Klasszikus

A Budapest Táncszínház új előadásai

2005.04.09. 00:00
Ajánlom
Különleges táncszínházi produkciókra kerül sor májusban a Nemzeti Táncszínházban, illetve a Művészetek Palotájában. A Budapest Táncszínház társulatának előadásában 5-én a Chopin – Vizuális hangjegyek, 10-én a Lombik Projekt, 21-én és 22-én pedig az E-motions című előadást láthatják az érdeklődők.

Chopin − Vizuális hangjegyek (május 5., Művészetek Palotája)

Földi Béla koreográfus és Vukán György már két nagysikerű műben mutatkozott meg (Jazz-sekt, Kék rapszódia). Most egy olyan estben gondolkoznak, amely az élőzene és a tánc harmóniája révén különleges színházi élményt nyújt, s amely Európa-szerte bemutathatja a magyar zenés táncművészet e speciális fúzióját. Vukán György Chopinről: „A zeneirodalom legnagyobb poétája, aki pár ütemben is képes drámákat elmondani. Zenéje mégis szép, magával ragadóan lírikus. (…) Ez a tiszta zeneiség és költőiség, ami megfog...”
(zene: Vukán György; koreográfus: Földi Béla; fényterv: Nasser Hammadi; díszlet és jelmezterv: Molnár Zsuzsa)

E-motion (május 21., 22., Nemzeti Táncszínház)

Az E-motion című darab a Budapest Táncszínház és Marie-Laure Tarneaud francia koreográfusnő közös magyarországi, majd franciaországi műhelymunkájából született. Tarneaud a strassburgi, majd a lyoni Operaházban táncolt, s miután megismerkedett Martin Padron, Merce Cunningham és Pascal Giordano munkájával, pályafutása a kortárs tánc felé fordult. 1987-ben alapította együttesét, az Arabesque-et, valamint a Táncbiennálét. Pedagógiai munkásságának részét képezi koreográfus-műhelye, illetve több tudományterületet átfogó tánctörténeti tanfolyamai is.

Az E-motion bemutatójára először a franciaországi Limoges-ban kerül sor április végén. Ezt követően májusban a magyar közönség is megnézheti a négy érzelem – félelem, szomorúság, harag és öröm – köré szervezett darabot a Nemzeti Táncszínházban. Az „E-motion”, vagyis az érzelem a test mozdulataira fordítja a lélek villámlásait. Minden létező másképpen reagál az érzelmek viharára kora, műveltsége, személyes története szerint. Marie-Laure Tarneaud ezt a különbözőséget szeretné megfogni, és megmutatni a közönségnek a Budapest Táncszínház táncosainak közös története által.
(koreográfus: Marie-Laure Tarneaud; fény: Philippe Lacombe)

Lombik Projekt (május 10., Nemzeti Táncszínház)

A Lombik Projekt-trilógia az örök kérdésre keresi a választ: a lét értelmét boncolgatja. A koreográfus, Földi Béla a Lombik Projekt által ösztönzi táncosait az önálló alkotó munkára.

1. CSÍPlek
A Harangozó-díjra jelölt Nagy Grácia táncol át a művészet matematikai képletén. S mi az eredmény? Rimszkij-Korszakov „dongóinak” csípései hagyják nyomukat a hús-vér ember testén, aki megjárta a művészet rögös útját.
(Koreográfus: Földi Béla; Táncolja: Nagy Grácia; Zene: Bobby McFerrin)

2. ISMERETLEN
„Egy konformista lélek nem ad esélyt az élet egyéni megélésére, pedig lehet, ha küzdenénk, kitörhetnénk. Vagy feledjük el, kik is vagyunk, és maradjunk az ismeretlenség homályában? Megtörténhet, hogy az irónia lesz a legnagyobb fegyverünk, és elveink lassan lemorzsolódnak. Megyünk előre, mert azt mondták, és mert akarjuk, de meglehet, hogy csak egyszerűsíteni kellene, mint egy egyenletet. És jobb lenne. Vagy nem. Vagy csak élni kell és meghalni. Egyszerűen. Ismeretlenül.” (Fodor Zoltán)
(Koreográfus: Fodor Zoltán; Táncolják: Csetényi Vencel, Fodor Zoltán, Hain Ildikó, Katona Imre, Lakatos János, Nagy Grácia, Ujszászi Dorottya, Zsadon Flóra; Zene: W.A. Mozart, J.S. Bach montázs; Fény: Stadler Ferenc; Díszlet, jelmez: Molnár Zsuzsa)

3. KÖTELező!
Lesz itt minden! Vidám hegymászók, menny és pokol az étteremben, sírós-viháncolós csajbuli, egy kificamodott születésnap, szerelem a póráz végén, meg egy rockkoncert. Hat fejezet – száz meglepetés. Kapcsolatok, kötelékek, kötelezettség, kötözködés, kikötés, bekötés. Kötve hiszem, hogy hat táncos mindezt huszonöt percben…Vagy mégis? Furcsamód át- meg átszövi őket valami a másikból. Mi ez a kötődés? Barátság? Vonzalom? Kényszer? Ajjaj, szorul a hurok! És a végén? Csak elmúlni kötelező, a többi fakultatív!
(Koreográfia: az előadók; Táncolják: Csetényi Vencel, Hain Ildikó, Katona Imre, Lakatos János, Ujszászi Dorottya, Zsadon Flóra; Zene: montázs; Díszlet, jelmez: Molnár Zsuzsa)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.
Zenés színház

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus fesztivál

Auer Fesztivál Veszprémben

Minden művész hovatartozását a hazai rög dönti el – vallotta Auer Lipót, akinek a szülővárosában, Veszprémben negyedik alkalommal rendeznek zenei fesztivált.
Klasszikus hír

Herbert von Karajan is bekerült Madame Tussauds panoptikumába

A legendás osztrák karmester viaszszobrát hétfőn leplezték le Bécsben. Hat hónapon át dolgoztak rajta.
Klasszikus Szentendrei Ister Napok

Szentendrei Ister Napok – a Duna ünnepe

Szentendrén 2018. július 21-22-én kerül sor az immár több mint egy évtizede megrendezendő Ister Napokra, azaz a Duna ünnepére. A város helyi hagyományaira és népzenére épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő játék, táncház, koncert - többek között a Muzsikás, Vujicsics Együttes, Zuboly, Guca Partyzans, Dalabai, Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet - várja a Szentendrére látogatókat.
Klasszikus vicces

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.
Klasszikus vagyim holodenko

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.