Klasszikus

6. Nemzetközi Egyházzenei és Művészeti Fesztivál

2004.09.22. 00:00
Ajánlom
Október 1. és 10. között rendezik meg a Magyarok Nagyasszonya 6. Nemzetközi Egyházzenei és Művészeti Fesztivált. A rendezvénysorozat programjainak Budapest, Gyöngyöspata, Hajdúdorog és Székesfehérvár ad otthont. A fesztivál fővédnöke Dr. Erdő Péter bíboros-prímás, Esztergom-Budapesti érsek.

A Magyarok Nagyasszonya Fesztiválra olyan együtteseket, művészeket hívnak meg, akik rendszeres liturgikus szolgálatot látnak el egyházukban, a szakrális zenét tehát természetes környezetében szólaltatják meg. A fesztivál egyrészt föl kívánja hívni a figyelmet az egyházzene eredeti funkciójára és megszólaltatási helyére, a liturgiára, másrészt hangsúlyozni szeretné a liturgikus zene lelki-szellemi egészségvédő szerepét mindennapjainkban. Az idei fesztivál programja – mely a katolikus egyház sajátosan magyar, október 8-i Mária-ünnepe köré szerveződik – tizenegy istentisztelet és kilenc hangverseny, ill. egyházzenei áhítat keretében zajlik.

Az eddigiekhez hasonlóan idén is lesznek nemzetközi hírű, neves külföldi vendégek: a Schola Gregoriana Pragensis férfiegyüttes Prágából, akik a cseh szakrális zene régmúltjába és jelenébe kalauzolnak el, a kassai Collegium Technicum Kórusa, sok nemzetközi verseny díjazottja, valamint az Ungvári Görög Katolikus Székesegyház Énekkara, a ruszin egyházzenei élet reprezentánsa. Mellettük a hazai szkólák és egyházi szolgálatokon rendszeresen fellépő művészek és együttesek lesznek hallhatóak.

A látogatók megismerhetik a bizánci és a katolikus liturgikus tradíció jeles alkotásait, a Belvárosi Főplébánia Templomban elvégzendő ősi magyar (esztergomi) rítusú zsolozsmába pedig a kiadott kottás füzetek segítségével be is kapcsolódhatnak. A fesztivál ideje alatt a Csepeli Görög Katolikus Templomban megtekinthető a Kárpátalja fatemplomai című fotókiállítás, a Szent István Bazilikában pedig a Térszínház Magyar szentek című előadását láthatják az érdeklődők.

A nyitónap két különleges eseményt is kínál: a bizánci egyházban az Istenszülő oltalma ünnepén több száz énekes végzi a görög katolikus vecsernyét a Hajdúdorogi Székesegyházban, a budapesti Pasaréti Szent Antal Kórus pedig fennállásának 70. évfordulóján ad egyházzenei hangversenyt. Október 3-án és 4-én Székesfehérváron illetve Budapesten Bach és Pergolesi műveiből összeállított koncertet rendeznek, amelyen többek között Lóczi Klára (Olaszország), az I. Esztergomi Nemzetközi Oratórium Énekverseny különdíjasa is fellép. A művésznő valaha a Budapesti Énekes Iskolában tanult. Október 5. és 8. a férfiegyüttesek napja, akik nyugati és keleti rítusú szláv egyházzenét adnak elő. A zárónapi program egyben nyitány is: a Filharmónia Budapest Kht. Egyházzenei barangolások című ifjúsági koncertsorozatának első hangversenye ekkor lesz hallható a Rezső téri Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

5 zongoraművész, aki megmutatta, mit jelent a női energia a színpadon

Tudta, hogy Schumann felesége egymaga is zenetörténetet csinált? És hogy Fischer Annie véreskezű diktátorral is szóba állt, hogy megmentse egy ismerősét? Összeszedtünk néhányat a legvagányabb és legbátrabb zongoraművésznők közül.
Vizuál

Online térképen böngészhetőek híres emberek egykori otthonai

Mindig is érdekelt egy utadba eső épület története? Esetleg az izgatott, hogy hol éltek a magyar kultúra ismert alakjai? A Lechner Tudásközpont két online térképével órákra le fogod foglalni magad.
Vizuál

Ingyen nézhetőek a Cirko filmjei online

A négyzet, a Táncterápia, a Férfiak fecskében, vagy személyes kedvencünk, a Tű, cérna, szerelem is bekerültek a Cirko Film új online videotékájába, ahol március 30-ig az is kényelmesen mozizhat, aki valami miatt nem jut el a moziba.
Klasszikus

Szombaton újra Bach zenéje szól a metró peronja mellett

Idén is lemerészkednek az Operaház zenészei a metróba, Bach műveiből nyújtanak ízelítőt a zeneszerző születésének 334. évfordulóján. Élmény lesz a tömegközlekedés!
Vizuál

Ruben Brandt, mocskos graffitik és barokk portré sültkrumplival

A csoportos kiállítás izgalmas keresztmetszetet ad egy csapatnyi kortárs magyar alkotó művészetéből - a Műcsarnok munkatársainak válogatásában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Az isonzói csata emlékére koncertezik Szlovéniában a magyar zenekar

Ősbemutatóra készült a BFT zenekara Ljubjanában: mintegy 250 fős zenekar játszik a "Nagy Háború" áldozatainak emlékére.
Klasszikus podcast

Itt hallgathatod vissza Bősze Ádám Varázsboltjának előző adásait

Tíz rész már felkerült podcastként a netre, mutatjuk, ha esetleg nem találta volna!
Klasszikus bach

Szombaton újra Bach zenéje szól a metró peronja mellett

Idén is lemerészkednek az Operaház zenészei a metróba, Bach műveiből nyújtanak ízelítőt a zeneszerző születésének 334. évfordulóján. Élmény lesz a tömegközlekedés!
Klasszikus Nők a zenében

5 zongoraművész, aki megmutatta, mit jelent a női energia a színpadon

Tudta, hogy Schumann felesége egymaga is zenetörténetet csinált? És hogy Fischer Annie véreskezű diktátorral is szóba állt, hogy megmentse egy ismerősét? Összeszedtünk néhányat a legvagányabb és legbátrabb zongoraművésznők közül.
Klasszikus bach

Lépjen fel a Google-re, és komponáljon valamit Bach stílusában

Bach születésénak 334. évfordulóján a Google mesterséges intelligenciája egysoros zeneművet komponál az Ön dallamából is.