Ezúttal a Zeneakadémiáról élőben, ingyenesen streamelt koncertközvetítések és exkluzív körkapcsolások révén osztozhatunk majd az élményben, amelyet Mozart szimfóniái, zongoraversenyei és kamaraművei szerezhetnek számunkra, feledtetve nyűgöt és nehézségeket. Ráadásként még egy „vadonatúj” Mozart-mű felfedezésére is módunk nyílik, hiszen
a programon az a D-dúr allegro is elhangzik majd, amely bő két évszázados lappangás után előkerülve idén januárban szólalt meg első ízben, Salzburgban.
A nap három+egy koncertjén Keller András és a Concerto Budapest zenészei mellett ott köszönthetjük majd nemcsak a házigazda szerepére vállalkozó Takács-Nagy Gábort, az ifjú Gyöngyösi Ivettet és Berecz Mihályt, de a Budapesten 3 éve épp a zenekar hangversenyén debütáló kanadai zongoraművésznőt, Angela Hewittet is.
A 11 órakor kezdődő nyitókoncerten olyan darabok csendülnek fel, mint a 15. (d-moll) vonósnégyes (K. 421) és az 1. (g-moll) zongoranégyes (K. 478).
A 16 órai kezdetű délutáni koncerten többek között a 23. (A-dúr) zongoraversenyt (K. 488) és a 34. (C-dúr) szimfóniát, (K. 338) hallhatja a közönség.
A naptól a 19.30 órakor kezdődő zárókoncertünkkel veszünk búcsút a 20. (d-moll) zongoraverseny, (K. 466) és a 39. (Esz-dúr) szimfónia, (K. 543) segítségével, majd felhangzik a D-dúr Allegro – Mozart újonnan felfedezett műve és végül a népszerű Kis éji zene (K.525) is.
S hogy a Mozart-zene egész világot felölelő teljességét még inkább átérezhessük ezen a vasárnapon, késő délután, 17.30 órakor még egy zongorás körkapcsolás is lesz a nagyvilágból: Malcolm Bilson, Würtz Klára, Krausz Adrienne és a Salzburgból bejelentkező Rohmann Imre és Kurucz Tünde részvételével.
A nap részletes programja itt érhető el.
Fejléckép: Angela Hewitt (fotó: Peter Hundert)
Támogatott tartalom.