Klasszikus

A Concerto Budapest új Dvořák-lemezét méltatja a német kritika

2019.11.04. 10:00
Ajánlom
A zenekar háza tájáról érkező másik hír pedig, hogy A Hallgatás Napja koncertjeit élőben közvetíti a nemzetközi klasszikus zenei portál, a Violin Channel.

Perényi Miklós csellója is hallható azon az idén, a Tacet kiadónál megjelent lemezen, amelyen a Concerto Budapest Dvořák műveit játszik – az Újvilág-szimfóniát, a Csendes erdők és a Rondó című gordonkára és zenekarra írt darabot, illetve három szláv táncot. Az album része annak a sorozatnak, amely a zenetörténet nevezetes kilencedik szimfóniáit foglalja magába.

concerto-dvorak-093630.jpg

Dvorak: Symphony No. 9 - Keller (Fotó/Forrás: TACET, 2019)

A német AUDIO magazinban a lemez a hónap felvétele lett. Lothar Brandt recenzens így ír: „Éles, kontrasztok, kamarazenei hangulat, nagyszerűen szerkesztett dinamika: Keller András, a Keller Quartet primáriusa új szempontokat talált az Újvilág-szimfóniához. Már az első tétel elején eddig ismeretlen színekben pompázik a zene. (...)” A kritika szerint a zenekar a sietős részeknél is aprólékos, és végig mederben marad; az írás a lemez hangzását is méltatja.

Rengeteg felvétel készült Dvořák Újvilág-szimfóniájából, de néha akad egy-egy, amely új megvilágításba helyezi ezt az örökzöldet

– írja a Fono Forum kritikusa, aki szintén a karmester kamarazenei tapasztalatában keresi a lemez nagyszerűségének okát. „Olyan rövid dialógusok alakulnak ki hangszerek és hangszercsoportok között, amelyeket eddig nem hallottunk.”

_DSC3550-203339.jpg

A Concerto Budapest ázsiai turnén (Fotó/Forrás: Géczy Dávid / Concerto Budapest)

A HRAudio.net oldalán Graham Williams a hangzásról megjegyzi, hogy a Tacet hangmérnöke, Andreas Speer egyedülálló munkát végzett, igaz, annak gyümölcsét csak az élvezheti igazán, akinek 5.1-es hangfalrendszere van otthon. „Melegen ajánlom azoknak a kalandvágyó lelkeknek, akik megmártóznának a Real Surround Sound hangzásban.”

A_Hallgatas_Napja_Hrotko_Balint5-114002.jpg

Keller András a Concerto Budapest élén (Fotó/Forrás: Hrotkó Bálint / Concerto Budapest)

Élőben közvetítik A Hallgatás Napját

Az idén, negyedik alkalommal november 10-én rendezik meg a Concerto Budapest egynapos kortárs zenei fesztiválját, ahogy eddig is, a BMC-ben. „A zene nem létezik a kortárs zene nélkül: ha kivonjuk a képletből, a klasszikus zenei hagyomány nem értelmezhető” – vallja Keller András művészeti vezető, és ennek jegyében az elmúlt évszázadok és az elmúlt évtizedek zenéi kerülnek egymás mellé a koncerteken.

A Hallgatás Napja a Concerto Budapesttel

Kapcsolódó

A Hallgatás Napja a Concerto Budapesttel

Megismerés, rácsodálkozás, elmélyülés, felfedezések és újra felfedezések sora: ezt ígéri a közönség számára A Hallgatás Napja 2019. november 10-én, vasárnap immár negyedik alkalommal.

Az idei fesztiválon a szűkebb hazai vájtfülű koncertlátogatókhoz egy igazán komoly nemzetközi nézősereg csatlakozik, ugyanis A Hallgatás Napját a jelentős népszerűségnek örvendő, New York-i székhelyű The Violin Channel élőben közvetíti.

Szabó Stein Imre ötletgazda, akinek nevéhez a Zeneakadémia nemzetközi arculata és a Bartók Világverseny kötődik, így fogalmazott lapunknak:

„A Hallgatás Napja András eredeti koncepciója szerint olyan tiszta, természetes erővel jár át a kortársból a klasszikusba, és vissza hogy mindig is az volt az érzésem, hogy eleve itt, ezen a fesztiválon élhető át, hogy a zene élő szövet. Ahogy Tandori írta az eszméletről, itt a zene állandóan következik. A Hallgatás Napja, mint egy könnyű álom repít a legkomolyabb zene közelébe. Ugyanakkor azt a kényszerű sorsot is láttam, hogy mivel a kortárs címke megjelenik a névben, csak a legelszántabb néhány száz vájtfülű zenerajongó jelenik meg a koncerten. Azt gondoltam, ha tovább akarunk lépni, akkor ezt a valóban élő zenét egy nemzetközi léptékű élő közvetítéssel külföldön és itthon is igazán üggyé lehet tenni. A Violin Channel az utóbbi években rendkívül olvasott zenei portállá lett, de megtartotta húros profilját.

Győzködni kellett a főszerkesztőt, hogy számukra sem megszokott módon, egy egész napos fesztivál közvetítőjévé váljon a lap, lényegében csak lélegzetvételnyi szünetekkel reggel 10-től este 10-ig.

Egyébként a Violin Channel azért is pompás választás, mert amellett, hogy komoly presztízzsel bír, talán a legnépszerűbb a fiatalok körében. Röviden: szeretném, ha nemzetközi branddé válna az A Hallgatás Napja, mivel egészen különleges és Európában is egyedülálló – ha sikeres és ismert, rengeteget tehet és tesz a magyar kortárs zene ügyéért. Az élő internetes közvetítést a BMC kitűnő munkatársaival közösen valósítjuk meg, a nagyterem és az Opus Jazz Club programjait maradéktalanul közvetítjük. Egyébként a BMC, mivel a Concerto évek óta saját szűk költségvetéséből kellett hogy kigazdálkodja az egész napos fesztivált, bőven több, mint helyszín: Gőz László vezetésével már alkotó partnerei a fesztiválnak. De hozzáteszem: az igazi élmény ott lenni a helyszínen. Szerintem ez egy kiváló családi program lehet.”

A Hallgatás Napja több mint negyven művet, hat világpremiert és öt hazai premiert gyúr tizenhárom koncertbe. Idén Kurtág Márta és Jeney Zoltán halálára is reflektál a fesztivál.

A fejlécképen Keller András, a fotó készítője Felvégi Andrea.

Októberben a Fidelio újságírója is csatlakozott a Concerto Budapest ázsiai turnéjához. Az erről szóló írásokat itt, itt és itt olvashatja. Keller András pedig hónapokkal ezelőtt nagyinterjút adott lapunknak.

Bartók Bangkokban is Bartók

Kapcsolódó

Bartók Bangkokban is Bartók

„Ez egy olyan zenekar, amely a koncerten mindent odatesz” – mondja Keller András. A Concerto Budapest turnéjának első, bangkoki koncertje után a karmestert arról kérdeztük, miért nem barbaro Bartók zenéje, és miért rezonálhat rá bárki, aki emberből van.

Keller András: Magyarország érdeke, hogy minél több sikeres zenekara fusson külföldön

Kapcsolódó

Keller András: Magyarország érdeke, hogy minél több sikeres zenekara fusson külföldön

A Concerto Budapest művészeti vezetője szerint Magyarországnak sokkal jobban meg kellene becsülnie zenei tehetségeit, és sokkal több pénzt kellene a komolyzenére fordítania. De nem csak a pénz körül forgott a karmesterrel való beszélgetésünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.
Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.
Klasszikus hír

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus interjú

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus ajánló

Haydneum-koncertek: ajándék a léleknek – december 23-ig 15 százalékos karácsonyi kedvezménnyel

A Haydneum bérleti estjei a 2023–24-es koncertévad második felében is kikezdhetetlen remekműveket és avatott előadókat ígérnek.
Klasszikus interjú

„Ha az ember elébe megy a lehetőségeknek, a szerencse is könnyebben érkezik” – beszélgetés Balog Alexandrával

Fiatal kora ellenére már igen jelentős zenei sikerekkel, ráadásul fesztiválalapítói és -szervezői tapasztalatokkal rendelkezik az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal idén kitüntetett zongoraművész, Balog Alexandra.