Klasszikus

88 éve mutatták be Ravel véletlenül született Boleróját

2016.11.23. 14:15
Ajánlom
Egy orosz táncosnak akart átiratot készíteni, de végül jogi problémák miatt teljesen új darabot írt.

Idén 88 éves az egyik legismertebb komolyzenei mű, Ravel Bolerója, amit gyakorlatilag a véletlen szült - írja az Index. A darab ugyanis úgy született, hogy egy orosz táncos, Ida Rubinstein megkereste Ravelt azzal, hogy szeretne Isaac Albéniz Iberia című zongoraművére táncolni, és legyen szíves áthangszerelni a művet zenekari darabbá úgy, hogy működjön hozzá a tánc. Ravel nekilátott a munkának, de jogi okokból nem tudta folytatni a dolgot. Ezért elkezdett saját, hasonló hangulatú darabot írni. Végül a jogi problémákat elhárították, ám addigra Ravel elkészült a Boleróval. A többi innentől kezdve már történelem.

A zeneműre Maurice Béjart készített örök érvényű koreográfiát.

Béjart, a Bolero királya

Kapcsolódó

Béjart, a Bolero királya

Dupla évfordulóra emlékezünk: Ravel Bolerójának 1928. november 22-én volt a bemutatója Párizsban, míg Maurice Béjart, aki örök érvényű koreográfiát készített a zeneműre, 2007. november 22-én hunyt el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Kurtág György és Maxim Vengerov lesz a 10. Fesztivál Akadémia Budapest kiemelt művésze

Családi programokkal, világsztárokkal, tematikus napokkal teremt pezsgő fesztiváléletet a főváros emblematikus helyszínein a FAB-Summerfest július 18–28. között.
Klasszikus

Zenei világesemény a rádióban: itthon is meghallgathatjuk a BBC Proms nyitókoncertjét

A klasszikus zene rajongóinak kihagyhatatlan koncertélményt kínál július 18-án, pénteken este 19:35-től a Bartók Rádió: élőben kapcsolják a londoni Royal Albert Hallt, ahol kezdetét veszi a BBC Proms – a világ egyik legrangosabb és legizgalmasabb nyári komolyzenei fesztiválja.
Könyv

Nagy László, a szelíd forradalmár

Száz évvel ezelőtt, 1925. július 17-én született a 20. század második felének egyik legnagyobb hatású magyar költője, Nagy László, aki költészetében összhangba hozta a folklórt és az avantgárdot. 
Vizuál

A mozi hőskorába repít a Budapesti Klasszikus Film Maraton

Szeptember 16-21. között rendezik meg a 8. Budapesti Klasszikus Film Maratont. A restaurált magyar és külföldi filmeket felvonultató filmünnep kiemelt témája a 130 éves mozi lesz. A ráhangolódás szeptember 14-én a Müpában kezdődik.
Plusz

Zeneművészet gyerekszemmel – élménydús hét a Vigadó Art gyerektáborban

A Pesti Vigadó Vigadó Art tábora idén nyáron is megnyitotta kapuit a 7–11 éves gyerekek előtt. A tábor idei témája a zeneművészet volt, így a programok során a zene, a mozgás és a közös játék kapta a főszerepet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Az időtlenség fénye – Tim Braithwaite a középkori hangzás újrafelfedezéséről

Antwerpen évszázados múltra visszatekintő épületeinek falai között augusztusban ismét megszólal a múlt: a Laus Polyphoniae fesztivál Európa egyik legkülönlegesebb régizenei eseménye, amelynek egyik visszatérő fellépője a Cappella Pratensis.
Klasszikus ajánló

Variációk kamarazenére: klasszikus zene testközelből

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Variációk kamarazenére sorozata 2025-2026-ban is a klasszikus formációk és az egyedi összeállítások széles választékát kínálja. A programsorozatban a zeneirodalom legnagyobb művei éppúgy helyet kapnak, mint a különlegességek és ritkaságok.
Klasszikus ajánló

Kurtág György és Maxim Vengerov lesz a 10. Fesztivál Akadémia Budapest kiemelt művésze

Családi programokkal, világsztárokkal, tematikus napokkal teremt pezsgő fesztiváléletet a főváros emblematikus helyszínein a FAB-Summerfest július 18–28. között.
Klasszikus hír

Időtlen dallamok – kortalan élmények a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon

Kilenc napnyi zenei elmélyülés, találkozás és lelki feltöltődés után július 13-án, vasárnap este ünnepélyesen véget ért a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely idén Johann Sebastian Bach gazdag öröksége köré építette tematikáját.
Klasszikus ajánló

Zenei világesemény a rádióban: itthon is meghallgathatjuk a BBC Proms nyitókoncertjét

A klasszikus zene rajongóinak kihagyhatatlan koncertélményt kínál július 18-án, pénteken este 19:35-től a Bartók Rádió: élőben kapcsolják a londoni Royal Albert Hallt, ahol kezdetét veszi a BBC Proms – a világ egyik legrangosabb és legizgalmasabb nyári komolyzenei fesztiválja.