Hiszen ki ne szórakozna azon, hogy a hegedűművész tejhabosítóra cseréli a vonóját, vagy a zongorista a illentyűk mellől hirtelen felpattanva magas hangon énekelni kezd?
Mi ez, ha nem polgárpukkasztás? És mi ez, ha nem a klasszikus zene reformjára tett sajátos kísérlet?
Honnan jönnek? Hogyan ismerkedtek meg? És milyen utat jártak be ezek a különös zenei géniuszok? Ennek próbáltunk utánajárni. Egyik legismertebb előadásukkal, a Play it Again című darabjukkal április 26-án Miskolcon és április 27-én Debrecenben lépnek majd fel.
„Játszanál valami olyat, amit a kutya nem vonyít veled kórusban?”
A klasszikus zene két fenegyereke már gyerekkorában megfertőződött a zene szeretetével. Sőt, állításuk szerint már egyenesen így, zeneőrültnek születtek.
„A szüleim szerint születésemtől fogva szerelmes voltam a zenébe. Mindenféle zenét szerettem.
Csecsemőként nem tudtam abbahagyni a zenehallgatást, és megőrjítettem a szüleimet azzal, hogy újra és újra ugyanazt a zenét akartam hallani.
Amikor pedig már tudtam járni, mindig megálltam a zenebolt előtt, ahonnan nem moccantam. A szüleimnek nem volt más választásuk, mint megkérni a boltost, hogy figyeljen rám, amíg ők elintézik a bevásárlást”
A zenész-komikusokkal készült interjút itt olvashatják.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Aleksey Igudesman és Hyung-ki Joo (fotó/forrás: Müpa)