Klasszikus

50 éves korában elhunyt Tallér Zsófia zeneszerző

2021.04.06. 11:15
Ajánlom
Az Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző, a Zeneakadémia oktatója hosszan tartó betegség után, életének 51. évében távozott az élők sorából.

Tallér Zsófia 1970-ben született Dorogon. Zeneakadémiai tanulmányait Bozay Attila és Petrovics Emil irányítása alatt végezte, 1992-ben zeneelmélet-tanári, 1994-ben zeneszerzői diplomát szerzett. Alapító tagja volt a NOVUS Kávéház Zenei Műhelynek, majd dolgozott a Nemzeti Színház zenei vezetőjeként. 1999-től az Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2000-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, az alkalmazott zeneszerzés szakirány társalapítója volt.

Kompozíciói rendszeresen szerepeltek hazai és nemzetközi koncertpódiumokon, komolyzenei fesztiválokon, illetve számos színházi és filmes produkció kötődik nevéhez.

2004-ben megnyerte a Balassi Bálint Zeneszerzői Pályázatot a Balassi Bálint nevére című újreneszánsz nagyzenekari kantátájával. Mundruczó Kornél több filmjéhez és színházi rendezéséhez is írt kísérőzenét, melyek közül A 78-as Szent Johannája című rövidfilm zenéjéért elnyerte a Magyar Tévé- és Filmkritikusok Díját, a Johanna című operafilmet pedig 2005-ben meghívták Cannes-ba, ahol az „Un certain regard” szekció keretében mutatták be.

Számos színpadi művet komponált, többek közt 2006-ban a Bogármese című gyermekbalettet, 2011-ben A herceg lova, 2017-ben az Aprószentek című operákat, valamint 2019-ben a Mátyás Király vándorúton című meseoperát. Leánder és Lenszirom című, 2015-ben bemutatott operáját a Magyar Állami Operaház egyedülálló módon három évadon keresztül műsorán tartotta, így több mint 15 ezer néző láthatta; az előadás CD-n és DVD-n is megjelent. Gyermekopera a nagyopera igényével, amely értő és érzékeny közönséget feltételez a gyermekek személyében – olvasható a lapunkban megjelent kritikában.

Munkásságát 2011-ben Erkel Ferenc-díjjal, 2016-ban Bartók–Pásztory-díjjal ismerték el. 2011-ben Boribon muzsikál című gyereklemez zenéjéért „Az év gyermekalbuma” kategóriában Fonogram-díjat, 2015-ben Pert Em Heru című művéért Artisjus-díjat vehetett át. (Zeneakadémia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Vizuál

Újra Magyarországon látható a Fejedelmek aranya

Március 15-én lenyűgöző időszaki kiállítás nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 16-17. századi erdélyi pénzérmék mellett ötvösmunkákat, díszfegyvereket is megtekinthetünk.
Plusz

P. Howard szellemében – 5 Rejtő-program Budapesten

Közeleg március 29-e, azaz hazánk talán legkedveltebb írójának, Rejtő Jenőnek születésnapja, a páratlan zsenijű és kivételes humorú szerző 120 éve ezen a napon látta meg a napvilágot. Számos program esedékes a következő hetekben, amely Rejtőhöz kapcsolódik. Ezekből válogattunk.
Klasszikus

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?
Klasszikus ajánló

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Klasszikus ajánló

A szélességi körök visszhangjai – spanyol vonósnégyes kalauzol az európai és amerikai zene világában

A Cuarteto Matrice programja északról dél felé haladva navigál keresztül a 20. századi Európán és Amerikán. A spanyol kvartett a hiánypótló MERITA – európai kamarazenei együttműködés keretében érkezik Magyarországra, és ad koncertet a BMC-ben, április 7-én.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sofia Gubaidulina zeneszerző

Napjaink egyik legjelentősebb orosz zeneszerzőjét, aki élete utolsó évtizedeit Németországban töltötte, kilencvenhárom éves korában, március 13-án érte a halál.
Klasszikus ajánló

Végh Sándor egykori tanítványa tart kamarazene kurzust a Concerto Mesteriskola keretében

A kamarazenei élet egy újabb kiválósága, Arvid Engegård tart ingyenes, nyilvános, angol nyelvű mesterkurzust március 17-én, a zenekar Páva utcai székházában.