Klasszikus

A Budapesti Fesztiválzenekar emlékkoncertet tart a koronavírus áldozatainak emlékére

2021.05.13. 10:20
Ajánlom
A május 26-i ingyenes emlékkoncertet a Budapest Kongresszusi Központban rendezik meg, ahol a Budapesti Fesztiválzenekar és egy erre az alkalomra összeálló kórus, Fischer Iván vezényletével Mozart Requiemjét adja elő. A koncertet aznap az RTL Klub-on is meg lehet tekinteni.

„A Budapesti Fesztiválzenekar zenészei és én első nyilvános koncertünket a hosszú lezárás után a Covid-19 áldozatai emlékének szenteljük. Wolfgang Amadeus Mozart Requiemjét adjuk elő, és az elhunytak családtagjait hívjuk erre a megemlékezésre”

– mondta Fischer Iván a május 26-i emlékkoncertről.

A Budapest Kongresszusi Központban megrendezett eseményen a részvétel ingyenes, de oltási vagy védettségi igazolványhoz, illetve a helyfoglalás visszaigazolásához kötött. A jelentkezéseket a zenekar honlapján, a bfz.hu/emlekkoncert oldalon várják, a helyeket a jelentkezés sorrendjében töltik fel.

„Mivel a koncertet számos országban közvetíteni fogják, és az RTL Klubon is látható lesz, reméljük, hogy azok a gyászolók, akik nem tudnak eljönni, otthonról követhetik a koncert közvetítését, és hogy nekik ezzel egy kis könnyebbséget szerzünk”

– tette hozzá Fischer Iván.

A híres gyászmisét kiváló szólisták tolmácsolásában hallhatja a közönség: többek között Elisabeth Kulman (mezzoszoprán), Megyesi Zoltán (tenor) és Cser Krisztián (basszus) lép majd a színpadra, egy külön erre az alkalomra összeálló kórus kíséretében, amelynek Fischer Iván az Ars Longa Kamarakórus nevet adta.

Mélyen együttérzek a Covid-19 járvány áldozataival. Már a számok is rettenetesek: a világ több mint hárommillió embert veszített el, mi Magyarországon majdnem 30 000 áldozatot gyászolunk. De a számok mögött emberek vannak, akik életük utolsó napjait nagyon szomorú körülmények között töltötték. Elzárva a világtól látogatókat se fogadhattak, és családtagjaiktól sem búcsúzhattak el. A hozzátartozóknak is leírhatatlanul fájdalmas lehetett, hogy a kórházakba nem léphettek be, és nem foghatták szeretett családtagjuk kezét életük utolsó pillanataiban” – nyilatkozta a BFZ zeneigazgatója.

Fejléckép: Fischer Iván (forrás: Budapesti Fesztiválzenekar)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Plusz

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.
Könyv

Beleolvasó – Krusovszky Dénes: A másik mozaik

Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. A hol hétköznapi, hol szürreális történetekben közös, hogy néha a legegyszerűbb dolgok tudnak a legrejtélyesebbek lenni. Olvass bele a kötetbe!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.
Klasszikus kritika

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Klasszikus ajánló

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus ajánló

Fiatal zenészeket és a közönséget is várják a Cziffra Fesztivál mesterkurzusai

A Cziffra Fesztivál immár hagyományosnak számító Mesterakadémiája április 24–26. között zajlik Kőbányán, a Kroó György Zeneiskolában. Az ének-, zongora- és hegedűkurzusokra április 10-ig lehet jelentkezni.
Klasszikus kritika

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.