Klasszikus

A 60. év – egy hétig látható a Liszt Ferenc Kamarazenekar év végi koncertfilmje

2023.12.29. 15:45
Ajánlom
A Liszt Ferenc Kamarazenekar idén ünnepelte megalakulásának 60. évfordulóját. Az ünnepi évet az együttes egy egész estés koncertfilmmel zárja, amelyet 2023. december 30-án 18 órától 2024. január 6-án éjfélig ingyenesen nézhet meg a közönség.

A világ legrangosabb kamarazenei formációi közé sorolt magyar együttes 2023-ban ünnepelte megalakulásának 60. évfordulóját. Az ünnepi évet egy egész estés koncertfilmmel zárják, amelyet 2023. december 30-án 18 órától 2024. január 6-án éjfélig ingyenesen nézhet meg a közönség.

A gazdag és sikeres budapesti hangversenysorozat legszebb pillanatait teszik közkinccsé, az év elejétől egészen az október 25-i emlékezetes zeneakadémiai hangversenyükig.

Talán a legnagyobb ajándék a zenerajongók számára, hogy ez utóbbiból a teljes Dvořák-csellóverseny – kritikusok által is szuperlatívuszokkal méltatott – előadása válik elérhetővé, Várdai István világhírű csellóművész-művészeti vezető szólójával, Takács-Nagy Gábor vezényletével.

Emellett részletek láthatók Emmanuel Pahud-vel közös koncertjükből és a Müpában rendezett születésnapi előadásból Sayaka Shoji hegedűművész és a Győri Balett közreműködésével, valamint a rajongásig ünnepelt Martin Frösttel adott hangversenyből is.

A kihagyhatatlan zenei élmény mellett a világhírű vendégek zenéről, közös művészi munkáról megfogalmazott értékes, esszenciális gondolatait ismerhetik meg a nézők.

Fejléckép: Liszt Ferenc Kamarazenekar (fotó/forrás: Kőhidai Szabolcs / Liszt Ferenc Kamarazenekar)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Oscar 2026: kilenc jelölést kapott a film, amiben Röhrig Géza is szerepel

Rekordot döntött Ryan Coogler vámpíreposza, a Bűnösök, amely tizenhat kategóriában nyerhet aranyszobrot. Szintén jó esélyekkel indul az Egyik csata a másik után, a Hamnet, a Marty Supreme, az Érzelmi érték, illetve a Frankenstein. Mutatjuk a legfontosabb kategóriák jelöltjeit. 
Könyv

Villa Esterházy: megnyílt az író egykori otthonából létrehozott alkotóház

A magyar kultúra napján adták át az Emőd utcában található épületet, amelyet egy éves felújítási munkálatok után a kezdeményezők tervei szerint a magyar irodalom barátai, elsősorban műfordítók vehetnek majd birtokba.
Tánc

Világkörüli turnéra indul a Recirquel

Idén négy kontinens, nyolc országában mintegy 70 alkalommal mutatják be a Recirquel nagysikerű cirque danse produkcióját, a Paradisumot. A világkörüli turné január 21-én az újcirkusz fellegvárában, Kanadában indul.
Jazz/World

Queen Machine – újjáéled a legenda Budapesten!

1985-ben a Queen mindössze 21 perc alatt írta át a rocktörténelmet a Wembley Stadion színpadán, Freddie Mercury ikonikus előadása azóta is a rockzene egyik legemlékezetesebb pillanata maradt. Az élményt a Queen Machine hozza vissza Budapestre – és nem csak 21 percre!
Zenés színház

Sándor Szabolcs: „A nemzetközi operaigazgatók nem tekintik embernek az énekest”

A Zeneakadémia opera szakosainak próbatermében ültünk le beszélgetni az intézmény oktatójával, Sándor Szabolccsal, nem sokkal a hallgatók félévi vizsgaelőadása előtt. A zongoraművész-korrepetitor-karmester tizenöt éve a képzés zenei vezetője.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Kérdésfelvetés hangokban – Magyar László nyerte az MMA szignálpályázatát

A nyertes, aki korábban jazz-zongoristaként is tevékenykedett, bruttó ötszázezer forintos díjazásban részesült. Alkotását csaknem száz pályamű közül választotta ki az akadémia zsűrije. 
Klasszikus ajánló

Meditatív és kifejező fortepiano-muzsika – folytatódik a Haydneum sorozata

A Haydneum fortepiano-sorozatának év eleji koncertjei a befelé figyelés, az elmélyülés és a finom zenei párbeszéd tereit nyitják meg. Négy különleges koncertet ajánlunk az évad második felére.
Klasszikus videó

Fénymásolóval készítettek videóklipet egy barokk áriához

A videóklip zenei anyaga Barbara Strozzi, a 17. századi itáliai női sztárszerzőjének megrendítő áriájára épül. Strozzi maga is énekelt és több hangszeren játszott. Tehetséges és termékeny komponista volt.
Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest centenáriumi Kurtág-ünnepei

A Budapest Music Center által szervezett, Kurtág 100 című nagyszabású programsorozathoz kapcsolódóan a mester tanítványa, Keller András vezetésével a Concerto Budapest több helyszínen is kiveszi a részét az ünneplésből.
Klasszikus interjú

Balog József: „Fontos belelátnunk a zeneszerző koponyájába”

Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb zongoraművészével, az MMA levelező tagjával tehetséggondozásról, tizennégy nemzetközi versenydíjról és a kortárs zeneművek kiadásának missziójáról is beszélgettünk.