Klasszikus

A főváros ígéri, segítenek a Fesztiválzenekaron

2019.11.21. 13:45
Ajánlom
Gy. Németh Erzsébet az InfoRádiónak elmondta: a taóval elvett pénzeket az államnak pótolnia kéne a Fesztiválzenekarnál is, és kijelentette, hogy a fővárosnak fontos a Fesztiválzenekar.

Miután a Fesztiválzenekar közleményben tudatta, hogy programokat kell lemondaniuk a tao megszüntetése és az elégtelen kompenzáció miatt, Gy. Németh Erzsébet (DK) főpolgármester-helyettes az InfoRádió műsorában elmondta: a fővárosnak fontos, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar támogatása rendben legyen.

Szerinte az államnak kárpótolnia kéne azokat a kulturális szereplőket, akik a tao megszűnésével pénzt veszítenek. Gy. Németh hasznosnak látja a Fesztiválzenekar programjait, az esélyegyenlőséget segítő és a kultúrába beavató foglalkozásokat, jótékonysági hangversenyeket, kakaókoncerteket.

Ugyanakkor hozzátette: a tao megszűnése még számos színházat, intézményt érint hátrányosan, erről a kérdésről tárgyalni fog a főváros az érintettekkel.

További részleteket a főpolgármester-helyettes nem ígért, csak azt, hogy mindenkivel tárgyalóasztalhoz ülnek, akivel az ügy kapcsán csak lehet.

Fischer Iván kedden szólalt meg az ügyben, a programok lemondása mellett azzal érvelt, hogy muszáj a nyereséges koncerteket megtartani.

Fischer Iván megszólalt a Fesztiválzenekar megszorításai kapcsán

Kapcsolódó

Fischer Iván megszólalt a Fesztiválzenekar megszorításai kapcsán

A Fesztiválzenekar karmestere az Indexnek elmondta: egy ideális rendszerben 4-5 évre előre lehetne tervezni. Szerinte az sem jó, ha többet kap az, aki ügyesebben lobbizik vagy jobb kapcsolatai vannak.

 

A fejléckép Kurcsák István munkája, és ezen a koncerten készült.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

„Írás és olvasás ikrek” - Vámos Miklós a Lírástudókban

A könyvesboltok újdonságai között segít eligazodni a Líra Könyv és a Fidelio május 12-én, szerda este fél 8-kor jelentkező irodalmi podcastja. A friss könyvajánlókat és tartalmas beszélgetéseket kínáló műsor házigazdája Szabó T. Anna, az adás vendége Vámos Miklós író.
Színház

Gyabronka József, Háy János és Alföldi Róbert az újranyitó Átrium színpadán

Május 21-től újra élő előadásokat tart az Átrium. A budai intézmény első produkciója a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darab Gyabronka József előadásában, ezt követően egy Háy János-premierrel, valamint a Mefisztó című kortárs zenés kabaréval várják a közönséget.
Színház

Eredeti Örkény-egypercessel köszöntötték Mácsai Pált a jubileumi Azt meséld el Pista! után

Május 12-én különleges évfordulót ünnepelt az Örkény Színház, ugyanis 700. alkalommal tűzték műsorra Mácsai Pál egyszemélyes előadását, az Azt meséld el, Pista!-t.
Vizuál

Paul Almásy válogatott fotográfiáiból rendezett tárlatot a Mai Manó Ház

A Mai Manó Ház A képírás mestere – Paul Almásy címmel rendezett kiállítást a világhírű franciaországi magyar fotóriporter munkáiból, mely május 11. és június 6. között látogatható.
Könyv

Alföldi Róbert dedikálja közelmúltban megjelent hangoskönyveit

Személyre szóló üzenettel viszi házhoz a Wolt május 14-én, péntek délután azokat Hungaroton gondozásában megjelent lemezeket, amelyeken Alföldi Róbert olvassa fel a magyar és világirodalom három klasszikusát.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Cziffra és Liszt műveket játszik a két zongoravirtuóz, Boris Berezovsky és Balázs János

Június 9-én Liszt Ferenc és Cziffra György szólózongora művei és négykezes átiratai hangoznak el Boris Berezovsky és Balázs János zongoraestjén. A Cziffra György-emlékév kiemelt eseményét a MOMkultban rendezik meg, melyet a közönség már élőben élvezhet.
Klasszikus hír

Magyar népdalt énekel Emma Kirkby a Kórusok Éjszakája jóvoltából

A Kórusok Éjszakája kórusfesztivál megálmodói a Csíkszerda Egyesület tagjai, akik a világhírű angol szopránnal, Emma Kirkbyvel készítenek közös videót, melyben a Csillagok, csillagok kezdetű magyar népdalt éneklik közösen.
Klasszikus gyász

Elhunyt Balassa Sándor zeneszerző, a nemzet művésze

Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Balassa Sándor Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) egyik alapítója és rendes tagja – közölte az MTI-vel az MMA.
Klasszikus hír

A Budapesti Fesztiválzenekar emlékkoncertet tart a koronavírus áldozatainak emlékére

A május 26-i ingyenes emlékkoncertet a Budapest Kongresszusi Központban rendezik meg, ahol a Budapesti Fesztiválzenekar és egy erre az alkalomra összeálló kórus, Fischer Iván vezényletével Mozart Requiemjét adja elő. A koncertet aznap az RTL Klub-on is meg lehet tekinteni.
Klasszikus hír

Haydn és magyar nóta az Óbudai Danubia Zenekar online kínálatában

Az Óbudai Danubia Zenekar május 15-én a Best of BMC sorozat keretében Haydn műveit szólaltatja meg, míg május 22-én a magyar nóta értékeit felvillantva, Liszt Ferenc valamint Brahms művei mellett, Ott Rezső kifejezetten erre az alkalomra írt szimfonikus magyar nótacsokrát játssza.