Klasszikus

45 éves korában elhunyt Domján Gergely, a Nemzeti Énekkar tagja

2021.06.02. 16:25
Ajánlom
A Domján Gergely haláláról szóló hírt a Nemzeti Énekkar testvéregyüttese, a Nemzeti Filharmonikusok tette közzé.

A Nemzeti Énekkar nekrológja Domján Gergelyről:

Vannak helyzetek, amikor belénk szorul a lélegzet.

Megint gyászol a Nemzeti Énekkar, alig negyvenöt esztendősen elvesztettük Domján Gergelyt.

Gergő első munkahelye volt a miénk. Nagyon fiatalon került hozzánk, hosszú évekig volt az Együttes Benjáminja, legfiatalabbja. Derűs, szerethető lényét zárkózottsága ellenére is hamar a szívünkbe zártuk.

Az ilyen fiatalok szinte mindig kedvencek, hiszen itt, a szemünk láttára nőnek fel, cserepednek a tehetséges ifjoncból érett, komoly, felnőtt művésszé.

Együtt szurkoltunk Gergővel énekművészi egyetemi vizsgáin, a párválasztás rögös útvesztőin, s együtt ünnepeltük vele megszületett, mostanában kamaszodó gyermekeit.

nemzeti_enekkar-162705.jpg

Somos Csaba karigazgató és a Nemzeti Énekkar (Fotó/Forrás: Nemzeti Énekkar)

A betegség régen belekóstolt, már több, mint másfél évtizede volt, hogy egy próbáról rosszullét miatt korábban kellett távoznia.

Utána – hosszú lábadozás után – sikeresen visszaállt kedvenc baritonszólamába. Egy ideig úgy tűnt, kilábalt a veszélyből, de sajnos a kór némi visszavonulás után újra támadott. Gergő pedig vissza-visszatérően együtt élt ezzel a szakadatlan küzdelemmel. De ez a harc nem volt idegen Gergő habitusától, nem is igen panaszkodott emiatt. Azt a megoldást választotta, hogy egyszerűen nem beszélt róla.

Egy régi-régi kiadványunkban így vallott magáról, hobbijáról, szenvedélyéről:

„Egyszer Papagenót énekeltem, s közben azon tűnődtem, hogy nincs ugyan a kezében vadászszerszám, de ő is az erdőt járja. […] Terepíjász volnék, így kell ezt mondani. Az íjat nehéz megfeszíteni, de aztán könnyű megtartani. Az íjászat javítja, fejleszti a légzést és a koncentrációt, ennek bizonyára hasznát veszem az előadásokon is.”

Gergő, most elpattant az a bizonyos íj.

Kicsit úgy érezzük, hogy a mi fiúnk ugyan most elment a hosszú útra, de lélekben mindig itt marad velünk, s onnan a távolból figyel ránk. Ha esetleg valami nem tetszik neki, hunyorogva, némán csóválja a fejét, ahogy korábban is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.
Klasszikus kritika

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Klasszikus ajánló

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus ajánló

Fiatal zenészeket és a közönséget is várják a Cziffra Fesztivál mesterkurzusai

A Cziffra Fesztivál immár hagyományosnak számító Mesterakadémiája április 24–26. között zajlik Kőbányán, a Kroó György Zeneiskolában. Az ének-, zongora- és hegedűkurzusokra április 10-ig lehet jelentkezni.
Klasszikus kritika

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.