Klasszikus

A funkcionális virtuóz esete Cziffra Györggyel

2018.02.27. 09:30
Ajánlom
Ironikus, hogy épp a Cziffra Fesztiválra hívták meg a francia művészt. Virtuóz ő kétségkívül – csak hát a funkcionális virtuozitás képviselője, Cziffra György pedig éppen az ellenkezőjét: az önmagáért való virtuozitást képviselte.

A hatvanegy éves francia zongoraművész a zeneakadémiai koncert tanúsága szerint pályája legmagasabb csúcsain jár. Gondolkodásmódja és zenei magatartása rendkívül igényes, de ettől ő maga még nem válik a kevesek előadójává. Bár hajdan Boulez, Stockhausen, Ligeti, Tristan Murail műveinek ősbemutatóit abszolválta, ennek ellenére

tud a nagyközönséghez is szólni – és úgy látszik, képes arra, hogy egyszerre legyen virtuóz és elmélyült,

no meg arra is, hogy olyan műsort állítson össze, amely izgalmas, felfedezésszerű, igényes, hézagpótló, és mégis az első pillanattól az utolsóig (a szó magasrendű értelmében) szórakoztató. Beethoven Hammerklavier-szonátáját szólaltatta meg műsora első részében (B-dúr, op. 106), majd a szünet után először Prokofjev Szarkazmusok ciklusát (op. 17), majd Nyikolaj Obuhov Révélations sorozatának néhány tételét, végül Alekszandr Szkrjabin 10. és 5. szonátáját (op. 70, op. 53) játszotta.

Pierre-Laurent Aimard

Pierre-Laurent Aimard (Fotó/Forrás: Szöllősi Mátyás)

Alighanem sokan érezzük úgy, hogy a Hammerklavier-szonáta egy koncert ideális befejezése – akárcsak Liszt h-moll szonátája, Schubert kései B-dúr szonátája vagy Beethoven op. 111-es c-moll szonátája. Olyan kinyilatkoztatások ezek, amelyek után már lehetőleg ne szólaljon meg semmi, legyen inkább csend. Most mégis egy koncert első felét töltötte ki a Hammerklavier, ezúttal ugyanis más kontextusban szólalt meg. Nem végső szóként, sokkal inkább kezdetként, forradalmi gesztusként, a formabontó, lázadó Beethoven kiáltványaként. Pierre-Laurent Aimard olvasatában nagy jelentőséget kaptak a mű végletei: a végletes indulatok, a végletes hangzásigény, a végletes virtuozitás és a csúcsokat ostromló intellektuális színvonal.

Mindez egyfajta magasrendű, „szent tombolásként” revelálódott: eksztázisként, amelyet azonban minden pillanatában kontrollált az előadóművész intellektusa.

Ellentmondás ez? Igen. Mégis így volt: ez adta a tolmácsolás belső feszítőerejét – az állandó robbanás-közeli állapot, amelyet mégis moderál a fegyelem.

Pierre-Laurent Aimard:

Kapcsolódó

Pierre-Laurent Aimard: "Ügyvéd vagyok a kortárs zongoradarabok mellett"

A francia zongoraművész barátja volt Ligeti Györgynek, Pierre Bouleznek, megtisztulás számára Beethoven legszebb szonátája, és többször is hallotta Cziffra Györgyöt zongorázni. Februárban Magyarországra jön, ebből az alkalomból telefonon beszéltünk vele.

Ha igaz – és igaz –, hogy Aimard értelmezésében a Hammerklavier szerzője forradalmárként lépett elénk, akkor a második rész azt mutatta meg, kik voltak és milyen forradalmat csináltak az egy évszázaddal későbbi európai zenetörténet felforgatói: Prokofjev, Obuhov, Szkrjabin. A Szarkazmusok éles, rövid gesztusai, szögletessége, sok groteszk karaktere és fanyarsága egy új világ üzenetét hozta: a fűszeres eredetiségét, amely minden pillanatban szakítani akar a múlttal. Obuhov húsz évvel később született, mint Szkrjabin, az 1890-es években, és minden tekintetben az ő követője volt: misztikus-messianisztikus zeneszerző, erős modernista törekvésekkel. Ő is francia földön kereste a boldogulást, tanult Ravelnél is. Most hallott rövid darabjai álmok, bódulatok, révedések, elmosódott víziók. Szkrjabin két nagy szonátája két óriási pianisztikus erőpróba: mindkettő szinte játszhatatlanul nehéz, mindkettő eksztatikusan túlfűtött – tehát nagyon frappánsan felel egy évszázad távolából Beethoven 1817/18-as tombolására –, csak éppen míg az 5. szonáta (1907) még nem távolodik el radikálisan a tonalitástól, és harmóniáiban, színvilágában sokszor emlékeztet a franciák impresszionizmusára, addig a 10. szonáta (1913) már szinte atonális. Pierre-Laurent Aimard játékában egyszerre volt jelen a gyilkosan nehéz játszani való fölötti uralom bámulatos biztonsága és a teljes érzelmi-indulati, sőt spirituális elkötelezettség: a zongoraművész mindenestől átadta magát a három szerző látomásainak.

A koncerten jelen volt a kilencvenkét éves Kurtág György: Pierre-Laurent Aimard őt köszöntötte a Játékok ráadásként megszólaltatott három tételével.

Befejezésül tartozom megmagyarázni, miért érzem ironikusnak Aimard meghívását a Cziffra Fesztiválra. Az a virtuozitás, amelyet Cziffra György felülmúlhatatlan zongorajátéka képviselt, önmagáért való: elegancia az elegancia kedvéért, bravúr a bravúrért. Hajdani zeneakadémiai tanáraim egyike, Pernye András mondogatta előszeretettel:

tudják, Cziffra A dongót csak egy kicsit játssza gyorsabban, mint a többi zongorista – de oktávban!...

Aimard gondolkodásmódjától mi sem áll távolabb, mint a mutatványszerű virtuozitás. Félreértés ne essék: nem szeretném ez utóbbit lekicsinyelni, a benne rejlő vonzerő, elegancia, az általa sugárzott diadalmas öröm értékét kétségbe vonni. Egyszerűen arról van szó, hogy Pierre-Laurent Aimard más. Miközben boszorkányos virtuozitással és lenyűgöző állóképességgel játszik Beethovent, Prokofjevet, Szkrjabint, a játékában megmutatkozó hangszeres bravúr mindvégig tartalmi mozzanatokat szolgál: a zene hevületének, indulatainak, érzelmeinek kifejezését. Ilyen értelemben funkcionális virtuozitás az, amely e hatvanéves francia művész lenyűgöző muzsikálását jellemzi.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Plusz

Művészettel az orvostanhallgatók kiégése ellen

Empatikusabbak, jobb a kapcsolatuk a betegekkel, kevésbé hajlamosak a depresszióra és jobban bírják a terhelést – egy kutatás szerint a művészeti és humán tárgyak ilyen hatással vannak a diákokra. Ehhez pedig az is elég, ha zenét hallgatnak, nem muszáj maguknak is játszani valamilyen hangszeren.
Zenés színház

Magasrangú francia kitüntetést kapott Jonas Kaufmann

A német tenor, aki továbbra is egy személyben látja el az előző generáció három tenorjának feladatait, a Művészi Érdemrend tiszti fokozatát kapta meg a franciáktól.
Tánc

Mesternő, nagybetűvel

Lőrinc Katalin egy személyben aktív táncos, pedagógus és teoretikus. Június 25-én a Müpában mutatkoznak be tanítványai, akik már az ő új oktatási metódusa szerint végeztek a Táncművészeti Egyetemen. Emellett nemrég megjelent, A test mint szöveg című könyvéről is beszélgettünk.
Tánc

„Ne játszd túl, de kevés se legyél!”

Két életük van: az egyik az általános iskolában kezdődik minden reggel, mint minden átlagos gyereké, a másik délután egykor a Madách Musical Táncművészeti Iskolában, ahol felveszik a balettcipőt és elkezdik próbálni a Billy Elliot – a Musical című darabot.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus fesztivál

A zene mellett a tánc és a képzőművészet is megjelenik a Zempléni Fesztiválon

A 10 napos rendezvény 37 helyszínen 60 programmal várja látogatókat augusztus 10. és 19. között.
Klasszikus humor

Molto scherzando: Ilyen, ha a karmester szelfibotra cseréli a pálcát

Persze csak a Photoshop segítségével, egy komoly karmester soha nem tenne ilyet!
Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Ha leszáll az éj, írni kezd

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 közös magazinműsorának június 23-i adásában vendégünk lesz Érdi Szabó Márta, Dr. Földvári-Oláh Csaba, Horváth János Antal és Vaskor Gréta.
Klasszikus hír

Magyar Örökség Díjat kap az Óbudai Danubia Zenekar

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő együttest az MTA dísztermében tüntetik ki szombaton további hat díjazottal együtt.