Minden tisztességes zenerajongó tudja, hogy a léggitározás klasszikus zenei megfelelője a képzeletbeli zenekar vezénylése, de csak keveseknek adatik meg, hogy igazi zenekart irányítsanak.
A 8 éves Székely Máténak viszont igen. A fiú november 20-án, az Unicef közbenjárására a Müpában tartott főpróbájukon a Budapesti Fesztiválzenekar élére állhatott, és vezényelhetett néhány szakaszt Dvořák VI. szimfóniájából. Az Unicef gyereknapján ugyanis a kisebbek számos helyen besegíthettek a felnőttek munkájába, felhívva a figyelmet arra, hogy a gyerekek jogait, értékét a felnőttek hajlamosak elfelejteni.
A zenekar a november 20-i, 21-i és 22-i koncertre próbált Fejérvári Zoltán zongoraművésszel. A hangolást persze még Fischer Iván vezette, és hiába, hogy a világ tíz legjobb zenekara között helyet foglaló együttesről van szó, itt nem támaszkodtak a rutinra. „Jobb, ha az E-t is az A-hoz igazítjuk, különben később megbosszulja magát” – intett mindenkit Fischer, aztán előkészítette a terepet.
Az első tétellel kezdjük, ez legyen a tempó! Gyereknap van, de ha a kisfiú más tempót int, akkor is ezt játsszátok!
Ezután színpadra hívta Mátét, aki szégyenlősen, mosolyogva jelent meg. Lehet, hogy meg volt szeppenve? Meg is értem. Én is meg lennék. Sok zenész a vonókkal a kottatartót zörgette, a hangversenyteremben jelen lévők tapssal biztatták a fiút.
A nagy kaland után megkérdeztem Mátét, milyen élmény volt a zenekar előtt állni. „Nagyon jó volt” – mondta. „Volt előtte egy rövid beszélgetésünk” – felelte arra a kérdésre, hogy tartott-e neki gyorstalpalót Fischer Iván. A zenét, amiből vezényelt, egyszer meghallgatta a YouTube-on, de nem végig, egyébként az iskolai énekórákban azt élvezi leginkább, ha megismerhet új hangszereket, amelyek közül a hegedű tetszik neki a legjobban.
Arra a kérdésre, hogy meg volt-e ijedve, amikor ki kellett mennie a színpadra, rövid gondolkodás után így felelt:
Umm… Nem!
A próba után Máté egy dedikált kottát kapott Fischer Ivántól, mégpedig Dvořák Szláv táncait zongorára. A különleges napon az RTL Klub is ott volt, az ő videójuk itt nézhető meg.