Klasszikus

30. születésnapját ünnepli az Orfeo Zenekar

2020.12.02. 10:35
Ajánlom
A zenekar Haydn és Mozart-művekből álló koncerttel ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját 2021. január 19-én a Zeneakadémián.

1991. április 24-én adta első koncertjét a Zeneakadémián a Vashegyi György által alapított Orfeo Zenekar: Monteverdi L’Orfeo című operáját adták elő – Magyarországon első alkalommal a teljes művet. A zenekar partnere az az előző évben – szintén Vashegyi György vezetésével – alakult Purcell Kórus volt, akivel munkásságuk azóta is szorosan összefonódik, s

az utóbbi harminc évben a magyarországi régizenei mozgalom kiemelkedő szereplőivé váltak.

Repertoárjuk gerincét a Gesualdótól Mendelssohnig terjedő periódus zenéje alkotja.

Az együttesek az elmúlt harminc évben a 17-18. század számos zenetörténetileg fontos kompozícióját első ízben szólaltatták meg itthon, és 1998 óta több világpremier-lemezfelvételt készítettek. 2014 óta a Versailles-i Barokk Zenei Központtal szoros együttműködésben számos francia barokk hangfelvételt jelentettek meg.

VashegyiGY_PauikL-103134.jpg

Vashegyi György, Paulik László (Fotó/Forrás: Márkos Tamás / Orfeo Zenekar)

Az Orfeo Zenekar első koncertmestere Paulik László, de 2009 óta – szólistaként és koncertmesterként – a világhírű Simon Standage is részt vesz az együttes munkájában.

A zenekar 2021. január 19-én ünnepli fennállásának 30. évfordulóját – szintén a Zeneakadémia Nagytermében. Haydn és Mozart-programmal készülnek, szeretettel várnak mindenkit a közös ünneplésre!

Fejléckép: Orfeo Zenekar (fotó: Márkos Tamás / Orfeo Zenekar)

Támogatott tartalom.

Ha zene szól, nem tudok mással foglalkozni – Bősze Ádám és Vashegyi György a Kult50-ben

Kapcsolódó

Ha zene szól, nem tudok mással foglalkozni – Bősze Ádám és Vashegyi György a Kult50-ben

A Kult50 legújabb videójában Bősze Ádám zenetudós, műsorvezető és Vashegyi György karmester, régizenész ült le egymással beszélgetni – mi másról, mint zenéről.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Cate Blanchett a Zeneakadémián járt

A világhírű színésznő nem először fordul meg az intézményben, nemrég azonban egy koncerten fedezhették fel a szemfülesek: Baráti Kristófot és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát hallgatta meg.
Vizuál

Fotókiállítás nyílik a Magyarázat mindenre című film forgatásáról

A Képek, szavak című tárlaton különleges egységet képeznek a film forgatásán készült képek, valamint Reisz Gábor személyes, kézzel írt versei. A december 16-ig látogatható kiállítás valamennyi képe megvásárolható.
Színház

Dupla előadásokkal ünnepli utolsó karácsonyát a Kultúrbrigád az Átriumban

A Kultúrbrigád csapata utolsó átriumos decemberében sem pihen: karácsonyi hangulattal, forralt borral, finom süteményekkel és természetesen rengeteg izgalmas programmal, a nézők kedvenc előadásaival várja közönségét.
Színház

Háromszázadik alkalommal játszották Az utolsó órát a Rózsavölgyi Szalonban

December 3-án délután került sor a Rózsavölgyi Szalon Mark St. Germain darabjából készült produkció, Az utolsó óra jubileumi előadására: Jordán Tamás és Alföldi Róbert háromszázadik alkalommal álltak a közönség elé.
Jazz/World

Flavia Coelho napfényt hoz a szürke télbe

Brazíliában színpompás kulturális hatások érték, de végül Párizsban talált rá arra az egyedi zenei stílusra, amelyben jól megfér egymással a pop, a jazz, a rock, a funk és a tradicionális brazil műfajok.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Díjfelhívást tett közzé a Cziffra Fesztivál

A Cziffra György Fesztivál Balázs János művészeti vezető kezdeményezésére 2024 februárjában nyolcadik alkalommal adja át díjait Tehetség és Életműdíj kategóriában, valamint második alkalommal ítélik oda a Kreatív Művész díjat.
Klasszikus interjú

„Része vagyok egy nagyobb egésznek” – interjú Bucz Magorral

Immár tizenhat éve, hogy Junior Prima Díjjal jutalmazzák a fiatal tehetségek munkáját, az MVM Zrt. jóvoltából pedig jelentős anyagi támogatás és publicitás is jár az eszmei elismerés mellé. Ezúttal Bucz Magor zeneszerző mesél magáról.
Klasszikus hír

Cate Blanchett a Zeneakadémián járt

A világhírű színésznő nem először fordul meg az intézményben, nemrég azonban egy koncerten fedezhették fel a szemfülesek: Baráti Kristófot és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát hallgatta meg.
Klasszikus hír

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.
Klasszikus hír

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.