Klasszikus

85 évesen is aktív a Kossuth-díjas Tillai Aurél

2016.03.15. 19:43
Ajánlom
Pályáját a régi muzsikusokéhoz hasonlítja Tillai Aurél karnagy, zeneszerző, abban ugyanis az előadóművészetnek, a tanításnak és a komponálásnak is kiemelten fontos szerepe van.

A Liszt-díjas és érdemes művész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Zeneművészeti Intézetének professor emeritusa a tanítványok és a közönség szeretete által övezett, ugyanakkor a szakma megbecsülését kiérdemlő és Pécs városának kulturális életét is gazdagító karnagyi pályafutása, valamint termékeny zeneszerzői és nemzedékek számára meghatározó zenepedagógusi életműve elismeréseként vehette át a Kossuth-díjat a nemzeti ünnepen.

Tillai Aurél

Tillai Aurél

Mindhárom dolgot szeretem csinálni, színesebbé, gazdagabbá teszi az életemet - mondta Tillai Aurél, megjegyezve: a kitüntetést nagy meglepetéssel, örömmel fogadta, jólesik számára, hogy felfigyeltek munkásságára és értékelik is azt.

Kiemelte, hogy karnagyként máig vezeti a Dobos Lászlóval 1958-ban alapított Pécsi Kamarakórust, amelynek tagjaival, valamint más kórusokkal eddig mintegy hetven díjat nyert különböző nemzetközi zenei versenyeken.

Kitért rá: karvezetést és zeneelméletet oktat a Pécsi Tudományegyetemen, ahol az idei a hatvanharmadik tanéve.

Jól érzem magam a fiatalok között, az oktatás kiváló agytorna, bevallom, össze is kell szednem magam, hogy 85 évesen helyt tudjak állni, de úgy érzem, eredményes a diákokkal való együttműködés"

- fogalmazott.

Tillai Aurél szavai szerint a karvezetésben a tehetség mellett nagyon fontos a szakmai elkötelezettség, továbbá azok a vezetői kvalitások, amelyekkel a karvezetők meg tudják szerettetni magukat és képesek maguk köré gyűjteni folyamatosan közös munkára ösztönözni az iskolai, vagy felnőtt öntevékeny kórusok tagjait.

Hangsúlyozta, hogy az előadóművészet és a tanítás mellett azért leli nagy örömét a komponálásban is, mert kórusműveit módjában áll az általa vezetett kar révén megszólaltatni. "Amikor a műveim így szólalnak meg, azt érzem, ez a leghitelesebb előadás" - mondta.

A karnagy szólt arról, hogy a Pécsi Kamarakórussal idén pünkösd előtt Budapesten, a Villányi úti Szent Imre templomban lép fel, később részt vesznek az Erkel Színházba tervezett dalos napon.

Nyáron Erdélyben adnak koncerteket, elutaznak egy veszprémi nemzetközi fesztiválra, részt vesznek a Filharmónia balatoni "Orgonapont" koncertjein, majd szeretnének részesei lenni a Zeneakadémián sorra kerülő Kodály-hangversenynek is.

"Ősszel Pécsett szerzői estem lesz, melynek keretében kamara- és kórusműveim mellett elhangzik Te Deum című oratóriumom is Kocsár Balázs vezényletével" - tette hozzá.

Tillai Aurél a jövőbeni terveiről szólva azt mondta: mindennapi munkájához sok erőt merít abból, hogy jól érzi magát a kórustagok és tanítványai körében, ugyanakkor a kora miatt egy évre tervez előre. "Isten áldása, hogy tehetem azt, amit még csinálok, s ha be kell fejeznem, készen állok rá" - közölte.

Ők kaptak idén Kossuth-díjat

A további díjazottakról szóló cikkünket ide kattintva olvashatja. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Klasszikus

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Könyv

Nyáry Krisztián: Nem a politika, hanem az olvasó fogja eldönteni, milyen könyvet vesz a kezébe

A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója szerint hiába erőlködnek a jobboldali, kormánypárti ideológusok, nem lehet az olvasók nélkül lecserélni az irodalmi kánont. És végső soron nem számít az író politikai beállítottsága, csak az, hogy milyen szöveget írt.
Könyv

950 személy számára állítottak ki igazolást arról, hogy Arany János rokona

Nem várt fordulat az Arany-kutatásban: az egyházi anyagkönyvek vizsgálata alapján akár 2000 élő rokona is lehet a költőnek, igaz, mind oldalági.
Jazz/World

Elkészült a Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje

Az István király dicsérete című mű zeneszerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja, szólistaként Miklósa Erika operaénekesnő hallható.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.