„A farigcsálás a zeneszerzés lényege” – Beszélgetés Varga Judittal és Vajda Gergellyel

Vajda Gergely (Fotó/Forrás: Szalóky Béla)

Hogyan alakult ki a márciusi UMZE-koncert koncepciója?

Vajda Gergely: Az UMZE is tagja annak a nemzetközi együttesekből álló konzorciumnak, amely Eötvös Pétertől a Fermata című művét rendelte. Néhány éve lehetőséget adtunk Péternek, hogy egy délután során a zenészekkel kipróbálhassa, amit írt: ez persze nekünk is remek alkalom volt, még közönséget is beengedtünk. Az átjátszás tapasztalata alapján aztán Eötvös mindent kidobott, ami addig kész volt, és teljesen újat alkotott. A mű hangszerelése megegyezik Ligeti Zongoraversenyével, így adódott, hogy egymás mellé helyezzem őket, ehhez válogattam aztán a program további részét.

Hogyan esett Juditra a választás? Miben dolgoztatok együtt korábban?

VG: Ebben a funkcióban még soha nem dolgoztunk együtt, de vettünk már részt közösen szakmai beszélgetésen, illetve Juditot én vontam be az Art of Virusba.

Varga Judit: Akkor már vezényelted is a darabomat, a januári koncerten! De nyilván tudtunk egymásról ezen kívül is, ki a másik, mivel foglalkozik. Kicsi a művészvilág. Nagyon szerencsés helyzet volt, mikor Gergő felkért, mert én addigra már felvázoltam egy félig kész darabot, amit Kurtág Mártának szerettem volna ajánlani. Beszélgettünk Gergővel, és azt gondoltam, hogy ebbe a programba az én darabom nagyon szépen bele fog illeni. Ligeti Zongoraversenyéhez is kapcsolódott, mert az akkori változatban egy zongoraverseny-szerű mű volt az is. Abban pedig Eötvös Péter darabjával cseng egybe a keletkezéstörténet, hogy miután megbeszéltük, hogy szerepel a művem a koncerten, és címet adtam neki, pár hónappal később újra kézbe vettem, és már nem voltam elégedett a koncepcióval. Ezért én is teljesen átírtam, és hosszú, keserves munkával mindent kidobtam, amit nem éreztem oda valónak.

Judit Kurtág Mártának ajánlotta a darabját, Gergő pedig Ligetinek állít emléket. Hogyan lehet zeneileg megközelíteni egy valóban létező személyt?

VJ: Zenészek esetén kétféle módon lehet, vagy átveszünk idézeteket, és tényleg az illető zenéjét ragadjuk meg, vagy sokkal kevésbé konkrétan közelítünk hozzá. Én ez utóbbit tettem, a darabomban inkább jelenségként szerepel a Kurtág-házaspár.

Az érdekelt, hogy ez a két „tényező” hogyan kapcsolódik össze, és mekkora sokk, amikor egyszer csak megszakad, és az egység egyik fele magára marad. Ez egy nagyon személyes darab. Ezért is írtam át, az első változatban sok utalás volt Kurtág művészetére, de aztán rájöttem, hogy ezt nem szabad. Így nagyon Varga-darab lett, viszont benne van, hogy nekem személyesen mit jelentenek ők.

Honnan jött ez a talányos cím: Veszekedős – Csend, néma csend?

VJ: Az eredeti változat egy rövid, négykezes kadencia volt, ami egy veszekedéssel indult, egy nagyon heves párbeszéd folyik a két művész között, aztán rátalálnak az összhangra, és teljes egyetértéssel zárul a darab. A Csend, néma csend pedig utána következik.

VG: A műsor annyival bölcsebb, mint aki kitalálta, hogy ez a cím nagyon emlékeztet Kurtág Játékok című ciklusára, amelyből szintén elhangzik egy válogatás ezen az estén. A végleges mű öt tétele pedig a gyász öt fázisát mutatja meg.

VJ: Így van, a Veszekedős cím biztosan valahonnan a Játékokból származik. De ezt zsigeri módon veszi át az ember, ez egy Kurtág-örökség, amin mi felnőttünk. Egyébként pont a veszekedés kevésbé maradt meg az eredetiből.

Varga Judit (Fotó/Forrás: Raffay Zsófi / UMZE)

És a te darabod, Gergő, hogyan közelíti meg Ligetit?

VG: Sok Ligeti-darabot vezényeltem, így az ember képes megérezni azt, amit elméletben tud, hogy

Például a Le Grand Macabre-ban, amikor jön a végítélet, egy elképesztő, többszólamú, több tempójú, több hangnemű részt szerkeszt Ligeti, miközben az opera amúgy nagy ambitusú, szélsőséges énekszólamokból épül fel. Ez a kettősség érdekelt, hogy miként lehet ezeket közös nevezőre hozni, illetve én hogyan tudok vele eljátszani, milyen lesz az én szintézisem. Bagatelles canoniques lett a mű címe, tehát egyrészt kánon, ami nagyon erősen szerkesztett forma, másrészt könnyed semmiség, ami – a francia címmel együtt – szintén Ligetire, a Musica ricercatából írt Hat bagatell című, korai művére utal. Az első tétel egy Ligeti-bagatell idézetével indul, aminek egy ostinato szeptola kísérete van, ezt a hét hangot átvettem, ebből bontakozik ki a zeném, ami a Ligeti felé tett gesztus után aztán megy a maga útján. A darab háromtételes, megszakítás nélkül, és igen leegyszerűsítve arról szól, hogy milyen zenei lehetőségek vannak abban, amikor az alkotó belenyúl a saját maga által felállított szabályokba, és menet közben átírja azokat.

Milyen módszerrel komponáltok?

VJ: A minap találkoztam egy idős hölggyel, aki egy kutatóközpontot vezet, és nagy lelkesedéssel mondta:

De szerintem ez nem igaz, nagyon sok munka és a meglévő anyagok alakítása áll a zeneszerzés mögött. Én sokféleképpen szoktam komponálni, klasszikus módon is, amikor leül az ember a zongorához papírral és ceruzával. Azt is szeretem, amikor MIDI billentyűzetet használok, és csak improvizálok, a szoftver pedig rögtön rögzíti, amit játszottam. Ez egy analóg hangszerrel nem lenne lehetséges. Gyakran felhasználom az így létrejött zenei anyagot, de nagyon ritkán hagyom változatlanul: letisztázom, javítom, kiegészítem.

Eredetileg zongoraművészként is végeztél, ezek szerint „zongorista aggyal” komponálsz?

VJ: Remélem, hogy aggyal nem, viszont zongorista kézzel igen. Az embert az ujjai viszik egy bizonyos irányba, ami nem mindig jó, de hát van egy zongorista képzésem is, most már nem lehet kitörölni.

Vajda Gergely (Fotó/Forrás: UMZE)

És te, Gergő, hogyan komponálsz?

VG: Most már csak számítógéppel, az időhiány miatt. De a perspektívaváltás jó. Olyan is előfordult már, hogy fütyültem egy dallamot, aztán abból lett egy darab. Most, ennél a műnél a kánonszerkesztéssel kezdtem, és utána nyúltam bele az anyagba. Judithoz hasonlóan szerintem is a farigcsálás a komponálás lényege, addig kell javítani, amíg már nem zavar semmi, és nincs már olyan a darabban, ami nem oda való. Aztán lehet, hogy egy másik műnek pont az lesz a kiindulópontja, amit ebből kihúztam.

VJ: De a javítást is abba kell tudni hagyni, van, amikor már csak egyre rosszabb lesz a végeredmény. Érdekes egyébként, pár éve részt vettem egy kutatásban, aminek végül

Ezért tartjuk mindketten fontosnak a perspektívaváltást. Tehát attól, hogy a zongorához ülök, vagy Gergő a klarinétot veszi kézbe, illetve papír vagy számítógép van előtted, teljesen más zene fog megszületni, miközben ugyanaz az agy hozza létre, ugyanazzal a háttérrel, ízléssel.

Judit, te mint női zeneszerző, fontosnak tartod, hogy felhívd a figyelmet a zenetörténet fontos nőalakjaira, ahogy ebben az esetben Kurtág Mártával teszed?

VJ: Nem én vagyok az egyetlen, aki Kurtág Márta-hommage-t írt az elmúlt egy évben. Biztos van olyan kolléga, aki ezt hivatásának érzi, én kevésbé. De nőként az ember nyilván jobban látja a nők szerepét, helyzetét.

VG: Azért rólam sem állíthatja senki, hogy nem foglalkozom a nőkkel, az operáimban is folyton erős női karaktereket írok. De megértem, hogy Juditot zavarja a téma, én ezt politikus zeneszerzésnek hívom. Például szoktam ilyen emaileket kapni: „Maestro, ha környezetvédelmi darabot keres…”

Nyilván megvan a helye, ha valaki ír egy Föld-szonátát, de engem elsősorban nem az érdekel, hogy kurrens legyen a téma. Az ilyen zenék között is vannak persze jobbak, leginkább akkor, ha az adott kérdéskör személyesen is megérinti a szerzőt. Csak hogy egy nagyon erősen politikus darabot említsek, néhány éve Julia Wolfe szénbányászokról írt egy darabot Anthracite Fields címmel, kapott is érte Pulitzer-díjat. A mű kifejezetten erős társadalomkritikai éllel született, de nem elhanyagolható szempont, hogy Wolfe-nál ez nem csak divat kérdése, és persze erős lett maga a darab. A forradalmi megközelítés önmagában kevés pluszt szokott hozzáadni a minőséghez.

Varga Judit (Fotó/Forrás: Felvégi Andrea / UMZE)

VJ: Azért ne bagatellizáljuk el a női zeneszerzők kérdését! Abban, hogy én most ebben a beszélgetésben részt vehetek, nőként zeneszerzéssel foglalkozhatok, és egy tanszékvezetői állást betölthetek, rengeteg kollégámnak a munkája benne van, akiknek köszönhetően 2022-re eljutottunk idáig. Én egy olyan világról álmodom, ahol teljesen mindegy a zeneszerző neme, hiszen a férfiak között is vannak rossz szerzők, a nők között is jók, és fordítva.

Miben speciális az UMZE-ra írni? Kortárs együttesről van szó, nagyon nyitott közönséggel, mennyire gondoltok erre, amikor komponáltok?

VG: Nyilván vannak különbségek. Most írtam egy nyitányt a Kőszegi Várszínház felkérésére. Az kötöttség, ha az ember tudja, hogy az utána elhangzó legkomolyabb darab a Magyar táncok lesz Brahmstól, meg az is, hogy szabadtéri színpadról van szó. Ilyenkor felmerül, meddig érdemes elmenni, amennyiben az ember alkotóként nem öngyilkos hajlamú – én legalábbis nem, van olyan kolléga, aki egyáltalán nem törődik azzal, milyen körülmények között szólal majd meg a darabja.

A szerző olyasmivel is megpróbálkozik ilyenkor, amivel szimfonikus zenekarnál nem, vagy csak akkor, ha tudja, hogy nagyon nyitottak. Azt különben nem hiszem, hogy a nyelv és a komponálási folyamat alapvetően különbözne, legfeljebb a darab célratartása más. Bennem biztosan nincs az az érzés, hogy végre írhatok egy ilyen vagy olyan darabot, és mégsem fognak kikergetni a kerületből.

VJ: Még talán az is fontos, hogy egy olyan ensemble-ról van szó, ami ismeri a kortárs zene specializált játékmódjait, mert ezek amúgy elég kevéssé kerültek be a klasszikus hangszeres képzésbe. Jó tudni, amikor ezeket a számomra anyanyelvi eszközöket használom, hogy az UMZE le fogja tudni játszani őket.

és szerintem van itt a zenémnek egy olyan rétege, ami bárkire tud hatni, arra is, aki most hall először kortárs zenét.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Vajda Gergely,  Varga Judit (fotó/forrás: Szalóky Béla, Raffay Zsófi / UMZE)