Grammy-díjas zeneszerző. Dalokat írt például Elton Johnnak és Donna Summernek. Hollywoodban filmzenéket komponált – többek között – a Cobrához és a Nagy durranáshoz. Együtt dolgozott mások mellett Michael Douglasszel, George Lucasszal és Steven Spielberggel. Elisabeth című műve 2000-ben, Mozart!-ja pedig 2001-ben lett az Év musicalje német nyelvterületen. A zeneszerző: Lévay Szilveszter. Nemrég Magyarországon járt szerzőtársával, Michael Kunczével, hogy belenézzen Mozart! című darabjának operettszínházi próbáiba.
–Küldték, vagy magától ment el Szabadkáról, ahol született?
–Nyolcévesen azt álmodtam, hogy elmegyek világot látni. Persze nem indultam azonnal, a hatvanas években viszont már jártam Európát különböző zenekarokkal. Aztán Németországba költöztem, ahol Michael Kunczével – a hetvenes évek elejétől – együtt írtunk zenét. Együttesünkkel, a Silver Conventionnel Amerikában is sikeresek voltunk. A Fly, Robin, Fly számunkért még a Grammy-díjat is megkaptuk. Ennek köszönhetően megismerhettünk jó pár embert. Az a régi vágyam, hogy filmzenét írjak amerikai moziknak, a kapcsolatok révén beteljesült. Hollywoodban érdekesnek tartottak, mert mást csináltam, mint az ottani komponisták. Saját eszközeimet használtam: az európai kultúrát, a magyar melankóliát és a popegyüttesekben nyert tapasztalataimat.
–A melankólia mellett a magyar zene szintén hatott önre?
–Természetesen hatott a magyar népzene. Sok komponistát imádok: például Rahmanyinovot vagy Chopint, de a legfontosabbak: Bartók és Kodály.
–Megannyi hírességgel dolgozott együtt, sikeres filmeknek komponált zenét Hollywoodban, népszerű volt az európai stílusával. Akkor miért fordult a musicalek felé, és költözött vissza Németországba?
–Michael, aki sikeres dalszövegíró, a nyolcvanas évektől a musicalekkel kezdett el foglalkozni. Németre fordította a legtöbb Webber-darabot, és nem is akárhogy. Egyszer csak megkérdezte, lenne-e kedvem musicalt írni vele. Az első gondolatom az volt: nem. Miért váltanék, amikor most indult el a hollywoodi karrierem? Michael tudta, hogy a feleségem Sissy-szakértő, sok könyvünk és relikviánk van Erzsébet királynéról. Összebeszélt a nejemmel, aki szintén arra akart rávenni, hogy hagyjam ott a hollywoodi munkát, válasszam inkább a musicalt.
–Megbánta – akár egy percig is –, hogy feladta a hollywoodi karriert?
–Tudomásul vettem, hogy amíg az ember Hollywoodban él, addig „létezik” az ottani karrierje. Ha Németországba költözöm, nem kapok több amerikai megbízást. De rájöttem arra is, hogy filmzeneíróként csak a harmadik-negyedik kerék lehetek a gépezetben. Az önálló musicalnél viszont az első. Amikor az Elisabethen dolgoztunk, visszamentünk Németországba. Szinte észre se vettem, hogy „kimaradtam” Amerikából.
–Értem, hogy jobb pozícióból indul egy önálló darab szerzőjeként, de miért ragadt le egy szerzőtárs mellett?
–A privát életemben is egyetlen társam van: a feleségem. Ugyanígy az állandó szerzőpartnerből sem tudok többet elképzelni. Ha együtt dolgozunk Michaellel, a kreativitás átalakul intimitássá. Sokat számít, hogy jól ismerjük egymást.
–Szoktak veszekedni?
–Inkább összevitatkozunk. Fél napig valamelyikünk sértett, aztán kibékülünk. Vitára ad okot például az, hogy mi nem úgy írunk musicalt, hogy a kész jelenetre komponálom a zenét. Van egy koncepciónk, és párhuzamosan dolgozunk rajta. Mindketten beleszólhatunk egymás munkájába.
–Nem tervezik, hogy musicaljeikkel betörnek a Broadwayre? Végül is van Amerikában kapcsolatrendszerük.
–Két éve beszéltünk erről a holland partnerünkkel, egy producerrel. Tárgyaltunk, terveztünk, de közbelépett a szeptember 11-i terrortámadás. Lemondtunk erről a szándékunkról, mert közben arra is rájöttünk: nehéz Európából bejutni a Broadwayre. Szerintük csak az a musical, amit ők írnak.
–Nem lenne akkor könnyebb bejutni a londoni West Endre?
–Tény, hogy Anglia az első lépés a Broadway felé. De sem az Elisabethet, sem a Mozart!-ot nem akartuk a West Endre vinni, mert ott az elmúlt években megbukott az összes történelmi témájú musical. Ugyanakkor Londonban szeretnénk megtartani a következő musicalünk világpremierjét. A Rebecca Daphne de Maurier művéből készült. Hitchcock is filmet csinált belőle, és a Manderley-ház asszonya című színdarabváltozata szintén ismert.
–A Rebecca előtti musicaljüknek, a Mozart!-nak március 21-én lesz a magyarországi bemutatója az Operettszínházban – Kerényi Miklós Gábor rendezésében. Azért jöttek most Budapestre, hogy belenézzenek a próbába. Bele is szólnak?
–Csak a világpremierbe szólunk bele, de abba is módjával. Később szabad kezet adunk a rendezőknek. Kerényi Miklós Gáborral a kilencvenes évek elején Bécsben ismerkedtünk meg. Szerettük a budapesti Elisabeth-rendezését, és most nagyon jól haladnak a Mozart! próbái.
–A darabismertető szerint egyszerre két Mozartról szól a musical: a gyerekről és a felnőttről. Miért?
–Mikor Michael megkérdezte, mit szólnék, ha Mozartról írnánk musicalt, megdöbbentem. De meggyőzött az ötlete „a két Mozartról”. A gyerek Amadé géniusz, aki állandóan komponál, a felnőtt Wolfgang viszont iszik, kártyázik, nőzik. A mi felfogásunk szerint nem megmérgezték Mozartot, hanem a benne rejlő zseni ölte meg. Hiszen harminchat éve alatt annyit komponált, mint legalább három zeneszerző összesen.
–Minden magyar származású zeneszerzőtől megkérdezik: komponálna-e teljesen magyar művet? Én is megkérdezem.
–Amikor Újvidéken születtem, író-újságíró apám épp Az apostolt dolgozta át. Anyám azt akarta, hogy Gábornak nevezzenek, apám azonban ragaszkodott a Szilveszterhez – Petőfi műve nyomán. Úgy gondoltam, hogy Az apostol alapján írok egy zenés darabot. Meghagyom a költeményt, és beledolgozok néhány eseményt Petőfi életéből. Nem musicalt, nem operát, nem rockoperát terveztem, hanem egy musicaldrámát. De lebeszéltek erről, mondván, nem érdekel senkit sem. Lemondtam róla – egyelőre.