Klasszikus

A füstje meg a lángja

2007.03.27. 00:00
Ajánlom
Bár kétségkívül számos dolog felett joggal fanyaloghatnak a zenerajongók, azért összességében valljuk be, az utóbbi években felvitte az Isten a dolgunkat. Lett egy Müpánk, amely jócskán megemelte a hazai koncertkínálat általános színvonalát – és továbbra is van egy Budapesti Tavaszi Fesztiválunk (BTF), amelynek ma már ehhez a színvonalhoz képest kell kiemelkedőt nyújtania.

A fentiekből kiindulva jó magyar szokás szerint elvileg borítékolhatnánk a két intézmény késhegyre menő harcát – ám szerencsére természetes vetélkedésüknél már csak egymásrautaltságuk nagyobb. A BTF aligha nélkülözhetné az első számú hazai rendezvényhelyszínné előlépett Müpát – a Müpa pedig aligha bánja, hogy közel egy hónapig nem neki kell ellátni a telhetetlen közönséget minden földi jóval. Hisz ott van még tizenegy másik... S a kényszernél talán még fontosabb a lehetőség, amit egymásnak nyújtanak: a BTF elit közönségét, európai csúcskategóriához szokott fellépőit – és nem utolsósorban szponzorait! – a Müpa környezete olyan színvonalon képes kiszolgálni, ami korábban Budapesten nem megfizethetetlen, hanem egyszerűen elérhetetlen volt. A Müpa pedig egy bő negyedszázados múltú, kiterjedt hazai és nemzetközi közönségkapcsolatokkal rendelkező fesztivál látogatóit szólíthatja meg – immár második alkalommal.

A hamburgi székhelyű Északnémet Rádiózenekar két, idehaza különösen jól csengő névvel érkezett: Christoph von Dohnányi karmesterrel (a „nagy” Dohnányi unokájával), és a fiatal hegedűvirtuózok egyik legjobbikával, Vadim Repinnel. Ligeti Lontano-jával kezdeni egy koncertet csak papíron nagy merészség – az épp negyven éve bemutatott mű mára méltán klasszikussá érett. A kisszekund-súrlódásokra épített hangzástömbök a kevésbé „edzett” hallgató számára is csak kezdetben tűnnek statikusnak, és permanensen disszonánsnak, a lenyűgözően felépített partitúrából hamarosan előtűnik a mű sajátos dinamizmusa és feszültség-oldás viszonyai. Az NDR – ahogy egy kortárs produkcióira méltán büszke rádiós együttestől el is várható – alapvetően jól teljesített, leszámítva az itt-ott a fafúvósokon előforduló intonációs pontatlanságokat: bár ez utóbbiak száma bőven a tűrésküszöbön belül maradt, Ligeti műve pont azok közül való, amely kevéssé tűrik az ilyesmit.

A Mendelssohn-hegedűverseny akár a koncert fénypontja is lehetett volna, de – köszönhetően Dohnányi és a zenekar rugalmatlanságának – a koncert mélypontja lett. Ritkán tapasztalni, hogy egy karmester ennyire, szinte az udvariatlanságig pórázon tartson egy Repin-formátumú szólistát – aki az elején még meg-megpróbálkozott egy-egy szabadabb gesztussal, agogikával, de aztán érezhetően nyelt egyet, vállat vont és a produkció érdekében nem erőltette tovább a dolgot. Kivéve a harmadik tételt, amiben egyszer néhány ütem erejéig meglódult, megmutatva, hogy tulajdonképpen mi is lenne az a tempó, amit a szíve szerint játszana, és amit a zenekar és karmestere valószínűleg képtelen lett volna követni.

Félreértés ne essék, pontosan tudom, hogy egy-egy ilyen koncert előtt szólistának és a zenekarnak csak minimális közös próbára van lehetősége – az viszont elvárható, hogy a zenekar ne „kötelező gyakorlatként” tekintsen a kíséretre, tanulja meg legalább annyira, hogy – a Mendelssohn-hegedűverseny esetében ráadásul viszonylag egyszerű – zenei anyag előadása közben ne kelljen görcsösen a kottára tapadnia. Ha ugyanis nem néz fel a kottából, a karmester, ha akarja, sem tudja instruálni – igaz, ez esetben Dohnányi láthatóan nem akarta. Egyszerűbb volt Repint megfogni, mint a zenekart megmozdítani. Így, ha akadtak is csodás pillanatok – pl. az első tétel visszatérésénél – leginkább Repin bravúros ráadásából tudhattuk meg, hogy milyen jó is lehetett volna az a hegedűverseny...

Fentiek ellenére a koncert második felére bizakodással ültem be: egyfelől Mahler I. szimfóniája mindig ünnep számomra, másfelől Mahlerben nemigen lehet Ligeti clusterjei és Repin virtuozitása mögé bújni – tehát majd most! Ám az első tételben a fúvósok bizonytalankodása és az ívek hiánya foszlatta szét a semmiből megszülető zene illúzióját, a humorral és tánccal teli második tétel pedig számomra inkább egy háromnegyedes germán indulónak tűnt, a játékosság és önfeledtség minden nyoma nélkül. A harmadik tétel János bácsija sem kelt fel, inkább fekve maradt... a „Titán-szimfónia” előadásából még leginkább finálé szolgált rá a melléknevére.

A fúvósok – kivált az oboa és a kürt – olykor nem álltak a helyzet magaslatán; a prím pontos volt, de sokszor élettelen – ez utóbbi kivált a szekund erőteljesebb gesztusainál volt érzékelhető; Dohnányi pedig inkább rendet tartott, mintsem vezényelt. Ilyen produkcióra legalább öt hazai zenekar és ennél több karmester képes... A közönséget ellenben semmi sem tartotta vissza az ünnepléstől – s a koncertet követően azzal a kétkedéssel mentem haza, hogy talán az én készülékemben van a hiba...

Hogy talán mégsem, arról a következő napi ügyeletes sztár, Riccardo Muti és a Philharmonia Orchestra győzött meg. Nem hallottam a teljes koncertet (nem voltam akkreditálva), csak a második félidőben elhangzott Csajkovszkij-szimfóniát, a Hatodikat – ez viszont az elmúlt hónapok egyik legmaradandóbb zenekari élményének bizonyult. Muti az egyik legszuggesztívebb karmester-egyéniség, akit valaha pódiumon láthattam, zenekara pedig egy klasszissal jobban szólt, mint a hamburgiak huszonnégy órával korábban. Bár az utolsó Csajkovszkij-szimfónia közel sem olyan egyszerű, mint amilyen hatásos, Muti és zenekara az első pillanattól az utolsóig lenyűgöző teljesítményt nyújtott.

Egyik kedvenc „scherzóm”, a második tétel különös, ötnegyedes keringőjének – az ötletet még Webber is megirigyelte a Jesus Christ Superstar-ban („Everything’s Alright”) – tökéletes ringása, és a harmadik tétel kirobbanó ereje talán a legjobb előadás volt, amit valaha élőben hallottam, ráadásul Muti ez utóbbi tétel végén nem csupán a zene utolsó gesztusát, hanem a kitörni készülő tapsot is megfogta... a negyedik tételben pedig már nem is hallottuk a zenekart – egyedül maradtunk Csajkovszkij talán legszemélyesebb hangú vallomásával. Varázslatos volt: nem egyszerűen jó koncert, hanem az a fajta élmény, ami még sokáig kísérti az embert.

A koncertet kivételesen csak decensen szétköhögő reprezentatív közönség – tényleg, miért nem a Müpában szednek vizitdíjat? – még egy ráadást is kapott, azaz kettőt: először Muti ötperces angol nyelvű kiselőadását Giuseppe Martucciról, a csodagyerekként ünnepelt, később főleg Toscanini által népszerűsített Puccini-kortársról – majd egy rövid opuszt e tényleg méltatlanul elfelejtett szerzőtől. S minden jó, ha vége jó: a nem remélt Muti-koncert feledtette az előző napi csalódást – míg kedd este sztárjának a füstje, a szerdáénak a lángja volt a nagyobb.

(2007. március 20. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Az Északnémet Rádió Zenekarának koncertje; Ligeti György: Lontano; Mendelssohn: e-moll hegedűverseny, op. 64; Mahler: I. D-dúr, "A titán" szimfónia; km.: Vagyim Repin (hegedű), vez.: Christoph von Dohnányi

2007. március 21. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Philharmonia Zenekar koncertje; Mozart: D-dúr "Haffner" szimfónia, K 385; Liszt: Les Préludes; Csajkovszkij: VI. h-moll "Patetikus" szimfónia, op. 74; vez.: Riccardo Muti)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Klasszikus

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Könyv

Nyáry Krisztián: Nem a politika, hanem az olvasó fogja eldönteni, milyen könyvet vesz a kezébe

A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója szerint hiába erőlködnek a jobboldali, kormánypárti ideológusok, nem lehet az olvasók nélkül lecserélni az irodalmi kánont. És végső soron nem számít az író politikai beállítottsága, csak az, hogy milyen szöveget írt.
Könyv

950 személy számára állítottak ki igazolást arról, hogy Arany János rokona

Nem várt fordulat az Arany-kutatásban: az egyházi anyagkönyvek vizsgálata alapján akár 2000 élő rokona is lehet a költőnek, igaz, mind oldalági.
Jazz/World

Elkészült a Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje

Az István király dicsérete című mű zeneszerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja, szólistaként Miklósa Erika operaénekesnő hallható.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.