Klasszikus

A ClassicFM is felkapta Miranda Liu és Szalai Éva Szymanowski-felvételét

2019.09.26. 11:35
Ajánlom
A két művész Szymanowski szonátájának lassú tételét rögzítette, a legnagyobb klasszikus zenei közösségi oldal osztotta tovább őket.

Miranda Liu hegedűművész és Szalai Éva zongoraművész készített egy felvételt Szymanowski Op. 9-es szonátájának lassú tételéről, amelyet egy stúdióban, két kamerával rögzítettek. Ezt pedig a ClassicFM brit rádiócsatorna is megosztotta Facebook-oldalán.

Ebben a hírben nem is lenne semmi érdekes, ha a ClassicFM nem a jelenleg a legtöbb követővel rendelkező közösségi oldal birtokosa lenne: mintegy 2,8 millióan figyelik a posztjaikat világszerte.

Ezzel együtt és ettől függetlenül is érdemes meghallgatni a felvételt.

S ha már itt tartunk, jó tudni, hogy Szalai Éva, Karasszon Eszter (cselló) és Staszny Zsófia (ének) szeptember 27-én Az ismeretlen Chopin címmel ad estet a Zeneakadémia Solti-termében. Ismeretlen, mivel a hangversenyen az életmű vokális és kamarakompozíciói hallhatók, úgy mint a csellóra és zongorára komponált Polonaise brillante, lengyel dalok és operarészletek átdolgozásai. Valódi ritkaságok.

Aki erről lemaradna, de Szalai Évát szeretné hallani, az október 14-én és november 18-án látogasson el a BMC Könyvtárába, ahol kortárs és klasszikus komolyzene találkozik. Ez egy kifejezetten izgalmas projekt: a művésznő felkért néhány kortárs zeneszerzőt (Balogh Máté, Derecskei András, Gelléri András, Kecskés D. Balázs, Sándor László, Solti Árpád, Tornyai Péter, Zombola Péter), hogy saját művük mellé válasszanak egyet a klasszikus repertoárból. Így jöttek létre a párdarabok, amelyek külön-külön is élményt tartogatnak, együtt pedig akár többet jelenthetnek. A szerzőkkel (mármint az élőkkel) Tóth Endre zenetörténész beszélget.

Miranda Liúval készült legutóbbi interjúnk itt olvasható. Szalai Évát pedig Haydn születésnapján köszöntöttük (nem véletlenül: egy napon születtek, sok év eltéréssel).

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Kapcsolódó

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Tizenkilenc évesen vált a legfiatalabb hazai koncertmesterré, igaz, meg is dolgozott érte. Miranda Liu még mindig csak huszonkettő, de már kvartettalapító, most pedig egy új kamarazenei fesztivált szervez az ősz beköszöntekor. Ez lesz a New Millennium.

Szonátával köszönti a születésnapos Haydnt a születésnapos Szalai Éva

Kapcsolódó

Szonátával köszönti a születésnapos Haydnt a születésnapos Szalai Éva

Március 31. Ezen a napon született Joseph Haydn és Szalai Éva, csak épp 255 év különbséggel. Ebből az alkalomból a művésznő egy szonátát játszik a nagy klasszikustól.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Színház

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Nyílt levélben fordul közönségéhez az Anima Musicae Kamarazenekar

Az állami támogatás csökkenése miatt veszélybe került a zenekar fennmaradása, így most nyílt levélben fordultak közönségükhöz, hogy megtarthassák a jövő szezonra tervezett hangversenyeiket.
Klasszikus hír

Egy százalék a tehetségért

A Crescendo Nyári Akadémia minden évben mesterkurzusokat rendez fiatal művészeknek és növendékeknek, ám a szervezőknek támogatásra van szükségük, hogy a rosszabb anyagi helyzetű tehetségeket is fogadni tudják.
Klasszikus ajánló

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Klasszikus ajánló

Schubert kamaramuzsikáját ünnepli a Concerto Budapest a Zeneakadémián

Május 23-án, pénteken este 19:30-kor a Zeneakadémia Nagytermében kivételes kamarazenei élmény várja a közönséget: a Keller Quartet és a Concerto Budapest kiváló szólistái Schubert három jelentős művén keresztül kalauzolják a hallgatókat.
Klasszikus ajánló

Thomas Quasthoff is fellép jövőre a Zeneakadémián

Meghirdette őszi programját a Zeneakadémia, a világhírű basszbariton jazzkoncertje mellett a budapesti közönségnek tavaly nagy sikerrel bemutatkozott brazil férfiszoprán, Bruno de Sá fellépése is szerepel a programban.