Klasszikus

5 zene, amivel elkezdhetsz klasszikus műfajt hallgatni – Max Richter ajánlása

2018.05.06. 12:02
Ajánlom
A Tabu, a Vivaldi Recomposed és a Sleep zeneszerzője összeszedett egy lejátszási listát azoknak, akik még újak a műfajban.

Steve Reich: Tehillim, Part 1& 2

„A Tehillim (1981) az egyik kedvenc Steve Reich-darabom. Ez a mű fúziója annak a fajta dobolásnak, amit a szerző Nyugat-Afrikában hallott, illetve a reneszánsz Hoquetus-technikának (ami hasonló a nagyon gyors, pregnáns tapsoláshoz, ami például a flamencóban is megvan). Ezt az ütős anyagot Reich egy szabadon áramló vokális vonallal kombinálja, a Zsoltárok egy részét zenésítette meg. Az eredmény maga a csoda.”

Henry Purcell: Music for a While (1692)

„A Music for a While” az egyik legismertebb Henry Purcell-dal, aki egyébként – noha Lennonnal és McCartneyval, Ray Davisszel és Benjamin Brittennel erős a mezőny – a legjobb zeneszerző, akit Nagy-Britannia a világnak adott. Ahogy sok más művében, itt is ismétlődő basszusszólamot használ. Ha ma készült volna, nevezhetnénk loopnak is. Nagyon szeretem Purcellnél, ahogy az énekszólam a basszus fölött halad. A brilliáns technika és az intenzív érzelmesség keveredése.”

Beethoven: VII. szimfónia (1804-1808)

„Hunyd be a szemed, hogy a legtöbbet adja neked Beethoven VII. szimfóniája. Beethoven minden tekintetben nagymenő volt, és ez a szimfónia akkorát üt, hogy annál nagyobbat nem is lehetne. Ha lett volna dobgépe, biztos adott volna hozzá lábdobot is. Hangosítsd fel.”

Bach: Chaconne BWV 1004 (1720)

„Ez a Bach-chaconne a II. partitából az egyik legragyogóbb szólóhegedű mű az életműből. Csak hogy világos legyen, ez egyetlen hegedű. Egy játékos.”

Julia Wolfe: Fuel IV, V (2007)

„Imádom ennek a darabnak a sűrűségét, a testességét. Egyszerre összetett és egyszerű, attól függ, hogyan közelítesz hozzá. Olyan, mint egy földindulás – amikor élőben hallod, úgy érzed, a zenekar mindjárt felrobban.”

(forrás: Guardian)

Nehogy abbahagyd a zenehallgatást! A Fidelio kortárs zenei tízes listáját itt találod, az olvasóink kedvenceit pedig itt.
10 kortárs zenemű, amit hallanod kell, miután meghalsz

Kapcsolódó

10 kortárs zenemű, amit hallanod kell, miután meghalsz

„Az életben nem akarok többet ilyen zagyvaságot hallgatni!” – Tiszteletben tartjuk, ha mondtál már valaha valami hasonlót, ezért készítettünk egy listát azokról a kihagyhatatlan zenékről, amiket soha nem akarsz hallani ebben az életben… de talán érdemes visszatérni rájuk, miután meghaltál.

Ezeket a kortárs zenéket kell hallgatni az olvasóink szerint

Kapcsolódó

Ezeket a kortárs zenéket kell hallgatni az olvasóink szerint

Arvo Pärt, Philip Glass és Ola Gjeilo a legnépszerűbb kortárs komponisták között a Fidelio olvasói szerint. Van még egy-két meglepetés is a listában.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

A mérgelődés múzsája – interjú Ascher Tamással

Nem szívesen nyilatkozik, és azt szeretné, ha a közönség megértené, mire gondol, akkor is, ha nem írja ki a műsorfüzetbe. Ascher Tamással közelgő Turgenyev-bemutatója alkalmából ültünk le beszélgetni a Katona József Színház Kantinjában. A Kossuth- és Jászai-díjas rendezővel többek között nemzedékek közti szakadékokról, állításról és tagadásról, önismeretről és annak hiányáról, a világ megismerni akarásáról, maximalizmusról és alkotói nyugtalanságról, a becsületes színház feladatáról és a bohócok látásmódjáról beszélgettünk.
Klasszikus

Januártól várja a közönséget a Magyar Zene Háza

Elkészült a Magyar Zene Háza épülete, a három funkcióra (zenepedagógia, interaktív kiállítás, előadóművészet) létrehozott intézmény január 22-én, a magyar kultúra napján nyitja meg kapuit a nagyközönségnek.
Színház

Az Ember tragédiája 2.0 lett az évad legjobb drámája

December 10-én a Gödör Undergroundban adták át a Színházi Dramaturgok Céhének idei kitüntetéseit. A díjátadó egyben könyvbemutató is volt, hiszen megjelent a Nyílt Fórum Füzetek 36. kiadványa.
Zenés színház

A Szöktetés a szerájból lesz az Operabeavató új témája

Hosszú évek óta telt házas siker az Operabeavató, Dinyés Dániel és Göttinger Pál beszélgetős koncertsorozata. A legnagyobb operákat humoros és közérthető formában ízekre szedő sorozat január 17-étől Mozart Szöktetés a szerájból című művének elemzésével folytatódik.
Színház

Sodró Eliza beteg nőkön segít

A Radnóti Színház színésznője 47 centimétert vágatott fenékig érő hajából, hogy abból később paróka készülhessen.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

A Mezzo TV tűzi műsorra a Concerto Budapest koncertfilmjét

A Kárpát Rapszódia című fekete-fehér koncertfilmet Szabó Stein Imre rendezte, Keller András és a Concerto Budapest Zenekar mellett Roby Lakatos és Snétberger Ferenc is közreműködik.
Klasszikus hír

Januártól várja a közönséget a Magyar Zene Háza

Elkészült a Magyar Zene Háza épülete, a három funkcióra (zenepedagógia, interaktív kiállítás, előadóművészet) létrehozott intézmény január 22-én, a magyar kultúra napján nyitja meg kapuit a nagyközönségnek.
Klasszikus kritika

Hömpölygő zenei folyam

Daniel Harding és a Svéd Rádió Szimfonikus Zenekara adott koncertet november 29-én a hamburgi Laeiszhalléban. A Dvořák és Brahms műveit felvonultató program énekes szólistája Christian Gerhaher volt.
Klasszikus ajánló

Karácsonyi készülődés a Magyar Rádió Zenei Együtteseivel

A Magyar Rádió Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa két ünnepi koncertet is ad decemberben, melyet a közönség a Bartók Rádió műsorán is meghallgathat.
Klasszikus gyász

Elhunyt Bihary László

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneelméleti Tanszékének oktatója 71 éves volt – tette közzé az intézmény.