Klasszikus

32. Debreceni Jazznapok

2003.09.12. 00:00
Ajánlom
A leghosszabb folyamatos múltra visszatekintő magyarországi jazzfesztivált, a 70-es, 80-as években sok legendás koncertnek helyet adó Debreceni Jazznapokat az idén szeptember 26-28-án rendezik meg. A sokszínű programot nemzetközi kuratórium állította össze: a középpontban a jazz őshazája, az Egyesült Államok, illetve Magyarország jazzmuzsikája áll, a seregszemlére ennek jegyében amerikai és magyar muzsikusok kaptak meghívást.

A magyar jazzfesztiválok gyakorlatában rendhagyó kezdeményezés, hogy az egyik estét teljes egészében egyetlen város, nevezetesen St. Louis zenei életének, mégpedig a blues muzsikának szentelik. A műsor sztárja várhatóan a rendkívüli hangi adottságokkal és előadói képességekkel rendelkező Kim Massie énekes lesz. A hatórás monstre programot éjszakai blues-session követi az amerikai és a magyar zenészek találkozásának jegyében. Ez az est nyitánya annak a több évre tervezett sorozatnak, amelyben a debreceni fesztivál az amerikai jazz történetében meghatározó szerepet játszó városok, New Orleans, Chicago és New York mai jazzéletét kívánja keresztmetszetben bemutatni.

A blues mellett természetesen a kortárs amerikai jazzmuzsika is megjelenik a fesztiválon, mégpedig két zongorista, a legendás hírű Andrew Hill és a fiatalabb korosztály népszerű muzsikusa, Jacky Terrasson képviseletében. A két neves művész meghívásával a debreceni fesztivál új gyakorlatot igyekszik meghonosítani: a jövőben csak olyan külföldi muzsikusokat kívánnak felléptetni, akik még nem jártak Magyarországon, s újat nyújtanak a hazai közönségnek.

A szervezők koncepciója arra irányul, hogy az amerikai eredetű jazz magyarországi megjelenésének sokféle, etnikai háttérhez is kötődő változatát mutassák be. Így hosszú idő után ismét fellép Debrecenben Szabados György, aki a MAKUZ zenekar élén a magyar népzenéből kiinduló nagy lélegzetű kompozíciókat szólaltat meg. Ugyancsak a magyar folklór bartóki feldolgozásának útját követi Mezei Szilárd fiatal vajdasági hegedűművész és kvartettje, míg Tűzkő Csaba szextettjének finoman hangszerelt zenéje a magyar népzene kodályi értelmezéséhez áll közelebb. Az etnikai identitású zenék sorába tartozik majd Babos Gyula Romani Project együttese, amely a cigány folklór és a jazz társítását példázza, míg a Nigun együttes zsidó-klezmer dallamokban és harmóniavilágban találta meg zenei gyökereit.

A 32. debreceni jazzfesztivál nemzedékek találkozóhelye is lesz. Ugyanazon a napon lép színpadra a Kossuth díjas Pege Aladár, a bőgő világhíres magyar virtuóza, illetve a hangszer új üdvöskéi, a Magyar Rádió jazzbőgő- és basszusgitár-versenyének győztesei, Lakatos „Pecek” Krisztián és Horváth „Plutó” József. Bemutatkozik a nyári bilbaói jazzverseny harmadik helyén végzett, tizenévesekből álló Next Generation is.

Az öt helyszínen lebonyolítandó Debreceni Jazznapok programjait számos kiegészítő esemény színesíti, köztük jazzlemez-borítókat bemutató kiállítás, művész-közönség találkozó, CD-dedikálás, hangszeres mesterkurzus, fórum a kortárs jazz irányzatairól, lemezbörze, jazzfilmek vetítése.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Itt követheti élőben Martha Argerich koncertjét, ha már nem kapott jegyet!

December 12-én este fél 8-kor a Liszt Ferenc Kamarazenekarral lép fel Martha Argerich. A hangverseny teltházas, de a Medici TV közvetíti. Mutatjuk, hol.
Színház

Megszavazta a Parlament az új színháztörvényt

115 igen szavazattal elfogadta az Országgyűlés a kulturális törvénycsomagról szóló törvényjavaslatot, amely miatt hétfőn ezrek tüntettek a Madách téren.
Zenés színház

Kiderült, mit gondol a Metropolitan Opera főigazgatója az énekesekről

Tizenhárom éve áll a New York-i operaház élén, Peter Gelb mindennel találkozott már.
Klasszikus

A 13 éves Rozsonits Ildikó sikere a grazi ifjúsági zongoraversenyen

Rozsonits Ildikó megnyerte a 13-15 évesek korosztályát, de a többi csoportban is akadnak magyar befutók a VI. Nemzetközi Ifjúsági Bartók Zongoraversenyen.
Vizuál

Illusztrátoroktól kérhetsz személyre szóló rajzot karácsonyra

A legviccesebb kérésekről vagy a legemlékezetesebb kliensekről kérdeztük az illusztrátorokat a Pagony lassan hagyományosnak számító karácsony előtti jótékony rajzolása kapcsán.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Szüts Apor: „A tökéletességet nem lehet, és nem is kell elérni”

Szüts Apor számára korán jött az ismertség a komolyzene világában. Több interjúban is beszélt eddigi munkásságáról, most viszont a belső munkafolyamatokról és szemléletmódjáról tudhatunk meg részleteket, amelyekről talán a lámpalázzal vagy maximalizmussal küzdő fiatal zenészek is szívesen olvasnának. Így került szóba a fejlődés, az önkritika vagy a tökéletesség nemlétének témája is.
Klasszikus hír

Kecskés D. Balázs Istvánffy Benedek-díjat kapott

A fiatal zeneszerző Három románc című alkotása nyerte el a Magyar Zeneszerzők Egyesületének díját.
Klasszikus fidelio klasszik

Rost Andrea a Fidelio Klasszik vendége

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása december 14-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Elek Ányossal, ifj. Harangozó Gyulával és Rost Andreával.
Klasszikus konferencia

Mi a helyzet a nőkkel a zenében?

Január 8-án és 9-én, az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál keretében szimpóziumot rendeznek a fenti kérdés megvitatására.
Klasszikus zongora

A 13 éves Rozsonits Ildikó sikere a grazi ifjúsági zongoraversenyen

Rozsonits Ildikó megnyerte a 13-15 évesek korosztályát, de a többi csoportban is akadnak magyar befutók a VI. Nemzetközi Ifjúsági Bartók Zongoraversenyen.