Klasszikus

A BFZ összeköt, gyógyít és falakat bont

2014.06.17. 12:20
Ajánlom
Napokon belül lezárulnak a Budapesti Fesztiválzenekar közösségi projektjei, amelyek során a zenészek ajándékba visznek muzsikát idősotthonokba, templomokba és vidéki zsinagógákba. A cél teljesült: a zenét azok is élvezhették, akik csak ritkán, vagy soha nem jutnak el a koncerttermekbe.

A zene gyógyít, összeköti egymással a különböző vallásokat és kultúrákat, és az időutazás élményhez is hozzásegít. Ennek szellemében jártak végig az elmúlt hetekben a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei öt idősotthont és három templomot, a zsinagógakoncertek pedig még most is zajlanak. A cél az volt, hogy a "zene mindenkié" ne csak üres frázis legyen: a muzsika érjen el azokhoz is, akik fizikai, vagy anyagi okokból nem juthatnak el egy komolyzenei koncertre. A sok esetben mozgásukban korlátozott idősek hálával, szeretettel, olykor pedig könnyekkel küszködve fogadták a zenészeket, akiknek ugyancsak fontosak voltak ezek a találkozások. Ahogy Dvorák Lajos (cselló), a projekt gazdája fogalmazott: "Egy ilyen koncert mindig családias és otthonos. Közvetlenül érezzük a szeretetet és a hálát, akár az emberek szavaiból, akár a tekintetükből. Ilyenkor pedig a felelősség is sokkal nagyobb."

A templomokba szervezett ajándékkoncertek minden esetben teltházasak voltak, így közel ezer emberhez jutott el Bach muzsikája a világ tíz legjobb zenekaraként számon tartott Fesztiválzenekar zenészeinek interpretációjában. A koncertek különlegessége az volt, hogy autentikus helyszíneken, korabeli hangszereken csendült fel a zene, ez pedig a muzsikusok számára is nagy élmény volt. Lesták Bedő Eszter (hegedű) koncertmester ezt így foglalta össze: "A historikus előadásmód azért borzasztó nagy élmény, mert a korabeli hangszereknek köszönhetően elhárul egy akadály. Nem kell a hangzásban kompromisszumokat kötnünk, így pedig sokkal közelebb kerülünk a zeneszerző akaratához. Úgy szólal meg a zene, ahogy azt Bach elképzelhette." Emellett szintén fontos üzenet, hogy miután Bach zenéje betöltötte az evangélikus Deák téri templom tereit, a hedrehelyi református és a Bakáts téri katolikus közösség is befogadta a protestáns zeneszerző műveit. A BFZ közösségi projektjei közül még ma is zajlanak a zsinagógakoncertek, melyeken Köves Slomó rabbi mesél a zsinagógák és az egykori zsidó közösség történetéről, a közönség pedig zsidó ételeket is kóstolhat.

A sorozat első helyszíne hétfőn a borsodi Mád volt, ahol helyiek töltötték meg a zsinagógát. Fischer Iván így írt a zsinagógákról és a koncertekről: "Ezek az épületek emlékhelyek. Azoké, akik itt, ezek között a falak között imádkoztak, és akik sajnos már nem élnek.  Megérdemlik, hogy emlékezzünk rájuk. Nem csak szörnyű halálukra, hanem szép életükre is. Amikor ők kiléptek ennek a zsinagógának a kapuján, végigsétáltak a környező utcákon, köszöntek a szomszédoknak, elbeszélgettek egy-egy ismerőssel. Kis városokban, falvakban zsidók és keresztények ismerték egymást. Egy közösségben éltek. Békében. Vegyünk példát róluk. Mi is éljünk békében. Amikor most ellátogatunk elhagyott közösségi házukba, a zsinagógába, emlékezzünk közösen, szeretettel elveszített szomszédainkra. Hallgassunk zenét együtt, és idézzük fel a szép együttélés emlékeit." A Budapesti Fesztiválzenekar jövőre is szeretné folytatni a közösséget szolgáló projektjeit, a közeljövőben pedig a keszthelyi (június 17.) és az albertirsai (június 18.) zsinagógakoncertek után további két ingyenes koncertet ad: június 19-én 19 órakor a Margitszigeten Budapest Napja alkalmából, június 21-én pedig a Múzeumok Éjszakája nyitányaként a Szépművészeti Múzeum lépcsőjén, pontban 18 órakor.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Vizuál

Mártonffy Zoltán: „A nézőszám számomra nem mérvadó mértékegysége a sikernek”

„Engem sosem vonzott, hogy a kamera előtt legyek, engem az fogott meg, ami mögötte van” – fogalmazott Mártonffy Zoltán, a Minden Rendben producere, akivel egyebek közt arról beszélgettünk, miért fogtak bele nagyjátékfilmek gyártásába.
Zenés színház

Elhunyt Németh József operaénekes

A Liszt-díjas, érdemes művészt március 15-én, életének nyolcvanharmadik évében érte a halál. A Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház is megemlékezett a neves baritonról.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?
Klasszikus ajánló

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Klasszikus ajánló

A szélességi körök visszhangjai – spanyol vonósnégyes kalauzol az európai és amerikai zene világában

A Cuarteto Matrice programja északról dél felé haladva navigál keresztül a 20. századi Európán és Amerikán. A spanyol kvartett a hiánypótló MERITA – európai kamarazenei együttműködés keretében érkezik Magyarországra, és ad koncertet a BMC-ben, április 7-én.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sofia Gubaidulina zeneszerző

Napjaink egyik legjelentősebb orosz zeneszerzőjét, aki élete utolsó évtizedeit Németországban töltötte, kilencvenhárom éves korában, március 13-án érte a halál.
Klasszikus ajánló

Végh Sándor egykori tanítványa tart kamarazene kurzust a Concerto Mesteriskola keretében

A kamarazenei élet egy újabb kiválósága, Arvid Engegård tart ingyenes, nyilvános, angol nyelvű mesterkurzust március 17-én, a zenekar Páva utcai székházában.