Sosem fogom elfelejteni, milyen volt először találkozni Kurtág úrral. Elég idegesen érkeztem Budapestre, mivel hallottam történeteket arról, hogyan tudnak pillanatok alatt megszakadni vele az együttműködések. De amikor megérkeztem, néhány perc után a felesége, Márta súgott neki valamit magyarul, ő pedig rám mosolygott: „Márta azt mondja, te vagy a mi emberünk!” Kilencvenhárom éves volt, tele energiával és figyelemmel. Kimerítő volt a Hölderlin-dalokon dolgozni vele – napokon át egyetlen ütemen, hogy aztán elölről kezdjük – de minden apró részletnek jelentősége volt.
Ő a szótagokban és a szünetekben is a tökéletességet keresi, és nem az egója vezeti, hanem a zene iránti elkötelezettsége.
Amikor láttam, ahogy komponál, remegő kézzel a papír felett, minden apró jel szentnek tűnt. Nem az eredmény, az út jelenti a mindenséget. Kiváltságos helyzet ezeket a dalokat elénekelni, még ha tökéletlenül is. Az ő mélysége, figyelme, a zeneipartól való távolságtartása megmutatta nekem, mi is a zene valójában: kutatás, csoda és egy teljes egészében a hangoknak szentelt élet. (Benjamin Appl bariton)
1998 tavaszán történt az eset, mikor Gyuri bácsiék Párizsban éltek, ahol akkoriban én is. Eljártam a mesterkurzusaira, és magam is dolgozhattam vele vagy a CNSMDP épületében vagy náluk otthon. Egyik nap már vagy két órája foglalkoztunk Brahms-dalokkal, mikor megszólalt: „Kati, Ligeti Gyuri mondta, hogy maga énekelt neki erdélyi népdalokat Kalotaszeg, Mezőség vidékéről. Énekeljen nekem is azok közül!” (Ligetiben ’97-es párizsi találkozásunk után merült fel a Síppal, dobbal, nádihegedűvel című ciklus ötlete, melyet később nekem és az Amadindának komponált.) Elénekeltem egyet, kettőt, és még nem tudom, mennyit, mikor majd’ fél óra elteltével Gyuri bácsi egyszer csak ennyit mondott:
Na látja, Kati! Így kell Brahmsot is énekelni.
Számomra ez egy nagyon fontos tanács, amely akár Boulezt énekelve is érvényes. Amikor egy művel dolgozunk, a végtelenül aprólékos munka során elveszhet a szöveg és zene kapcsolatának ős-elemi spontaneitása. Fontos, hogy tudjuk mindig egészében érezni, érteni a művet, pont azzal az egyszerűséggel, mint amikor népdalt éneklünk. (Károlyi Katalin mezzoszoprán)
15 éves korom óta vagyok a növendéke, lassan 5 évtizede. Ez alatt az 50 év alatt nem volt olyan pillanat, hogy ne lett volna velem a mester.
Kurtág növendékének lenni ugyanis azt jelenti, hogy a zenéért mindent fel kell tudni áldozni, miközben azt is tudomásul kell venni, hogy így se biztos, hogy sikerül.
Nekem nagyon sokat jelentett, hogy fiatalon ő segített közel jutni a nagy zeneszerzőkhöz. Kiváltság volt, hogy kísérte a hegedűversenyeket, amiket játszottam, és ahogy megmutatta a darabokat, mintegy bevilágította azokat számomra. Ezek nagyon nagy ajándékok, és a legfőbb törekvésem, hogy mindazt, amit tőle és a többi mesteremtől tanultam, továbbadhassam.
2026-ban olyan történelmi pillanatra kerül sor, amilyen még nem volt. Nemcsak Magyarország, de a mai zenei világ talán legnagyobb zeneszerzőjének, mesteremnek, Kurtág Györgynek a 100. születésnapját ünnepeljük. Csodálatos, hogy Kurtág minél öregebb, annál fiatalabb – ez is azt mutatja, hogy a zenében minden nap meg lehet fiatalodni. A százéves zeneszerző, akit ünneplünk, új műveket ír, 2026. február 20-án mutatjuk be új operáját. Semmi mást nem kívánok, csak hogy méltók lehessünk arra, hogy együtt dolgozhatunk Kurtág Györggyel. (Keller András hegedűművész-karmester)
Kurtág György számomra nem csupán a legnagyobb mestereim egyike, hanem iránytű is a zenei utamon. Az elmúlt másfél évtized közös munkája során
tőle tanultam meg igazán a figyelem fegyelmét és a csend jelentését – azt a koncentrált jelenlétet, amelyben minden hangnak jelentése és igazi súlya van.
Kivételes ajándék volt látni őt komponálás közben, a születő hangjai mellett többször ott lehettem. Nemrég azzal a bizalommal fordult hozzám, hogy a Márta Ligatúrája szólócimbalom-változatából készítsek cimbalomduó-átiratot – mondanom sem kell, hogy a felém tanúsított bizalma számomra óriási megtiszteltetés.
A legutóbbi gesztusa azonban mindennél személyesebb. Édesapám 2025. december 27-én hunyt el. A hír hallatán néhány hét alatt megszületett az id. Lukács Miklós emlékezete című szólócimbalom-darab. A kézirat szerint január 9-én kezdte írni – az én születésnapomon. Lehetne véletlen. Számomra azonban a zene megfoghatatlan terében az élet és a halál sorsszerű találkozása. (Lukács Miklós cimbalomművész)
Fejléckép: Kurtág György (fotó: Mudra László)
hírlevél
