelenleg.

Az Emmi szerint pártpolitikai csatározás a 100 Tagú Cigányzenekar költözési ügye

Kapcsolódó

Az Emmi szerint pártpolitikai csatározás a 100 Tagú Cigányzenekar költözési ügye

Kásler Miklós pártpolitikai csatározásnak nevezte, hogy a 100 Tagú Cigányzenekarnak költöznie kell a VII. kerületből, a VII. kerületi vezetés viszont állítja, hogy találtak helyet a zenekarnak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Klasszikus

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Klasszikus interjú

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus ajánló

Haydneum-koncertek: ajándék a léleknek – december 23-ig 15 százalékos karácsonyi kedvezménnyel

A Haydneum bérleti estjei a 2023–24-es koncertévad második felében is kikezdhetetlen remekműveket és avatott előadókat ígérnek.
Klasszikus interjú

„Ha az ember elébe megy a lehetőségeknek, a szerencse is könnyebben érkezik” – beszélgetés Balog Alexandrával

Fiatal kora ellenére már igen jelentős zenei sikerekkel, ráadásul fesztiválalapítói és -szervezői tapasztalatokkal rendelkezik az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal idén kitüntetett zongoraművész, Balog Alexandra.