– A szólista, valamint karmesteri pályád mellett hol helyezed el az életedben a kamarazenét?

– Nekem pontosan ugyanolyan fontos, mint a szólistaság vagy a karmesterség, sőt bizonyos értelemben fontosabb, mert egyes zeneszerzők sokrétűbbek a kamarazenei œuvre-jüket tekintve, mint a zenekari kompozícióikban vagy a zongoraműveikben. Brahms például a legintimebb, ugyanakkor legtipizálhatóbb gondolatait a kamara formációkra bízta, és ennek kicsúcsosodása véleményem szerint a G-dúr vonósötös, de persze most ne menjünk ennyire bele. Az tulajdonképpen egy dolog, hogy milyen a kamarairodalom, milyenek a kamaraművek, de kamarazenét játszani az együtt játék, a békés egymás mellett élés másik aspektusa, ugyanis a konfliktusok elkerülhetetlenek még az olyan homogén formációk esetében is, mint amilyen egy vonósnégyes vagy vonóshatos. Világos, hogy különböző életkorú, iskolázottságú, temperamentumú és felkészültségű muzsikusok, ha egy mű eljátszására szövetkeznek, akkor a lehető legmagasabb rendű cél a mű minél hitelesebb megszólaltatása kell, hogy legyen.

Kelemen Barnabás és Kocsis Zoltán

Ezt egyrészt nem mindenki gondolja így, másrészt, még ha így is gondolja, felülírja ezt a tagadhatatlanul nemes szándékot az antidemokratikus gondolkodás. Azt hiszem, hogy kamarázni – és talán ez lehet az ismérve a jó kamarazenélésnek – csak a demokratikus gondolkodás alapállásával lehet: vagyis maximálisan figyelembe veszem nemcsak a másik véleményét, hanem játékstílusát, sőt játék-fiziológiáját is. Elképzelhetetlen, hogy egy vonósnégyes homogén módon szólaljon meg akkor, ha ketten fölfelé, ketten pedig lefelé játsszák ugyanazt az akkordot, persze nem akarom elviccelni a kérdést. Nagyon fontos okosan megválasztani azt is, hogy ki vezeti a próbát, illetve a produkciót, ki lesz a primárius. Nagyjából ezek a gondolataim támadnak a kamarazene szó hallatán.

– Amint azt tudjuk, zeneakadémiai tanulmányaid során meghatározó volt Kurtág György és Rados Ferenc tanítása. Hogyan tanítottak ők, mitől voltak különlegesek az órák?

– Érdekes, hogy mindketten zongorára tanítottak elsősorban, hiszen Kadosa Pál egykori tanársegédjeiről van szó, Rados Ferenctől pedig később én vettem át a stafétabotot. Igaz, hogy nem kevés kamarazenét is játszottunk nekik akkori kamarapartnereimmel: Szenthelyi Miklóssal, Bokor Tamással, Berkes Kálmánnal. Nagyon hasznosak voltak ezek az évek, mivel pontosan azt a fajta demokratikus gondolkodást tanultam meg – talán nem is tudatosan –, amiről az előbb beszéltem. Nem szabad megfeledkezni persze a Ránki Dezsővel való kétzongorázásokról, de az külön műfaj nemcsak a kamarázásban, hanem saját kamarazenei múltamban is, hiszen egy iskolából jövünk (egy általános iskolából is), abszolút közös múlttal, hasonló iskolázottsággal, az eltérő temperamentum így nem határozta meg annyira a különbözőségek hallhatóságát, inkább azonos, tipikusan közép-európai zenei elképzelés folytán létrejött stílusegységről beszélhetünk.

Devich Gergely és Kocsis Zoltán

Kurtágra és Radosra visszatérve: mindkettő aktív tanár ma is, és ha bárki tehetségesebb zenészt megkérdezel arról, hogyan tanítanak, akkor valószínűleg senki nem fog mást mondani, mint amit én mondanék. Eltérő tanítási módszerekről van szó, de gyakorlatilag abban hasonló – és valószínűleg ezt is öntudatlanul tanultam meg tőlük –, hogy addig nem nyugszanak, amíg azt nem hallják, amit akarnak. Ez bizony az én zenekari próbáimra is jellemző:

addig nem vagyok nyugodt, amíg legalább egyetlenegyszer nem hallottam, amit szeretnék,

amiről hiszem, hogy az adott darabnak immanens tulajdonsága. Itt lehet szó arányokról, motívumok karakterisztikáiról, a frázisok lekerekíthetőségének adagolásáról, és még ezer dolgot tudnék mondani, aminek a fontosságát tulajdonképpen én a Kurtág György és Rados Ferenc mellett eltöltött években tanultam meg.

Egyébként magukkal az említett mesterekkel is kamaráztam, hiszen Rados Ferencnek a harmadik nagy visszatérése az én ambiciózus magatartásomnak köszönhető: ha akkor nem vagyok elég erőszakos, talán nem vállalkozik velem azokra a kétzongorázásokra a hetvenes évek végén és a nyolcvanas években. Kurtággal pedig közös lemezfelvételünk is van: az éppen nekem dedikált kétzongorás Pilinszky-illusztrációk előadása, úgy, hogy Pilinszky János hangját vágtuk alá, a Keringő című verset, amelyet Kurtág több formában is megzenésített. Játékukat és saját önkritikájukat is az imént elmondott „nem nyugszom addig, amíg azt nem hallom, amit szeretnék” hozzáállás jellemezte mindig is. Egyébként Szvjatoszlav Richter gyakorlására is ez volt a jellemző, mivel ő azt mondta, hogy tulajdonképpen nem is gyakorol, hanem addig játssza a darabot, amíg nem megy. Mi ez, ha nem a legmagasabb szintű és rendű gyakorlás?

– Kokas Katalinhoz és Kelemen Barnabáshoz már régóta szoros szakmai-baráti kapcsolat fűz. Annak ellenére, hogy általában nyaranta is be vagy táblázva (nemrég lemezfelvételt vezényelt, most pedig a Martonvásári Beethoven-estek várnak Kocsis Zoltánra – a szerző), könnyen igent tudtál mondani a Fesztiválakadémia Budapest felkérésére?

– Nagyon becsülendő, hogy Kokas Katalin és Kelemen Barnabás létrehozta ezt a fesztivált, és akár egy Kreisler-lemez tervéről legyen szó, akár arról, hogy anyanyelvemen beszélhetek mindarról, ami Bartók vonósnégyeseiről eszembe jut, akkor számomra ez nem lehet kérdés: nagyon könnyen igent mondtam a felkérésre. Jó zenészekkel igyekszem a legjobb kapcsolatot ápolni, de a jó zenészségnél kicsit közelebb áll hozzám a Kokas-Kelemen házaspár.

Kocsis Zoltán (Fotó/Forrás: Felvégi Andrea)

– Életedben sok nyári fesztiválon megfordultál már. Másabb-e számodra egy ilyen alkalom, mint a koncertszezon fellépései? Esetleg van kedvenc fesztiválod?

– Tulajdonképpen a franciaországi La Roque-d'Anthéron fesztivál a kedvencem, amelyet a mai napig René Martin vezet, de ez egy zongorafesztivál. Újabban persze kibővült a jazz irányába, ami magával hozta a kamarazenét, mert szólózongorán még Oscar Peterson is nagy ritkán játszott és még magának Art Tatumnak is volt triója. Klasszikusnak nevezett kamarazenei fesztiválok is vonzanak, de sajnos a legjellemzőbb fesztiválra, a finnországi Kuhmóba nem jutottam még el, ami pedig az őse azoknak a fesztiváloknak, amelyeknél nincs előre meghatározott műsor, hanem a jelenlévő zenészektől, a repertoárjuktól, illetve az ad hoc jellegű kamarazenei formációktól függ aztán a műsorterv, amit napról napra állítanak össze.

Az ős-Kuhmo után Lékán (Lockenhausi Kamarazenei Fesztivál) is bevezették ezt a módszert, amely fesztivált egyébként az a Nicolas Altstaedt vezeti, aki korábban Kaposváron is gyakran megfordult, és játszott is a kezem alatt harmadik csellót a Metamorfózisokban, továbbá a jövő évadra is meghívtam szólistának. Nagyon kedves fiatalember, akivel a kezdetektől baráti viszonyban vagyunk.

– Kelemen Barnabással Fritz Kreisler-darabokat fogtok játszani. Bevallom, ha csak a neveteket láttam volna a műsorban, nem biztos, hogy Kreislerre tippeltem volna, noha Rachmaninov, aki a repertoárodban előkelő helyen szerepel, átírta néhány darabját zongorára. Hogy jött az ötlet?

– Tervezünk egy teljes CD-t, nagyon ismert és kevésbé népszerű darabokkal. Kreisler sokkal nagyobb muzsikus volt annál, ahogy azt manapság tartják. Zeneszerzőnek sem volt akárki, s ezt nem csupán az a hihetetlen népszerűség jelzi, ami darabjait a XX. század első felében övezte. Ha alaposabban megvizsgáljuk ezeknek a műveknek a kíséretét, első pillantásra szembeötlő a legmagasabb fokú igényesség, boszorkányosan keverve a német pedantériát a franciás könnyedséggel. Mindeközben pontosan tudva és érezve, hogy mik azok a műfajok, amelyekben nem másol, hanem hozzátesz. Persze jó iskolái is voltak, hogy zeneszerzés-tanárai között csak Brucknert, Massenet-t és Delibes-et említsük.

– Bartók vonósnégyeseiről tartasz előadást majd a Kelemen-kvartett közreműködésével. Zongorista-karmesterként miért éppen a vonósnégyesekre esett a választásod, továbbá szerinted milyen jellegű információkat érdemes megosztani egy egyszerre szakmai és laikus közönséggel?

– Kelemen Barnabás kért fel a vonósnégyesekre, hiszen ők rendszeresen előjátszanak nekem, legutóbb Zamárdiban a Második vonósnégyest, amit persze minden kvartett elsőként tanul meg, mert ez a legkönnyebb. Olyan impulzív erejű volt az előadásuk, hogy rögtön Adyra kellett asszociálnom, hiszen időben is a Második vonósnégyes van Bartók Ady-élményéhez a legközelebb. Talán a Vér és arany volt az első kötet, ami Bartók kezébe került és rögtön öt verset meg is zenésített belőle. De valahogy úgy érzem, hogy ez nem merítette ki teljesen az ő Ady-élményét, és a két hegedű-zongora szonátában is a folytatását érzem ennek. Például szerinem az Első szonáta eleje sokkal inkább szól az Egyedül a tengerrel című Ady-versről, mint magának a versnek a megzenésítése. De benne van ez a Második etűdben és a Második vonósnégyesben is, amelynek három tételéről én rögtön három Ady-versre asszociáltam.

Kocsis Zoltán (Fotó/Forrás: Müpa)

Írtam egy hosszú levelet a Kelemen-kvartettnek arról, hogy vajon mi járhatott Bartók fejében, amikor a darabot komponálta, és tulajdonképpen ez az írás lelkesítette fel Barnabásékat és ajánlották fel nekem ezt a lehetőséget. De nem biztos, hogy ebben a kontextusban fogok beszélni a vonósnégyesekről. Bartók egyszer csak túllépett Adyn. Örök kár, hogy sajnos a József Attilával való találkozása sem sikerült, mert a költő elaludta a találkozást. Tulajdonképpen Lukács György, akinek a családjával Bartók közeli viszonyban állt, Faludy Gyuri bácsi vádja szerint Ady korában képes volt Balázs Bélát kinevezni nemzeti költőnknek. Mit mondjon erre a zenész, aki ismeri az Ady-dalokat, de ugyanakkor ismeri A kékszakállú herceg várát és A fából faragott királyfit is? Balázs Béla mégiscsak volt valaki. De megmondom neked őszintén, hogy most [július 13-án készült az interjú – a szerző] még fogalmam sincs, mit fogok mondani a Bartók-vonósnégyesekről, hiszen annyi minden jut eszembe, kezdve attól, hogy gondolom, talán nem blaszfémia, hogy

az Első vonósnégyes első két hangja lekonyuló f-asz: ha ezt összeolvassuk, vajon mennyiben lehetett üzenet Geyer Stefi számára?

Ne kerüljünk meg semmit azzal a Bartókkal kapcsolatban, akiről Arányi Jelly egy nemrég felbukkant levelében azt írja, hogy undorító egy alak. Bartók és a nők volt a témája Szombathelyen a koncertünk előtti beszélgetésnek, amin Kelemen Barnabás is részt vett, és ki sem fogytunk a mondanivalóból, nem volt elég rá fél óra. Bartókra tulajdonképpen olyan alkotó módon hatottak azok a nők, akik közel álltak hozzá, hogy nem lehet kikerülni Arányi Jellyt, Arányi Adilát, Gombossy Klárát és még sorolhatnám azokat az alkalmi jellegű kapcsolatokat, amelyekből aztán feleségei rángatták ki őt. Bartók Béla nehezen lobbant lángra, de ha arról volt szó, tudott égni, mint ahogyan a művei is bizonyítják. Ha végig vesszük a vonósnégyeseit, előbb vagy utóbb előbukkannak a nők a háttérből ezeknél a műveknél is. Lehet, hogy pont erről fogok beszélni.