Klasszikus

A Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar meghallgatásai

2007.10.08. 00:00
Ajánlom
A Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar a 2008-as tavaszi és nyári turnéihoz keres fiatal muzsikusokat: 1982 és 1992 között született zenészek jelentkezését várják október 24-ig.

A Gustav Mahler Ifjúsági Zenekart 1986-ban, Bécsben alapította Claudio Abbado. Célja az volt, hogy a zenekarban egyesítse Kelet- és Nyugat-Európát, hiszen ez volt az első olyan ifjúsági zenekar, amely a keleti blokkból is fogadott fiatal muzsikusokat. 1992-ben a zenekar minden 26 év alatti európai zenész számára nyitottá vált.

A zenekar évente kétszer turnézik, a következő évad tavaszán Herbert Blomstedt és Leonidas Kavakos, nyáron pedig Sir Colin Davis és Nikolaj Znaider közreműködésével. A 2008-as tavaszi turné tervezett helyszínei: Bolzano, Interlaken, Drezda, Frankfurt, Luxembourg, Freiburg, Bécs, Madrid. A nyári turné helyszínei: Bolzano, Grafenegg, Drezda, San Sebastian, Luzern, Amszterdam, London. A Jeunesses Musicales Hungary által szervezett budapesti meghallgatásra november 10-én kerül sor a Zeneakadémián. Jelentkezni október 24-ig lehet, további információk a Jeunesses Musicales Hungary honlapján olvashatók.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Komoly lényét én nem tudtam nem szájtátva csodálni” – búcsú Tallér Zsófiától

Április 6-án, 50 éves korában elhunyt Tallér Zsófia Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző, a Zeneakadémia és az SZFE oktatója. A kivételes művészről M. Tóth Géza Balázs Béla-díjas filmrendező emlékezett meg a Freeszfe Egyesület oldalán.
Színház

Pap Verával és Börcsök Enikővel látható a Pesti Színház nagy sikerű előadása

A Pesti Színház 2010-ben mutatta be Hadar Galron kortárs izraeli író drámáját, a Mikvét, amely tizenegy évvel a bemutató után április 24-én online lesz látható az eSzínház oldalán.
Vizuál

Mindig farmernadrágot viselt – Szomjas Györgyre emlékezett Gelencsér Gábor

Az április 7-én elhunyt filmrendező, Szomjas György művei is láthatók lesznek a Műcsarnok hamarosan megnyíló, filmesek fotóit bemutató tárlatán, ám készítőjük már nem lehet jelen a megnyitón. Gelencsér Gábor filmtörténész búcsúzott tőle a Műcsarnok oldalán.
Vizuál

Elhunyt Szomjas György

Megrendülten olvastuk a Magyar Filmművészek Szövetsége gyászhírét, miszerint 2021. április 7-én, 80 éves korában otthonában, szerettei körében elhunyt Szomjas György filmrendező. 
Zenés színház

A muzsika hangja szigorú valósága

Talán nem meglepő, hogy számos musicalhez hasonlóan a Broadway színpadáról vászonra álmodott, öt Oscar-díjjal jutalmazott és minden idők ötödik legjövedelmezőbb filmjeként számon tartott A muzsika hangját is valós események ihlették, arról viszont már kevés szó esik, hogy a szereplők olyannyira az életből csöppentek a képernyőre, illetve a színpadra, hogy a szerzők még a neveket sem változtatták meg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus Film

Film készült a Szózat regényes történetéről – Nézze meg online, itt!

A Szózat és a zene kapcsolatáról beszélget Juhász Anna irodalmár és Becze Szilvia, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője a Budapesti Filharmóniai Társaság legújabb dokumentumfilmjében.
Klasszikus nekrológ

„Komoly lényét én nem tudtam nem szájtátva csodálni” – búcsú Tallér Zsófiától

Április 6-án, 50 éves korában elhunyt Tallér Zsófia Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző, a Zeneakadémia és az SZFE oktatója. A kivételes művészről M. Tóth Géza Balázs Béla-díjas filmrendező emlékezett meg a Freeszfe Egyesület oldalán.
Klasszikus ajánló

Online koncertvetítés keretében hallhatók John Williams legismertebb dallamai

A Los Angeles-i Filharmonikusok egy korábbi évadnyitó koncertjén filmzenei gálaesttel tisztelgett az ötszörös Oscar-díjas John Williams előtt, ahol olyan művek csendültek fel nagyzenekari hangszerelésben, mint a Csillagok háborúja, A birodalom visszavág vagy a Schindler listája zenéje. A koncertfilm április 10-11-ig között online megtekinthető.
Klasszikus ajánló

Egy hétvége a vonósnégyesek bűvöletében

Idén a Budapest Quartet Weekend tematikája a születésének 160. jubileumát ünneplő cseh zeneszerző óriás, Antonin Dvořák köré épül április 16-18. között.
Klasszikus gyász

50 éves korában elhunyt Tallér Zsófia zeneszerző

Az Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző, a Zeneakadémia oktatója hosszan tartó betegség után, életének 51. évében távozott az élők sorából.