Klasszikus

51 évesen meghalt Johan Botha operaénekes

2016.09.08. 18:31
Ajánlom
A dél-afrikai származású tenort szeptember 8-án reggel, hosszú betegség után érte a halál Bécsben.

Az 1965. aguszutus 19-én, a dél-afrikai Rustenburgban született Johan Botha a világ leghíresebb tenorjai közé tartozott, székhelyét 1990-ben tette át Európába – írja a New York Times.

Anja Kampe és Johan Botha

Anja Kampe és Johan Botha (Fotó/Forrás: Posztós János / Müpa)

Rendszeres fellépője volt többek között a milánói Scalának, a New York-i Metropolitannek, és a londoni Royal Operának. A magyar közönség utoljára júniusban találkozhatott vele, a budapesti Wagner-napok keretében, A walkűr című előadás Siegmundjaként. Ez a fellépés jelentette a visszatérést héthónapos kényszerpihenőjéből is, miután még 2015. novemberben rákkal diagnosztizálták.

Jó bor - Wagner-napok

Kapcsolódó

Jó bor - Wagner-napok

Aligha van olyan Wagner-rajongó, akinek június táján nem jelez a biológiai órája: ismét eljött a Budapesti Wagner-napok ideje. Tíz év elteltével immár tizenegyedik alkalommal. MÜPA MAGAZIN

  

A bécsi operaház szeptemberi Turandot bemutatójában a ház magánénekese, Johan Botha még fellépett volna. Az előadást neki ajánlják, emlékére felvonták a fekete lobogót.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Könyv

„Az irodalmi életrajzok poposítása tudatos volt, a reflektorfénybe kerülés nem” – Interjú Nyáry Krisztiánnal

A virtuális és a valódi közösségi terekről, a papíralapú könyv mai napig tartó létjogosultságáról és az egy éve nyitott Magvető Caféról is kérdeztük a KULT50 magazin hasábjain Nyáry Krisztiánt, a Líra kreatív igazgatóját.
Könyv

Könyvtáros osztag kutatja fel a könyveket, amikre csak halványan emlékeznek az olvasók

Előfordult már, hogy egyszerűen nem tudott kiverni a fejéből egy könyvet? Néhány részletére emlékezett, de a címre vagy a szerzőre egyáltalán nem. A New York-i Közkönyvtár a legképtelenebb esetekben is próbál segíteni.
Színház

„Egy fantasztikus korszaknak bukkantam a nyomára” – interjú Szikora Jánossal

Idén már hatodik alaklommal rendezi meg a Koronázási Szertartásjátékot a Vörösmarty Színház igazgatója. Az augusztus 18-i bemutató apropóján Szikora János beszélt a kezdetekről, az idei év újdonságairól és a darab nemzeti öntudatformáló szerepéről.
Vizuál

Banksy nem örült neki, hogy kiállítást rendeztek a műveiből az oroszok

A graffitiművész Banksy tudta és hozzájárulása nélkül rendeztek munkáiból kiállítást Moszkvában. A művész kifogásolta, hogy elveivel ellentétben a tárlat látogatóinak még fizetniük is kell, mint mondta, ő sohasem kérne pénzt az emberektől, akik látni akarják a képeit.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus cselló

Jelenleg ez a tizenkilenc éves fiú a világ legtöbbet hallgatott csellistája

Már ami a lemezeladási adatokat illeti. Sheku Kanneh-Mason fellépett a brit királyi esküvőn, és 100 ezer példányban adták el a debütáló lemezét. Még nem töltötte be a huszadik életévét.
Klasszikus hírek

Bencze Máté döntős a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyében

A Magyarországot képviselő fiatal szaxofonos az öt döntős közé jutott a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén Edinburghben.
Klasszikus jótékonyság

Érdi Tamás látássérültek javára koncertezik a Zeneakadémián

Harminc éves a „Szól a szív” Alapítvány, amely számos alkalommal segítette a Vakok Iskoláját, amelynek Érdi Tamás egykor tanulója volt. Szeptember 18-án jótékonysági koncertet rendeznek a Zeneakadémián, nem drága a belépőjegy, de jó célt szolgál.
Klasszikus magazin

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.