Október elején a Jordi Savall vezette régizenei együttes, a Le Concert des Nations Lengyelországba utazott, hogy Beethoven műveit adják elő a szerző születésének 250. évében.
A következő napokban, miután néhány kórustag megbetegedett, tesztelték a zenekar tagjait, és egy turnémenedzseré mellett Savall tesztje is pozitív eredménnyel érkezett vissza – írta a Pizzicato.
A gambajátékos és zenekarvezető szinte tünetek nélkül, láz nélkül vészelte át a fertőzést. Tegnap már arról adott hírt a közösségi médiában, hogy az utolsó PCR tesztje negatív lett.
Mint írta, feleségének, Maria Bartelnek köszöni, hogy átvészelte az izolációt. Szolidaritását fejezte ki azokkal, akiket a járvány érint.
A karmesterrel márciusban, napokkal a járvány kitörése előtt interjúztunk. Akkor még szó sem volt Covidról, három éve köttetett házasságáról viszont beszélt a katalán művész.

Kapcsolódó
„Együtt élni az élőkkel” – Jordi Savall-interjú
Egy régizenész, aki a mában él: minden jel szerint tudja, mit szeretne átadni a reneszánsz és barokk művekkel, és sosem fél felszólalni egy jobb világért. A Fesztiválzenekar meghívására hazánkban jár Jordi Savall gambaművész és zenekarvezető. Vele beszélgettem.