Klasszikus

A Bartók-Pásztory-díj idei kitüntettjei

2013.03.26. 13:06
Ajánlom
Az elismerésben, amelyet minden évben Bartók születésének évfordulóján nyújtanak át a díjazottaknak, 2013-ban Hőna Gusztáv harsonaművész, Tóth Péter zeneszerző, Gráf Zsuzsanna karnagy és a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatói részesültek.

A születésnap alkalmából a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanári kara hétfő délután a hagyományok szerint megkoszorúzta Bartók Béla síremlékét a Farkasréti temetőben, majd átadták a Bartók-Pásztory-díjakat az LFZE Ligeti Györgyről elnevezett, Wesselényi utcai épületében. Batta András rektor kiemelte, hogy ez a nap jeles ünnep a Zeneakadémia életében. "Jól sáfárkodunk Bartók nagyszerű örökségével. A hangszeres növendékek játsszák a zeneszerző műveit, a néhány éve létrehozott népzene szak megtestesíti Bartók tudományos gyűjtőmunkáját, és a dzsessz tanszak tanulmányi anyagából sem hiányzik ez az életmű" - jelentette ki. A díjat Bartók második felesége, Pásztory Ditta zongoraművész végrendelete alapján hozták létre, forrása a befolyó jogdíjak egy része. A rektor aláhúzta, hogy a Bartók-Pásztory-díj szigorúan szakmai elismerés, a kuratóriumot az intézmény tanárai alkotják.

Hőna Gusztáv harsonaművészt, az egyetem fúvós tanszakának vezetőjét Kovács Béla klarinétművész köszöntötte. Kiemelte: telitalálat, hogy Hőna Gusztáv a harsonát választotta hangszeréül, mert játékából sugárzik az instrumentum szeretete; Ravel, Bartók vagy Wagner egy-egy műve színesen szólal meg általa. Az iskolateremtő, növendékeit a hangszer használatának modernségére, az új irodalom elsajátításának útjára vezető tanszékvezető emellett fúvós kamaraegyüttesek alapítója, és zenekari művészként is tevékenykedett.

Tóth Pétert Devich János professor emeritus méltatta, megemlítve, hogy a zeneszerző munkásságát fölényes szakmai tudás, gazdag érzelemvilág és a hagyományok tisztelete, alkotói világát a műfajok sokfélesége jellemzi. "A szürke egyre színesedik, az eminenciás pedig izmosodik" - jegyezte meg laudációjában Devich János egy korábbi interjúra utalva, amelyben a komponista arról beszélt, szívesebben marad a háttérben.

 Gráf Zsuzsannáról, az Angelica Leánykar alapító karnagyáról Erdei Péter, a Zeneakadémia tanára beszélt, dicsérve példamutató művészi és emberi attitűdjét, pedagógiai tevékenységét. "Megszállottja a hivatásának, maga építette a Városmajori Gimnázium növendékeiből hangszerét, a kórust - mondta. - Munkáját, amelynek eredménye rangos kórusversenyeken elért díjak mellett számos fesztivál-meghívás, a folyamatos építkezés teszi kimagaslóvá."

A Győri Filharmonikus Zenekar gazdag zenei múltjáról Batta András rektor emlékezett meg Istvánffy Benedekről, Haydnról, Richter Antalról és Jánosról, a világhírűvé vált Wagner-dirigensről, valamint Nikisch Artúrról, Flesch Antalról és Varga Tiborról szólva. Megemlítette, hogy Pásztory Ditta kevés magyarországi hangversenyének egyikét - már Bartók halála után - éppen a Győri Filharmonikusokkal adta. A díjat Fűke Géza igazgató és Berkes Kálmán művészeti vezető, klarinétművész-karmester vette át.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Vizuál

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Klasszikus

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Klasszikus hír

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Klasszikus ajánló

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus ajánló

Tavaszi tobzódás a romantikában – Farkas Gábor lép fel a Budapesti Vonósokkal

A koncerten egy korai, de meglepően érett Mendelssohn-darab mellett Anton Arenszkij és Anton Webern romantikus ihletésű művei hangoznak el, április 4-én a Zeneakadémia Solti Termében.
Klasszikus beszámoló

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.