Klasszikus

A Banchieri franciaországi turnéra indul

2004.10.28. 00:00
Ajánlom
Megszokhattuk már, hogy a Cantemus Kórusintézmény énekkarai rendszeresen járják a világot, és énekük révén elismeréseket szereznek hazánknak. Ezúttal közülük az egyik legtöbbet koncertező együttes, a Banchieri indul útnak Franciaországba.

Október 28-tól november 1-ig a normandiai Saint Lo városában és környékén rendezik meg Polyfollia címmel a 2004-es esztendő egyik legnagyobb szabású kórusfesztiválját. A világ minden tájáról meghívott 14 nemzetközi hírű együttes ad ízelítőt összesen hat különböző kategóriában a pop zenétől a reneszánsz kórusmuzsikán keresztül, a kortárs zeneszerzők darabjain át egészen a tradicionális népzenéig. A fesztiválra való meghívás előkészülete még a múlt évre nyúlik vissza, amikor is a világ minden részéről összegyűlt zenei szakemberek javaslatot tehettek a meghívni szándékozott kórusokra. Minden szakember a hat kategóriának megfelelően javasolhatott együttest a meghívottak közé.

A Banchieri Énekegyüttes a „régizene” kategóriában bizonyult befutónak és kapott meghívást a nagyszabású fesztiválra, amelyen négy alkalommal ad koncertet a nagyrészt szakmabeli közönségnek, ezen kívül pedig felkérést kaptak egy rövid mesterkurzus megtartására is. Hazánkból az együttesen kívül még két zenei szakember kapott meghívást a fesztiválra: Zimányi Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont Kht. igazgatója, valamint Vass M. Katalin, a Bartók Rádió zenei szerkesztője vesz részt a rendezvényen. A Banchieri gépe október 28-án a reggeli órákban indul Ferihegyről, a visszaérkezést november 2-ára tervezik. November 4-én egy zárt körű rendezvényen adnak koncertet Nyíregyházán, 6-án pedig Ausztriába utaznak egy koncert erejéig.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Klasszikus

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát július 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.
Zenés színház

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus humor

Molto scherzando: Ilyen, ha a karmester szelfibotra cseréli a pálcát

Persze csak a Photoshop segítségével, egy komoly karmester soha nem tenne ilyet!
Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Ha leszáll az éj, írni kezd

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 közös magazinműsorának június 23-i adásában vendégünk lesz Érdi Szabó Márta, Dr. Földvári-Oláh Csaba, Horváth János Antal és Vaskor Gréta.
Klasszikus hír

Magyar Örökség Díjat kap az Óbudai Danubia Zenekar

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő együttest az MTA dísztermében tüntetik ki szombaton további hat díjazottal együtt.
Klasszikus hír

Senki nem akart négyoldalas Mozart-kéziratot venni 163 millióért

A Figaro házassága utolsó felvonásának egyik zenei vázlata az előzetes becslések szerint 500 ezer euróért kelhetett volna el egy árverésen. Nem vette meg senki.