Klasszikus

A Balaton és a Duna partján is szól majd a komolyzene

2015.06.09. 10:13
Ajánlom
KLASSZ a pARTon címmel nyáresti komolyzenei koncertsorozatot hirdetett több balatoni városban és Budapesten a Cimbora Alapítvány és az Óbudai Danubia Zenekar.

A június 28-án Balatonfüreden kezdődő és augusztus 23-án a budapesti Várkert Bazárnál végződő sorozaton a Cimbora című televíziós műsorból kinőtt művészeti táborok egykori résztvevői, ma már neves zenészek és muzsikusbarátaik lépnek fel - hangzott el a koncerteket bemutató június 8-ai budapesti sajtótájékoztatón. A KLASSZ a pARTon sorozatban színpadra lép mások mellett Érdi Tamás zongoraművész, Kertesi Ingrid operaénekes, Oláh Vilmos és Szabadi Vilmos hegedűművészek, Győri Noémi fuvolaművész, valamint a világszerte keresett tajvani-amerikai koncertzongorista, Ching Yun Hu. Az Óbudai Danubia Zenekart művészeti vezetője, Hámori Máté, valamint a jelenleg a Szombathelyi Szimfonikusok élén álló vezető karmester, Madaras Gergely vezényli.

A hangversenyeket Balatonfüreden, Zánkán, Keszthelyen, Balatonakarattyán, Szigligeten, Balatonföldváron, majd a zárókoncertet augusztus 23-án a fővárosi Várkert Bazárnál tartják. A főszervező Danubia zenekar mellett fellép a Demel Eszter által vezényelt veszprémi Gárdonyi Zoltán Kamarazenekar, valamint a Bolla Milán dirigálta budapesti Solti György Zeneiskola Vonószenekara is. Szabadkáról érkeznek Görög Noémi és Görög Enikő zongoraművészek, akik a Cimbora nyári táborainak rendszeres szólistái voltak.

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára elmondta: terveik szerint a Cimbora Alapítvány és az Óbudai Danubia Zenekar több tízmillió forint értékben részesülhet költségvetési támogatásban annak érdekében, hogy az idei évben kellően megalapozhassák a sorozatot, majd a következő években is folytatódhasson a KLASSZ a pARTon.

Hámori Máté, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője hangsúlyozta: bár kiemelten gondoltak a gyerekekre, például műsorra tűztek egy Britten-gyerekművet, a felnőttek is színvonalas koncertekre számíthatnak, felcsendül többek között egy Mendelssohn-hegedűverseny, valamint Chopin több műve is. A Molt képviselő Haáz Andrea elmondta: a cég tehetségtámogató programja keretében öt fiatal muzsikus fellépését támogatják a KLASSZ a pARTon sorozatban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Zenés színház

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.
Vizuál

Magyar filmesek Orbán Viktornak: „A független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya”

„A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával, méltatlan feltételek között” – olvasható a nyílt levélben.
Klasszikus

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Vizuál

Ilyen nagy dolog a szabadság? – kritika A szent füge magjáról

Mohammad Raszulof új, Oscar-díjra jelölt filmje egy nehezen felejthető politikai dráma bűnről, szabadságról és arról, hogy aki hosszú időn keresztül a saját lelkiismerete ellen cselekszik, annak a jussa nem lehet más, mint az éjsötét őrület. A szent füge magja kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Újabb világsztár tart kurzust fiatal magyar tehetségeknek a Concerto Mesteriskola keretében

Február 11-én a klasszikus zenei élet egyik kiválósága, Pierre-Laurent Aimard a zeneszerető közönség számára is ingyenesen látogatható mesterkurzust tart a Concerto Mesteriskola keretében kiemelkedően tehetséges magyar zongoraművész-növendékek számára.
Klasszikus ajánló

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Klasszikus kritika

Egy kézfogás múlt és jövő között

Snétberger Ferenc és Tehetség Programjának négy növendéke adott koncertet január 26-án a berlini Collegium Hungaricumban az auschwitzi haláltábor felszabadításának nyolcvanadik évfordulója alkalmából, a holokauszt szinti és roma áldozataira emlékezve.
Klasszikus ajánló

Cseh ínyencségeket tálal februári műsorán a Budapesti Fesztiválzenekar

Közép-Európa gazdag zenei öröksége áll a Budapesti Fesztiválzenekar közelgő hangversenyének középpontjában, amelynek február 15-én, 16-án és 17-én a Müpa ad otthont. Az esemény három kiemelkedő cseh zeneszerző műveit mutatja be.
Klasszikus ajánló

Hangot a télnek – február 22-én rendezik meg a Kórusok Téli Éjszakáját

A már hagyománnyá vált eseménynek a Magyar Zene Háza az otthont, amelyet az ország minden tájáról érkező énekkarok töltenek meg. Az egynapos minifesztivál idén nyolcadik alkalommal megrendezett téli kiadását is a Csíkszerda kórus önkéntesei szervezik.