Klasszikus

8 dolog, amit talán nem tudtál Zubin Mehtáról

2019.09.05. 17:00
Ajánlom
Újra Budapestre érkezik a 83 éves Zubin Mehta. Az indiai karmesterlegenda több mint hat évtizedes karriert tud a háta mögött. Összeszedtünk néhány érdekességet róla.

1. Apja Mumbai szimfonikus zenekarának alapítói között volt

A fiatal Zubin Mehta első találkozása a zenével a családban történt. Apja karmester volt, de a fiú kamarazenét hallott először. Hamar kiderült, hogy jó füle van, bármit vissza tudott énekelni. Amikor tizenhat éves volt, egyre gyakrabban előfordult, hogy apját helyettesítette a zenekar élén. Mint később elmondta, mindig karmester szeretett volna lenni, nem azért, hogy pálcát lengessen, hanem mert a szimfonikus repertoár áll a legközelebb hozzá.

Zubin_Mehta_1980-161711.jpg

Zubin Mehta (Fotó/Forrás: Wiki)

2. Rendkívül hamar ért magasra

Huszonöt évesen már vezényelte a Bécsi és a Berlini Filharmonikus Zenekart is, és a Montreali Szimfonikusok zeneigazgatói posztján dolgozott. 1962-ben, huszonhat évesen a legfiatalabb karmester volt jelentős amerikai zenekar élén: a Los Angeles-i Filharmonikus Zenekar zeneigazgatójává vált.

3. Rekord ideig volt a New York-i Filharmonikusok élén

Erőskezű karmesterként ismert, aki, mikor Los Angelesből New Yorkba igazolt, így beszélt a váltásról: „Los Angelesben abszolút főnök vagyok. Az az én zenekarom.” New Yorkban tizenhárom évet töltött, egyetlen másik karmestert sem marasztaltak ilyen sokáig. Mintegy ezer koncertet vezényelt, de nem volt felhőtlen a viszonya a zenekarral. Mehta stílusa gyakran túl határozott volt a nyugati embereknek. Egy interjúban elmondta, hogy nyugaton nem fordulhat elő, hogy egy darabot túl sokáig próbálnak, de keleten annyit próbál egy zenész, amennyit a karmester akar.

4. Az első indiai karmester volt, aki világhírre tett szert

Mehta karrierje néhányak szerint azért is futott fel oly hamar, mert indiai származása egzotikumot kölcsönzött személyének. De Mehta sosem játszott rá erre, még ha paradox módon előnyt is kovácsolhatott abból, hogy fejlődő országból jött. Eredményeit tehetségének tulajdonították a keze alatt dolgozó zenészek is. „Neki van a legjobb technikája” – mondta William Kraft üstdobos, a Los Angeles-i Filharmonikusok művésze.

Ahogy a pálcát tartja, már azáltal könnyebb követni őt.

Zubin Mehta

Zubin Mehta (Fotó/Forrás: Joe Malina / Müpa)

5. Neve ezt jelenti: erős kard

Rendkívül karizmatikus személyiség, neve pedig azt jelenti: erős kard. Rajongói szerint koncertjeit hatalmas szenvedély hatja át, már-már spirituális élményt jelentenek.

6. A hatnapos háború idején sem nyugodott

1967. június 5-től 10-ig háború zajlott Izrael és négy arab állam között. Amikor az Izraeli Filharmonikusok váratlanul karmester nélkül maradt, Mehta úgy vélte, muszáj beugrania, így az Egyesült Államokban felszállt egy hadianyagokat szállító repülőgépre, amiről később kiderült, hogy az utolsó volt, amelyet beengedtek Izrael légterébe (Tel-Aviv repterét ugyanis lezárták a háború idején.) A koncerten Daniel Barenboim és Jacqueline du Pré lépett fel, mindhárman egy pincében maradtak a harcok alatt. „Nem tudom, milyen volt a koncert – nem sokat készültünk!” – emlékezett vissza. „De Daniel eljátszotta az Emperor-zongoraversenyt, Jackie pedig Elgar csellóversenyét.”

zubin-mehta-163650.jpg

Zubin Mehta pingvinekkel a Déli-sarkon (Fotó/Forrás: Good Thoughts, Good Words, Good Deeds c. film)

7. Koncertet szervezett egy egykori koncentrációs tábor helyén

Mehtának nagy szerepe volt abban, hogy az Izraeli Filharmonikusok egy német zenekarral együtt játsszon Németországban, de nem akárhol: a buchenwaldi koncentrációs tábor helyén. A helyi zenekar a Bajor Állami Zenekar volt.

„Átfutott a fejemen, hogy az izraeliek talán nehezen ülnek majd le a németekkel zenélni” – nyilatkozta a New York Timesnak. „De nem érzékeltem ellenállást. Az az érzésem, hogy ha a zsidók és a németek együtt tudnak lenni Buchenwaldban ötven évvel [a tragédia] után, talán az arabokkal is lehet béke.”

8. Mélyen vallásos

Noha életének nagyobb részét töltötte Indiától távol, még mindig állampolgára az országnak. Szintén ismert, hogy mélyen vallásos, a zoroasztriánus (más nevén: párszizmus) vallást gyakorolja. Jelenleg mindössze 90-100 ezer Zoroaszter-hívő él Indiában. Mehta az On Wings of Fire című, Zoroaszterről szóló filmben is szerepelt, önmagát alakította.

Hallgassa meg Beethoven VIII. szimfóniáját Zubin Mehta és az Izraeli Filharmonikusok előadásában!

Zubin Mehta két éve több koncertet is kénytelen volt lemondani vállsérülése miatt, később rákkezelése miatt kényszerült pihenőre. A mai napig aktív. Szeptember 8-án a Müpában az Izraeli Filharmonikusokkal lép fel, Mahler III. (d-moll) szimfóniáját vezényli.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Színház

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Nyílt levélben fordul közönségéhez az Anima Musicae Kamarazenekar

Az állami támogatás csökkenése miatt veszélybe került a zenekar fennmaradása, így most nyílt levélben fordultak közönségükhöz, hogy megtarthassák a jövő szezonra tervezett hangversenyeiket.
Klasszikus hír

Egy százalék a tehetségért

A Crescendo Nyári Akadémia minden évben mesterkurzusokat rendez fiatal művészeknek és növendékeknek, ám a szervezőknek támogatásra van szükségük, hogy a rosszabb anyagi helyzetű tehetségeket is fogadni tudják.
Klasszikus ajánló

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Klasszikus ajánló

Schubert kamaramuzsikáját ünnepli a Concerto Budapest a Zeneakadémián

Május 23-án, pénteken este 19:30-kor a Zeneakadémia Nagytermében kivételes kamarazenei élmény várja a közönséget: a Keller Quartet és a Concerto Budapest kiváló szólistái Schubert három jelentős művén keresztül kalauzolják a hallgatókat.
Klasszikus ajánló

Thomas Quasthoff is fellép jövőre a Zeneakadémián

Meghirdette őszi programját a Zeneakadémia, a világhírű basszbariton jazzkoncertje mellett a budapesti közönségnek tavaly nagy sikerrel bemutatkozott brazil férfiszoprán, Bruno de Sá fellépése is szerepel a programban.