Klasszikus

A Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar meghallgatásai

2008.09.29. 00:00
Ajánlom
A Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar november 1-én tartja budapesti meghallgatását a 2009-es tavaszi és nyári turnéihoz. 1983 és 1993 között született európai muzsikusok jelentkezését várják október 20-ig.

1986-os alapítása óta a Gustav Mahler Jugendorchester (GMJO) a világ egyik legnevesebb ifjúsági zenekarává vált. Claudio Abbado azzal a céllal alapította az együttest, hogy Kelet- és Nyugat-Európát összekösse, hiszen ez volt az első olyan ifjúsági zenekar, amely a keleti blokkból is fogadott fiatal muzsikusokat. 1992-ben a zenekar minden 26 év alatti európai zenész számára nyitottá vált.

A zenekar évente kétszer turnézik, a következő évad tavaszán, 2009. március 20. és április 30. között Ingo Metzmacher, Hakan Hardenberger és Jane Irwin közreműködésével lép fel Interlakenben, Vaduzban, Pisában, Ferrarában, Nápolyban, Athénban, Bécsben, Grazban, Budapesten, Prágában és Lisszabonban, nyáron pedig, augusztus 11. és szeptember 25. között Jonathan Nott, Franz Welser-Möst, Matthias Goerne, Baritone és Lisa Batiashvili csatlakozik az együtteshez, akkor Bolzano, Amszterdam, Köln, Grafenegg, San Sebastian, London, Krakkó, Lucerne, Verona, Frankfurt, Bécs, Linz, Milano és Róma ad otthont a koncerteknek.

További információ: Jeunesses Musicales Hungary

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Keller András, Hager Ritta és Gálffi László is

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. Mások mellett elismerésben részesült Dobai Péter költő, író, dramaturg és a Bartók Rádió is.
Színház

Gellért-hegyi rémálmok – kritika Az Imádkozó című előadásról

Radioaktív jövőben hasadnak a sorsok Pintér Béla huszonkilencedik, legújabb előadásában. Maguk a szereplők húzzák a talpalávalót a nihil komédiájához. Megnyugtató, hogy ez csak egy rémálom, és még felébredünk.  
Vizuál

Öt híres művész, akiket megihletett a karácsony

Ki gondolná, hogy Andy Warhol imádta a karácsonyt, olyannyira, hogy egyenesen a Karácsony Királyának nevezték, Salvador Dalí pedig egy időben karácsonyi lapok tervezésére adta a fejét? Szubjektív válogatásunkban öt képzőművész karácsonyhoz kapcsolódó művét ajánljuk, az ünnepre hangolódva. 
Vizuál

Csaknem száz év után tért haza Rippl-Rónai remekműve

160 millió forintos kikiáltási árról indul a Virág Judit Galéria december 19-i aukcióján A geszti kastély kertje című alkotás, amely Rippl-Rónai egyik legmerészebb festménye. Az árverésen Vaszary János ritkán látható művét is bemutatják. December 17-én pedig kortárs festményekre licitálhatunk.
Vizuál

KÉP-regény: A modernista zseni

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal véletlenszerűen kiválasztott képe adott okot rá, hogy felidézze Brazíliavárosban tett látogatását és megossza velünk Oscar Niemeyer iránti rajongásának okát.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Egymást húzták fölfelé – Almási Miklós bejegyzése

Valami titkos versenyfélének tűnhet az a csoporthatás, ahogy a klasszikus zene korszakos alakjai egymás mellett és által jutottak el a csúcsig. Almási Miklós Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró vendégcikke.
Klasszikus ajánló

Fesztivállal emlékeznek César Franck születésének 200. évfordulójára

A Franck Fesztivál fókuszában egy eredeti Debain-harmónium és a pesti Jézus Szíve Jezsuita Templom frissen felújított orgonája áll. A hangszereken egy kétnapos mesterkurzus után elhangzik Franck összes harmónium- és orgonaműve is.
Klasszikus hír

Pozsonyban díjazták a Magyar Rádió Gyermekkórusát

A Pozsonyban megrendezett nemzetközi kórusversenyen 16 éven aluli kategóriában a legmagasabb minősítést kapta a Magyar Rádió Gyermekkórusa, akik Walter Judit és Dinyés Soma karnagyok vezényletével adták elő műsorukat.
Klasszikus gyász

Elhunyt Thür Sylvia hárfaművész

A művész négy évtizeden át volt a Magyar Állami Operaház Zenekarának oszlopost tagja, turnékon, hangversenyeken is rendszeresen részt vett. Halálhírét az intézmény osztotta meg közösségi oldalán.
Klasszikus interjú

„Kapcsolatot teremteni a fentiekkel” – Beszélgetés Oláh Patrikkal

Alighogy kitüntetéssel lediplomázott, már tanít is a Zeneakadémián. Ő komponálta a zenetörténet első lovári nyelvű miséjét, és döntőbe jutott az idei Bartók Világversenyen. Oláh Patrik zeneszerző gazdag díjgyűjteménye nemrég az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal bővült.