Klasszikus

A Bach-zarándoklat folytatódik

2008.03.23. 00:00
Ajánlom
Budapestre érkezik Sir John Eliot Gardiner és az általa alapított együttesekből kettő, az Angol Barokk Szólisták és a Monteverdi Kórus. Nem túlzás azt állítani, hogy a karmester és együttesei az utóbbi évtizedek során alapjaiban változtatták meg a zenéről való gondolkodásunkat, pedig nem tettek mást, csak nagyon régi zenét játszottak, Monteverdit, Purcellt vagy Bachot.
Igaz, a régi mesterek műveivel valami nagyon mást tettek, mint korábban. Legendás együttesek jönnek tehát, ám ezúttal nem a régmúltról emlékezünk meg, hanem csak az utóbbi egy-két év eseményeire tekintünk vissza.

Hét évvel ezelőtt (2000-ben) határozta el Gardiner, hogy a Bach-évet egészen különleges módon teszi emlékezetessé. Bach valamennyi kantátáját élőben, 13 európai ország és az Egyesült Államok templomaiban adja elő, mégpedig éppen azokon a vasárnapokon, melyekre Bach ezeket a kantátákat komponálta. A nagyszabású utazás, mely a Kantáta-zarándoklat címet viselte, óriási visszhangot keltett, a produkciók egy része hanglemezen is megjelent.

A zarándoklaton rögzített koncertek közül azonban annak idején csak egy válogatás jelent meg, így Gardiner Soli Deo Gloria néven saját lemezkiadót hozott létre, mely 51 CD-n az utazás valamennyi előadását közreadja. A CD-k gyönyörű borítóin látható portrék pedig Bach zenéjének univerzális üzenetére hívják fel a figyelmet.

A zarándoklat spiritualitása rendkívül mély hatást gyakorolt a muzsikusokra, így a Monteverdi Kórus 2004-ben (alapításuk 40. évfordulóján) a híres Caminót is végigjárta. Egy hónap leforgása alatt a neves zarándokút 13 templomában adtak hangversenyeket. Ekkor nem Bach, hanem a 16-17. századi, „aranykori” a cappella állt koncertjeik középpontjában.

2006-ban Mozart-év volt, az ünneplésben Gardiner és együttesei természetesen részt vettek, közreműködésükkel kiemelkedő operaprodukciók jöttek létre, például az Il re pastore és a La finta giardiniera, melyeket Londonon kívül Párizsban, Madridban és Pisában is előadtak.

2007 elején a francia barokkot, Rameau-t és kortársait állították koncertjeik fókuszába. Majd Haydn nagyszabású oratóriuma, az Évszakok következett, nyáron pedig a Bach-család muzsikájával turnéztak.

2008 tervei között két nagy út szerepel. Spanyol katedrálisokban Schütz és Brahms zenéje, egy nagy európai turnén pedig Johann Sebastian Bach János passiója szerepel majd. Szerencsére ezen utóbbi zarándoklat érinti majd Budapestet is, március 23-án a Tavaszi Fesztivál szervezőinek jóvoltából.

(2008. március 23. 19:00 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Az Angol Barokk Szólisták és a Monteverdi Kórus koncertje; Bach: János-passió; km.: Mark Padmore (Evangélista), Dietrich Henschel (Jézus); vez.: Sir John Eliot Gardiner)

 

 

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Elhunyt Heller Ágnes

A filozófus kilencven éves volt, a 444 értesülése szerint Balatonalmádiban érte a halál.
Klasszikus

Holnap kezdődik a Fesztivál Akadémia a Zeneakadémián

A Budapest legszebb helyszínein július 20. és 28. között zajló kamarazenei fesztiválon hét esti nagy koncert, mesterkurzusok, ingyenes előadások, nemzetközi hegedűverseny és számtalan kísérőprogram várja az érdeklődőket.
Zenés színház

Jesszumpeppi, az előzetes alapján borzasztónak tűnik a Macskák filmváltozata

Olyan világsztárok főszereplésével jön a Macskák című Lloyd Webber-musical filmváltozata, mint Taylor Swift, Ian McKellen és Judi Dench. Nem tűnik jónak.
Plusz

Sokkal több ilyen kölyök kéne ebbe az országba

Szokatlanul kulturált fesztiválozókra bukkantam, összebarátkoztam egy csigával, de aztán hamar tempót váltottam, ficamodott bokával toltam a Middlemist Redre. Színházat alapítottak egy erdő szélén. Bánkitó-napló négy napról.
Színház

Kulka, Bodrogi és Jakab Tamás a felújított Újszegedi Szabadtéri nyitóelőadásában

Molière Don Juanját láthatják a nézők július 19-21. között három alkalommal az új technikával újranyitó Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Barokk randevú Gödöllőn

A barokk zenének ad otthont augusztusban a Gödöllői Királyi Kastély, ahol Bach egyik ritkán játszott világi kantátájának színpadi változata és Vivaldi a-moll kettősversenye is elhangzik.
Klasszikus lemez

Új lemezt készített a Szent Efrém Férfikar

A Wings című lemezen – magyarul talán az Angyalszárnyak címet viselhetné – a Szent Efrém Férfikar megkísérel a saját hangvételével és stílusában az angyali kórushoz csatlakozni.
Klasszikus interjú

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Tizenkilenc évesen vált a legfiatalabb hazai koncertmesterré, igaz, meg is dolgozott érte. Miranda Liu még mindig csak huszonkettő, de már kvartettalapító, most pedig egy új kamarazenei fesztivált szervez az ősz beköszöntekor. Ez lesz a New Millennium.
Klasszikus ajánló

Holnap kezdődik a Fesztivál Akadémia a Zeneakadémián

A Budapest legszebb helyszínein július 20. és 28. között zajló kamarazenei fesztiválon hét esti nagy koncert, mesterkurzusok, ingyenes előadások, nemzetközi hegedűverseny és számtalan kísérőprogram várja az érdeklődőket.
Klasszikus ajánló

Mélyreható érzések a Vajdahunyadvárban!

A Budapesti Vonósok idén is különleges műsorral készül a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválra. Július 25-án egy érzelemgazdag koncertet hallhatunk a világszínvonalú kamarazenekartól a Vajdahunyadvár reneszánsz kertjében.