Klasszikus

A Duisburgi Zenei Díjat Hans Wallat kapja

2010.11.21. 07:33
Ajánlom
A dirigens az indoklás szerint a német Kapellmeister-hagyomány egyik utolsó letéteményese.

Hans Wallat 1929-ben született Berlinben. Mestere Rudolf Neuhaus volt. Első karmesteri állását 1958-ban kapta Lipcsében, majd hamarosan a berlini Deutsche Operbe került. Dolgozott Duisburgban, fő-zeneigazgató volt Brémában, Mannheimben és Dortmundban. Pályája során több mint kilencven alkalommal vezényelte a Ringet. Hans Wallatot tapasztalata és a részletekre ügyelő hozzáállása tette a 15.000 euróval járól, 1990 óta átadott díjra érdemessé, s így olyanokat követ a kitüntetettek névsorában, mint Wolfgang Rihm, Hans Werner Henze, Krzysztof Penderecki, Frank Peter Zimmermann, Michael Gielen, Dietrich Fischer-Dieskau és Alfred Brendel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mihez kezdjünk a gonosszal? – kritika a Csak egy baleset című filmről

A hazájában üldözött Dzsafar Panahi Arany Pálma-díjas alkotásában egy örök erkölcsi csapdahelyzetet vázol fel: hogyan lépjünk fel a gonosszal szemben anélkül, hogy magunk is azzá válnánk? Csak egy baleset kritika.
Klasszikus

Riccardo Muti olasz börtönben koncertezett

A neves karmester a 2004-ben általa alapított Luigi Cherubini Ifjúsági Zenekarral adott koncertet a rendhagyó helyszínen, ahol egy szimbolikus jelentésű darabba a fogvatartottak is bekapcsolódtak.
Klasszikus

Magyar művészek lemezeit ismerték el

A digitális felvételeknek szentelt Native DSD platform év eleji listájában több magyar művész albuma is helyet kapott, sőt a közönségkedvenc is egy Bartók-lemez lett.
Színház

A Sátántangóval ünnepli a magyar kultúra napját a Csiky Gergely Színház

Krasznahorkai László kultikus regénye, a Sátántangó áll a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház magyar kultúra napi programjának középpontjában: az irodalom, a zene és a képzőművészet párbeszédére épülő esten a mű új olvasata bontakozik ki.
Vizuál

Nemes Jeles Lászlótól Enyedi Ildikóig – erős mezőny állt össze a 45. Magyar Filmszemlén

Mások mellett Nemes Jeles László, Deák Kristóf, Fliegauf Bence, Olasz Renátó, Pálfi György, Sophy Romvari, Holtai Gábor, Enyedi Ildikó, Nagy Borbála és Soós Bálint Dániel rendezését is beválogatták a 45. Magyar Filmszemle programjába.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus kritika

Modern hős történelmi környezetben – 15 sor koncert

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra. A következő rövid írás a Nemzeti Filharmonikusok operaprodukciójáról, Léo Delibes Jean de Nivelle című darabjának előadásáról szól. 15 sor koncert.
Klasszikus ajánló

Visszatérő világhírű szólista lép fel a Concerto Budapesttel

Két év után ismét Augustin Hadelich Grammy-díjas hegedűművész, a Yale School of Music tanára lesz a Concerto Budapest vendége az együttes két januári koncertjén.
Klasszikus interjú

Zombola Péter: „Mindig az érzelmek inspirálnak”

Zombola Péter zeneszerzőt választotta 2026-ban az év zeneszerzőjének az International Classical Music Awards (ICMA) nemzetközi zsűrije. A döntéssel első alkalommal részesült magyar alkotó a Composer of the Year díjban.
Klasszikus hír

Zombola Pétert választotta az év zeneszerzőjének az ICMA

Közzétették az International Classical Music Award 2026-os elismeréseinek díjazottjait. A szervezet először ítélte oda magyar zeneszerzőnek a rangos címet, de a kitüntetettek között több név is ismerős lehet a hazai közönségnek.
Klasszikus ajánló

A szalonok hangulatát idézi meg a III. FAB Winterfest

A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin által alapított Fesztivál Akadémia Budapest ismét világhírű művészekkel várja háromnapos téli fesztiválján a közönséget a már megszokott mesebeli helyszínen: a lillafüredi Palotaszállóban.