Klasszikus

37 évesen elhunyt Alexander Buzlov csellóművész

2020.11.08. 18:50
Ajánlom
November 8-án elhunyt Alexander Buzlov orosz csellista. Halálhírét a Moszkvai Konzervatórium tanára, Alexey Seleznyov közölte.

A fiatal művész halálát vérrög okozta. Harminchét éves volt.

Buzlov 1983-ban született Moszkvában. Itt végezte alapfokú és felsőfokú tanulmányait, a Moszkvai Konzervatóriumban Natalia Gutman, Kölnben pedig Frans Helmerson növendéke volt.

Több jelentős nemzetközi versenyen helyezést ért el, a Feuermann Versenyen nagydíjat és közönségdíjat, Belgrádban és Monte Carlóban első helyet, a müncheni ARD és a genfi Concours de Genève versenyen második díjat nyert. A moszkvai Csajkovszkij-versenyen ezüst medált és Rosztropovics-különdíjat kapott.

A legjelentősebb hangversenytermekben lépett fel olyan partnerekkel, mint Valery Gergiev, Yuri Bashmet, Paavo Järvi, Daniel Boico, Vadim Repin, Leonidas Kavakos, Martha Argerich, Leonard Slatkin és Yuri Temirkanov.

Szülővárosa konzervatóriumában tanított, kutatási területe pedig a nagy orosz csellisták voltak.

A New York Times így méltatta játékát:

Az igazi orosz iskola csellistája, aki képes megénekeltetni a hangszerét, és elvarázsolni közönségét.

Magyarországon is járt, Buzlov tavaly áprilisban a Pannon Filharmonikusokkal, idén tavasszal pedig a debreceni Kodály Filharmonikusokkal lépett fel.

 

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elhunyt Haramza László operaénekes

A Magyar Állami Operaház magánénekesét 60 éves korában érte a halál – adta hírül az Opera.
Zenés színház

Ingyen látható a Macskák londoni előadása az online térben

Bemutatásának 40. évfordulóján a The Show Must Go On Youtube-csatornája ingyenesen közvetíti Andrew Lloyd Webber kultikus darabját, a Macskákat.
Zenés színház

Idén is díjazták a nemzetközi operaélet legjobbjait

Online díjátadón jelentették be az Opera Awards győzteseit, akik a 2020/21-es évadban nyújtott teljesítményük alapján érdemelték ki a díjat.
Plusz

A b(m)űvész embersége – interjú a 110 éve született Rodolfo lányával, Gálvölgyi Judittal

Polgári neve Gross Dezső volt, de Rodolfoként ismerte meg a világ. „Vigyázat, csalok!”, mondta – és csalt. A többi már játék volt és szórakozás. Születésének 110. évfordulója alkalmából lánya, Gálvölgyi Judit segítségével idéztük föl a bűvész és édesapa legendás alakját.
Vizuál

KÉP-regény: A Gyilkos tó kémiája

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Gyilkos-tónál megélt pálinka-történeteket mesélt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Cziffra és Liszt műveket játszik a két zongoravirtuóz, Boris Berezovsky és Balázs János

Június 9-én Liszt Ferenc és Cziffra György szólózongora művei és négykezes átiratai hangoznak el Boris Berezovsky és Balázs János zongoraestjén. A Cziffra György-emlékév kiemelt eseményét a MOMkultban rendezik meg, melyet a közönség már élőben élvezhet.
Klasszikus hír

Magyar népdalt énekel Emma Kirkby a Kórusok Éjszakája jóvoltából

A Kórusok Éjszakája kórusfesztivál megálmodói a Csíkszerda Egyesület tagjai, akik a világhírű angol szopránnal, Emma Kirkbyvel készítenek közös videót, melyben a Csillagok, csillagok kezdetű magyar népdalt éneklik közösen.
Klasszikus gyász

Elhunyt Balassa Sándor zeneszerző, a nemzet művésze

Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Balassa Sándor Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) egyik alapítója és rendes tagja – közölte az MTI-vel az MMA.
Klasszikus hír

A Budapesti Fesztiválzenekar emlékkoncertet tart a koronavírus áldozatainak emlékére

A május 26-i ingyenes emlékkoncertet a Budapest Kongresszusi Központban rendezik meg, ahol a Budapesti Fesztiválzenekar és egy erre az alkalomra összeálló kórus, Fischer Iván vezényletével Mozart Requiemjét adja elő. A koncertet aznap az RTL Klub-on is meg lehet tekinteni.
Klasszikus hír

Haydn és magyar nóta az Óbudai Danubia Zenekar online kínálatában

Az Óbudai Danubia Zenekar május 15-én a Best of BMC sorozat keretében Haydn műveit szólaltatja meg, míg május 22-én a magyar nóta értékeit felvillantva, Liszt Ferenc valamint Brahms művei mellett, Ott Rezső kifejezetten erre az alkalomra írt szimfonikus magyar nótacsokrát játssza.