Klasszikus

A Bartók rádió novemberi hírei

2005.10.29. 00:00
Ajánlom
A Magyar Népzene és Népköltészet Hete programjaival, a Magyar Rádió zenei együtteseinek hangversenyeivel és Eurorádiós közvetítésekkel várja a hallgatókat november során a Bartók rádió. A részletes ismertetők az alábbiakban olvashatók.

A Magyar Népzene és Népköltészet Hete (november 14–20.)
„Különös jelenség a népzene, a népköltészet. Megfoghatatlan. Sokkal többet raktároz el a múlt szellemi értékeiből, mint az írásos emlékek. Megérint bennünket gyermekkorban a népmese, a gyerekdalok, a gyermekjátékok világában, majd felnőttkorban a hangversenytermekben Bartók, Kodály, Bárdos, Lajtha és a többiek műveit hallgatva. Ezekben a napokban megkülönböztetett figyelemmel fordulunk a népzene, a népköltészet, a népdal felé. (…) Több olyan egyedi összeállítás készült, melyek népi hagyományainkhoz, a magyarság kultúrkincséhez, szellemi javaihoz még közelebb visznek” – írja a sorozatról a szerkesztő, Dévai János.

A MR zenei együtteseiről
Folytatódik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának és Énekkarának oratórium-bérlete a Zeneakadémián: november 3-án Stravinsky Zsoltárszimfóniája és Webber Requieme hangzik el Kovács László vezényletével, majd 17-én egy szokatlan összeállítás, Schönberg Egy varsói menekült című műve és Beethoven IX. szimfóniája lesz hallható Fischer Ádám irányításával. November 9-én Tihanyi László, 20-án Fischer Ádám, 28-án Jan Schultsz dirigálja a Rádiózenekart az Olasz Kultúrintézetben.

Eurorádiós közvetítések
Novemberben Hamburgból, Münchenből, Londonból, Budapestről, Torontóból és Frankfurtból sugároz hangversenyeket az Eurorádió. A budapesti koncertet november 18-án „A magyar jazz-élet három generációja” címmel rendezik meg a MR Márványtermében. Külföldi operaközvetítésre is sor kerül: november 12-én a londoni Covent Gardenből Michael Tippett Szentiván napi házasság című művét, november 19-én a Kanadai Operaházból Rossini Tankrédját sugározza a rádió. Az előbbi előadás karmestere Richard Hickox, utóbbié Will Crutchfield lesz.

Programkereső

Legnépszerűbb

Jazz/World

Rózsák között ébredt egy szakállas bácsi

És nem is csak rózsákból állt az ágya, hanem mindenféle virágból. Lenyűgöző klip készült Pátkai Rozina új dalához.
Színház

Egyre több premier marad el, nem kockáztatnak a színházak

A járványhelyzet folyamatos kihívás elé állítja a kulturális intézményeket és produkciós irodákat, nem elég, hogy csak az online térben közvetíthetik előadásaikat, a próbák és a streamelt bemutatók is el-elmaradoznak az egészségügyi kockázat miatt. FRISSÍTVE!
Klasszikus

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Plusz

Megvan a Budapesti Tavaszi Fesztivál időpontja

Április 9-18. között rendezi meg a főváros a 40 éves fesztivált, amelyet idén először egyedül, a kormányzat anyagi segítsége nélkül kénytelen megszervezni.
Klasszikus

Bartók nevét viseli a Müpa új fesztiválja

Online zajlik a Bartók Tavasz Művészeti Hetek április 2. és 18. között. Nemcsak a Müpából, hanem Európa neves hangversenytermeiből is közvetítenek koncerteket, amelyeket a közönség ingyenesen láthat a képernyőkön. Mutatjuk, milyen programok lesznek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Klasszikus hír

Bartók nevét viseli a Müpa új fesztiválja

Online zajlik a Bartók Tavasz Művészeti Hetek április 2. és 18. között. Nemcsak a Müpából, hanem Európa neves hangversenytermeiből is közvetítenek koncerteket, amelyeket a közönség ingyenesen láthat a képernyőkön. Mutatjuk, milyen programok lesznek.
Klasszikus ajánló

Csajkovszkij legnépszerűbb zongoraversenyével lép fel Farkas Gábor

Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével ad online hangversenyt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Nánási Henrik vezényletével csütörtökön a Zeneakadémiáról.
Klasszikus online közvetítés

Feledkezzünk bele a klasszikus zene dallamaiba!

A Filharmónia Magyarország novemberben nyitotta meg virtuális koncerttermét, így a vírushelyzethez alkalmazkodva folytatják missziójukat és népszerűsítik a klasszikus zenét. Az élő közvetítések a Filharmónia közösségi oldalain követhetőek. Márciusban közel húsz koncerten hallhatja a közönség hazánk legkiválóbb zenekarait, művészeit.
Klasszikus hír

Az Emmi szerint pártpolitikai csatározás a 100 Tagú Cigányzenekar költözési ügye

Kásler Miklós pártpolitikai csatározásnak nevezte, hogy a 100 Tagú Cigányzenekarnak költöznie kell a VII. kerületből, a VII. kerületi vezetés viszont állítja, hogy találtak helyet a zenekarnak.