Klasszikus

76 éves korában elhunyt Radu Lupu zongoraművész

2022.04.19. 09:30
Ajánlom
A Grammy-díjas zongoraművész 2019-ben vonult vissza a színpadról betegsége miatt. Halálhírét a román közszolgálati rádió klasszikus zenei adója közölte.

Radu Lupu 1945. november 30-án született a romániai Galacon, Florica Musicescu és Cella Delavrancea növendékeként tanult szülőhazájában, majd a moszkvai konzervatóriumba került ösztöndíjjal. Fiatalon első díjat nyert a világ három fontos nemzetközi zongoraversenyén, így 1966-ban a Van Cliburn, 1967-ben a George Enescu, 1969-ben pedig a Leeds-i megmérettetéseken diadalmaskodott.

Nemzedéke egyik legjobb zongoristájaként tartották számon.

Európa és az Egyesült Államok nagy zenekarainak rendszeresen meghívott szólistája volt. A Salzburgi Fesztiválon a Herbert von Karajan által vezényelt Berlini Filharmonikusokkal debütált, az Egyesült Államokban első koncertjeit a Daniel Barenboim által vezényelt Clevelandi Zenekarral, valamint a Carlo Maria Giulini által dirigált Chicagoi Szimfonikus Zenekarral adta.

Radu Lupu a német Decca lemezkiadónál készített felvételeket, 1995-ben Grammy-díjat nyert a Schubert-szonáták lemezéért, ugyanabban az évben az Edison-díjat is elhódította Robert Schumann Gyermekjelenetek című lemezével.

A művész meglehetősen visszavonultan és diszkréten élt, kerülte az interjúkat, a közösségi médiában egyáltalán nem volt jelen. 2022. április 17-én hunyt el.

Fejléckép: Radu Lupu (fotó: Roberto Serra / Getty Images Hungary)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

„Ha az ember idős, már sokkal szabadabb” – születésnapi interjú a 80 éves Vidovszky Lászlóval

Nemrég ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, március 2-án pedig a Zeneakadémia is koncerttel köszönti Vidovszky László Kossuth-díjas zeneszerzőt. A jeles alkalom apropóján pályája indulásairól, zeneszerzői motivációiról és alapelveiről kérdeztük a komponistát.
Színház

Átadták a Kortárs Magyar Dráma-díjat: Pintér Béla és Horváth János Antal az idei kitüntetettek

A Radnóti Zsuzsa dramaturg alapította elismerést idén Pintér Béla érdemelte ki több évtizedes munkásságáért és színpadi szövegeiért. Különdíjat kapott Horváth János Antal, a Loupe Színházi Társulás alapítótagja.
Színház

Miért kell eljutni a tragédiáig? – Budaörsön rendezi meg a Hamletet Alföldi Róbert

Megtartották a h.ml.t. című előadás próbáját. Shakespeare drámáját április 20-án mutatják be a Budaörsi Latinovits Színházban, de a premiert még megelőzi egy nyílt próba márciusban, a Színházak Éjszakáján.
Vizuál

Ezekkel a kiállításokkal várja idén a látogatókat a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria

Az ókori Mezopotámia örökségét bemutató nagyszabású tárlattal, Munkácsy Mihály születésének 180. évfordulója előtt tisztelgő emlékkiállítással, valamint Anna Margit életművéből nyíló tárlattal is készülnek.
Klasszikus

„Egy álmom válik valóra” – interjú Mohai Bálint fagottművésszel

A Concerto Budapest szimfonikus zenekar március 3-i Mozart-napjának nyitókoncertjén csendül fel az örök érvényű mester Esz-dúr sinfonia concertantéja oboára, klarinétra, kürtre és fagottra (K. 297b). Ennek apropóján beszélgettünk az együttes szólamvezetőjével.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

A Moldván túl – Bedřich Smetana ritkábban játszott művei

1824. március 2-án született a cseh nemzeti zene egyik legnagyobb alakja, Bedřich Smetana. Hazám című ciklusának közkedvelt darabját, a Moldvát mindenki ismeri, de mit érdemes még meghallgatni a zeneszerzőtől?
Klasszikus hír

Meglett a Győri Filharmonikus Zenekar vadászkürtje

A rendőrség megtalálta azt a nagy értékű hangszert, amelyet januárban tulajdonított el valaki az együttestől. A kürt így visszakerülhetett jogos tulajdonosához.
Klasszikus interjú

„Ha az ember idős, már sokkal szabadabb” – születésnapi interjú a 80 éves Vidovszky Lászlóval

Nemrég ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, március 2-án pedig a Zeneakadémia is koncerttel köszönti Vidovszky László Kossuth-díjas zeneszerzőt. A jeles alkalom apropóján pályája indulásairól, zeneszerzői motivációiról és alapelveiről kérdeztük a komponistát.
Klasszikus ajánló

Nemzetközi színtérre lép az Orgonák éjszakája

A Magyarországon már évek óta népszerű programot idén három kontinens közel harminc országában rendezi meg a Filharmónia Magyarország, május 18-án, pünkösd szombatján.
Klasszikus interjú

„Egy álmom válik valóra” – interjú Mohai Bálint fagottművésszel

A Concerto Budapest szimfonikus zenekar március 3-i Mozart-napjának nyitókoncertjén csendül fel az örök érvényű mester Esz-dúr sinfonia concertantéja oboára, klarinétra, kürtre és fagottra (K. 297b). Ennek apropóján beszélgettünk az együttes szólamvezetőjével.