Klasszikus

A Filharmónia rendezvényei a 2004/2005-ös évadban

2004.09.01. 00:00
Ajánlom
Augusztus 31-én a Filharmónia Budapest Kht. sajtótájékoztatót tartott a következő évad programjairól. A negyvenhatodik alkalommal megrendezett Budapesti Zenei Hetek és az idén harmincadik születésnapját ünneplő Korunk Zenéje rendezvénysorozatok mellett a Filharmónia budapesti ifjúsági bérleteiről és a vidéki koncertekről is tájékoztatást adtak az illetékesek.

46. Budapesti Zenei Hetek

A Filharmónia 1958-ban a főváros első zenei fesztiváljaként hozta létre a Budapesti Zenei Heteket. Azóta minden évben szeptember 25-én, Bartók Béla halálának évfordulóján indul a bő egy hónapos hangversenyciklus. A hagyományos Liszt-hangversenyt idén a hétszáz évvel ezelőtt született Francesco Petrarca emlékének szentelik a szervezők. Ebben az évben a három nagy cseh zeneszerzőnek, Dvoráknak, Janáceknek és Smetanának is kerek évfordulója van, ezért a programsorozat kiemelten fontos vendégei a Cseh Filharmonikusok. A meghívott együttesek között van még a Taipei Filharmonikus Zenekar, a Moszkvai Musica Viva Kamarazenekar, a Holland Évad keretében hazánkba látogató Het Residentieorkest den Haag, valamint a Combattimento Consort Amsterdam. A Budapesti Zenei hetek zárókoncertjén a Northern Sinfonia of England mutatkozik be. A vendég-szólisták és karmesterek névsora is reprezentatív: David Frühwirth, Mischa Maisky, Sabine Meyer, Alexandr Rudin, Jan Willem de Vriend, Thomas Zehetmair, Jaap van Zweden.

Harminc éves a Korunk Zenéje

A hagyományosan október elején zajló kortárs zenei sorozatot a szervezők kiterjesztik az év későbbi időszakára és az ország több pontjára is. A sokak által hiányolt „szendvics-koncerteken” több tucatnyi mai magyar szerző művét mutatják be klasszikus kompozíciók társaságában. A külföldi előadók sorában találkozhatunk Howard Williams, Esti Kenan Ofri, a Trio Rinascimento, Carlos Bruneel, Aiyun Huang, a Kaprizma Ensemble Jerusalem, valamint a Schola Gregoriana Pragensis nevével.

 
 
 

Budapesti ifjúsági bérletek

A Filharmónia Budapest Kht. egyik legfontosabb feladatának tekinti a jövő generációjának zenei nevelését, ismereteinek bővítését, igényes szórakoztatását. Az ifjúsági bérletek öt különböző tematikával, új helyszínekkel, széles választékkal várják a gyerekeket és a fiatalokat. A Mesélő Muzsika, A Zene Titkai, és A Muzsika Világa című bérletek mellett újdonság az Ifjúsági Mesterbérlet és az Egyházzenei Barangolások.

Vidéki koncertsorozatok

A három Filharmónia Kht. vidéki hangversenybérleteit immár második éve támogatja a Raiffeisen Bank, ennek köszönhető, hogy a kínálat egyre színvonalasabb és rangosabb. A három győri, a szombathelyi, veszprémi, székesfehérvári és keszthelyi bérletek mellett újraindulnak a soproni és zalaegerszegi koncertsorozatok is. A kínálatban egyaránt szerepelnek Magyarország vezető zenekarai (Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Budapesti Fesztiválzenekar, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara) és külföldi együttesek (Taipei Filharmonikus Zenekar, Cseh Filharmonikusok, Het Residentieorkest den Haag, Combattimento Consort Amsterdam).

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Összeköt és feszültséget teremt – Dejcsics Konrád bencés szerzetes az Arcus Temporum csendjéről 

Egy pillanatnyi csendre hív meg a művészet és az élet forgatagában az Arcus Temporum művészeti fesztivál augusztus 23. és 25. között Pannonhalmán. Dejcsics Konrád fesztiváligazgatóval beszélgettünk a Főapátság és a kortárs kultúra kapcsolatáról, és a fesztivál eszmeiségéről.
Zenés színház

Ügy lett a Soharóza kórus szerepléséből a Szigeten – Galéria!

A Soharóza Ügy című előadása megjárta a Szigetet, a backstage-ben és a próbán pedig fotósorozat készült. Ezt a galériát mutatjuk meg most Önöknek.
Színház

Tompos Kátya énekli a Színházak Éjszakája „himnuszát” - Klippremier

Tompos Kátya dalos játékra hívta kollégáit, többek közt Udvaros Dorottyát, Vecsei H. Miklóst és Mucsi Zoltánt. Hangulatos videoklip készült a Színházak Éjszakája idei „himnuszához”, melyet Hrutka Róbert és a népszerű színésznő közösen jegyeznek.
Tánc

Sosztakovics titkos szerelme egy balerina volt

Kalapács alá került a zeneszerző tíz szerelmeslevele, amit a Bolsoj egykori balerinájának, Nina Pavlova Ivanovának írt 1935. és 1939. között. A titkos románcról és a szerelmeslevelekről eddig a zenetörténészek sem tudtak.
Vizuál

Kulisszatitkok: így készült a Brian élete

A hetvenes években egy filmes stáb Tunéziába utazott, hogy leforgassa Jézus életének történetét a születésétől a kereszthalálig (Názáreti Jézus - 1977). A nyomukban pedig – sokszor ugyanazokon a helyszíneken és statisztákkal - egy hatfős angol csapat elkészítette a saját verzióját. A negyven éve bemutatott film a Pythonok szerint is legjobb közös munkájuk, amelyben gyakorlatilag az élet minden helyzetére megtalálható a válasz.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Nagyon dübörög a zongorapiac Kínában

Mintegy 40-50 millió kínai gyerek tanul zongorázni, az országban gyártott hangszerek alig tíz százaléka kerül exportra. Kínában van kiknek zongorát gyártani.
Klasszikus évad

Köszönjük, hogy velünk töltötték a nyári estéket!

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is számos programmal várta az Óbudai Nyár keretében az Óbudai Társaskör kertje a vendégeket. Július 1. és augusztus 5. között klasszikus és könnyűzenei koncertek, zenei stand up, opera és színházi előadás közül válogathattak az érdeklődők.
Klasszikus ajánló

Hangversenyek hegyek között – Börzsöny Barokk Napok

Tizenhatodik alkalommal csendül fel augusztusban a régi korok muzsikája a Börzsöny és a Dunakanyar hegyei között. A Börzsöny Barokk Napok idén is különleges, több évszázad zenéjét bemutató műsorral és a szokásos gyönyörű helyszínekkel várja visszatérő és új vendégeit.
Klasszikus beszámoló

„Atyaúristen” – Ilyen volt nekem idén Kaposfest

„Atyaúristen” – nyögte a templomi csöndben egy hölgy két tétel között. Ugyanis jó zenét hallott, meg én is, sokat. Naplószerűség Kaposfest első két napjáról.
Klasszikus érdekesség

Mégis, hogy írjuk Sztravinszkij nevét? Akarom mondani, Stravinskyét...

Fél hajkoronámat elvesztettem már a kérdés felett töprengve, és a legrosszabb, hogy a másik fele beleőszül. Szerencsére Bárdos Lajos kisegít.