Klasszikus

43 évesen elhunyt Sík Dóra csellóművész

2022.11.19. 15:30
Ajánlom
Sík Dóra elsősorban kamarazenei koncertek előadójaként volt ismert. A Balaton-felvidéken élt férjével és három gyermekével, a természetközeli életforma fontos volt számára. Halálhírét a Papageno tette közzé.

Sík Dóra 1979-ben született Budapesten. Hétéves kora óta csellózott, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban tanult id. Kertész Ottónál, majd Lengyel Endrénél. 2002-ben szerzett kitüntetéses gordonkatanár és kamaraművész diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetében, Déri György növendékeként. 2005-ben a Debreceni Egyetem Konzervatóriumában Ádám Károly növendékeként kapott kitüntetéses gordonkaművész-tanár diplomát. 2017-ben az ELTE-n tett pedagógus szakvizsgát.

Több ösztöndíjat is elnyert, emellett számos kurzuson vett részt itthon és külföldön. 1998-ban 2. helyezést ért el az Országos Kertész Ottó Emlékversenyen, 2000-ben első díjat nyert a Weiner Leó Kamarazene Versenyen vonóstrióval (Oláh Vilmos – hegedű, Tuza Boglárka – brácsa). Tanított a Tóth Aladár Zeneiskolában és a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában, a Magyar Rádió Kórusiskolájában, illetve a Nivegy-völgyi Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.

Elsősorban kamarazenei koncertek közreműködőjeként volt ismert, repertoárja a barokk zenétől a kortárs zenéig terjedt. Olyan partnerekkel zenélt együtt, mint Oláh Vilmos, Zsoldos Bálint, Takáts Zsuzsanna, Reményi Orsolya, Krulik Eszter, Barta Gábor vagy Vékes Erzsébet. Számos darab ősbemutatóján közreműködött, többek között Dinyés Dániel, Dargay Marcell, Bolcsó Bálint, és Madarász Iván szerzeményeinél.

Fejléckép: Sík Dóra (forrás: Sík Dóra hivatalos oldala)

(via Sík Dóra hivatalos oldala, Papageno)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Zenés színház

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.
Színház

Díjnyertes Frankenstein-parafrázissal érkezik Budaörsre a Proton Színház

November 23-án a Budaörsi Latinovits Színház közönsége is megismerheti Mundruczó Kornél többszörösen díjazott előadását, a Frankenstein-tervet, amely újraértelmezi Mary Shelley klasszikusát, valamint újabb és újabb kérdéseket tesz fel a ma emberének.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Az opera ezer arca – fiatal énekesekkel koncertezik a Szent István Filharmonikusok

Varázslatos operavilág a Zeneakadémián: a Gaudeamus 2 – Az opera ezer arca című koncerten Mozart, Verdi, Donizetti és Rossini legismertebb áriái kelnek életre, hősies, komikus és tragikus pillanatokat tárva a közönség elé.
Klasszikus ajánló

Angol szerzőknek szenteli következő maratonját a Müpa

Február 15-én visszatér a Müpa közönségkedvenc, egész napos koncertsorozata, ezúttal három legendás angol komponista (élet)műveivel a középpontban. A részletes program már elérhető a Müpa honlapján.
Klasszikus hír

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.
Klasszikus hír

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Klasszikus hír

Fiatal művészeket díjaztak a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén

José Cura, Miklósa Erika és Balázs János hangversenyével zárult a Cziffra Fesztivál 10. jubileumi sorozata november 5-én a Müpában. Az ünnepi hangversenyen átadták a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díját és az Innovatív Zenei Projekt díját.