A fickó, aki megcsinálta a zenetörténet legdurvább áprilisi tréfáját

A neve azt jelenti: PDQ, Pretty Damn Quick – az az átkozottul gyorsan. A húszgyermekes Johann Sebastian Bach huszonegyedik gyermekét azonban soha nem ismerték el a nagy zeneszerzők között, sőt, sokan úgy vélik, nem is létezett. Persze nem véletlenül.

„P. D. Q. Bach életének legvitatottabb aspektusa, nos, a létezésén túl, hogy mikor létezett. (…) Mára szokássá vált úgy feltüntetni születési és halálozási dátumát, ahogy első sírján szerepelt: 1807-1742; ez viszont, valljuk be, nem véletlenül vezetett zavarodottsághoz és egy csomó magyarázkodáshoz a zenetudomány részéről.”

Ezekkel a szavakkal kezdődik P. D. Q. Bach mintegy háromszáz oldalas monográfiája, amely egyszerre paródiája a zenetudománynak, az intézményesült klasszikus zenének, s mellette még izgalmas olvasmányként is szolgál.

A fiktív zeneszerző, P. D. Q. Bach alakját Peter Schickele fiatalon, a Juilliard School hallgatójaként alkotta meg a hatvanas években. A furcsa, groteszk zenei humort alkalmazó művek és a koncertek annyira népszerűek lettek, hogy Schickele és zenésztársai hamar a Lincoln Centerben találták magukat. Ahhoz, hogy P.D.Q. Bach alakja valóban önálló életre keljen, életrajzra is szükség volt. S ahogy a fenti szemelvényből is kitűnik, a „zenetudósok” épp élete két végpontjának dátumában nem tudtak megegyezni. Illetve dehogynem:

az biztos, hogy Pretty Damn Quick Bach április 1-én született.

Mi lenne, ha egy Beethoven-szimfónia úgy zajlana le, mint egy focimeccs?

De még ennél is fontosabb, hogy mit tartogat PDG életműve. Ha megnézzük az életrajzából szereplő műjegyzéket, rögtön látjuk, hogy a zene számos területén pionír volt. Dudára, kazoo-ra, főtlen manicottira is írt műveket, sőt, egy hangszer is feltalált, a harsona és a fagott keresztezéséből hozta létre a hargottot (angol nyelven: tromboon). A csodálatos instrumentum borzasztó hangja révén méltán lett népszerűtlen.

Ne higgyük, hogy PDQ egy csapásra az lett, aki.

Három periódusra osztható alkotói pályája. Az első, amelyet a „zenetudomány” csak a Kezdő Fejesugrásként emleget, több halhatatlan opuszt adott a világnak. Ezek közé tartozik például az Echo Sonata két, egymással barátságtalan hangszercsoportra, valamint a Bölöm concerto búvárokra, fuvolistákra, két trombitára és vonósokra. Második alkotói periódusa az Alámerülés Korszaka, olyan zseniális darabokkal, mint a Pervertimento, a Pucerenád (Serenude), A civillai borbély-szvit és a Concerto zongorára zenekar ellen. Hallgassuk meg ebből a periódusból az Erotica-variációkat, amely, mint azt a cím sem jelzi, Beethoven nyomán íródott.

PDQ harmadik alkotói periódusát a Bűnbánat Korszakának nevezi a tudomány, hiszen a művész élete alkonyán egyre inkább a vallásos témákhoz fordult. Ekkor készült az Iphigenia Brooklynban, Haydn Évszakok című oratóriuma nyomán a Ízszagok (The Seasonings), a négykezes Brácsaszonáta, Beethoven Nagy fúgájának ihletésére a Legbölömebb fúga, a Fanfár a közönséges náthához, a Missa Solemnis nyomán pedig a Missa Nevetségesch. Ez utóbbi jegyzésszáma – no. N20 – a nitrogén-oxidra, azaz a nevetőgázra utal.)

P.D.Q. Bach művészetét sajnos soha nem tartották nagyra. Nagyon ritkán adják elő a műveit, és akkor is többnyire nevetnek rajta. Álljon itt néhány alkotása, hogy lerójuk tiszteletünket géniusza előtt!

Az elégtelenül hangolt zongora és egyéb diszfunkcionális művek billentyűkre (részlet)