Klasszikus

45. Budapesti Zenei Hetek

2003.09.19. 00:00
Ajánlom
Bartók Béla halálának 58. évfordulója előestéjén, szeptember 15-én – immár hagyományként – a művész Concerto című művével veszi kezdetét a 45. Budapesti Zenei Hetek elnevezésű rendezvény.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar a nyitó hangversenyen még a zeneszerző két rapszódiáját szólaltatja meg – a hegedűszólót Kelen Barnabás játssza -, emellett Bartók 20 magyar népfeldolgozása is hallható lesz Kocsis Zoltán zenekari átiratában. E koncertet további 16 hangverseny követi a zenei hetek műsorán.

A Magyar Rádió immár hatodik alkalommal rendezi meg Nemzetközi Elektroakusztikus Fesztiválját, amelynek keretében osztrák, magyar és francia est lesz a Műcsarnokban. Október elsején a Dama Dama Közép-európai Ütőhangszeres Együttes, 7-én pedig a Bang On a Can All Stars koncertje lesz hallható.

A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a 80 éves Ligeti György tiszteletére ad hangversenyt a Budapesti Tomkins Énekegyüttes október 3-án. Az Orosz Kulturális Hetek alkalmából vendégünk lesz a 300 éves Szentpétervári Filharmónia Szimfonikus Zenekara, valamint a Moszkvai Patriarchátus Ortodox Kórusa, de egyházzenei koncertet az Athéni Bizánci Férfikar tolmácsolásában is hallhatunk majd a Szent István Bazilikában.

A fentiek mellett a fesztiválon fellép még többek között Ivan Sokol orgonaművész, a Budapesti Énekes Iskola és a Capella Savaria. Az október 22-ig tartó rendezvényt a Liszt Ferenc születésének 192. évfordulójának tiszteletére megrendezett Jandó Jenő zongoraest zárja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Kiderült, mit gondol a Metropolitan Opera főigazgatója az énekesekről

Tizenhárom éve áll a New York-i operaház élén, Peter Gelb mindennel találkozott már.
Klasszikus

A 13 éves Rozsonits Ildikó sikere a grazi ifjúsági zongoraversenyen

Rozsonits Ildikó megnyerte a 13-15 évesek korosztályát, de a többi csoportban is akadnak magyar befutók a VI. Nemzetközi Ifjúsági Bartók Zongoraversenyen.
Vizuál

Illusztrátoroktól kérhetsz személyre szóló rajzot karácsonyra

A legviccesebb kérésekről vagy a legemlékezetesebb kliensekről kérdeztük az illusztrátorokat a Pagony lassan hagyományosnak számító karácsony előtti jótékony rajzolása kapcsán.
Vizuál

Elfajzott művészet a javából – Vaszilij Kandinszkij

Olyan művészetet akart teremteni, amely megszabadul a tárgyi ábrázolásból. A szovjetek elől Németországba menekült, a nácik elől Franciaországba. 75 éve hunyt el Vaszilij Kandinszkij.
Tánc

"Nem hiszek abban, hogy ütni-verni kell a táncosokat" – Interjú Aradi Máriával

Aradi Mária nemrég ünnepelte a 75. születésnapját, de ma is rendületlenül dolgozik a Magyar Nemzeti Balett betanító balettmestereként. Nagyívű balett-táncosi pályájáról szerényen beszél, a jelenkori tendenciákról pedig határozott véleménye van.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus kritika

Martha Argerich nem mondta le, hálistennek

A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjén az argentin zongoraművésznő ragyogó Beethoven-zongoraversennyel mutatta meg, hogy nem lehet megunni egy darabot akkor sem, ha 70 éve játssza.
Klasszikus interjú

Szüts Apor: „A tökéletességet nem lehet, és nem is kell elérni”

Szüts Apor számára korán jött az ismertség a komolyzene világában. Több interjúban is beszélt eddigi munkásságáról, most viszont a belső munkafolyamatokról és szemléletmódjáról tudhatunk meg részleteket, amelyekről talán a lámpalázzal vagy maximalizmussal küzdő fiatal zenészek is szívesen olvasnának. Így került szóba a fejlődés, az önkritika vagy a tökéletesség nemlétének témája is.
Klasszikus hír

Kecskés D. Balázs Istvánffy Benedek-díjat kapott

A fiatal zeneszerző Három románc című alkotása nyerte el a Magyar Zeneszerzők Egyesületének díját.
Klasszikus fidelio klasszik

Rost Andrea a Fidelio Klasszik vendége

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása december 14-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Elek Ányossal, ifj. Harangozó Gyulával és Rost Andreával.
Klasszikus konferencia

Mi a helyzet a nőkkel a zenében?

Január 8-án és 9-én, az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál keretében szimpóziumot rendeznek a fenti kérdés megvitatására.