- Miért fontos számodra, hogy megismerd a különféle billentyűs hangszereket?
- A billentyűs hangszerek sokfélesége a kifejezési lehetőségek sokféleségét jelenti. A múltban mindig megvolt ez a sokszínűség, míg manapság nagyon uniformizált a helyzet. Ha zongorázom, nyilván Steinwayn, ha orgonálok, nyilván elektromos működtetésű orgonán. Engem sokkal inkább lenyűgöz, hogy minden egyes hangszer egy különleges, sajátos nyelvet kínál. Például Bachnak két Lautenwerk, úgynevezett lant-csembaló volt a birtokában, amelyeket barátja, Zacharias Hildebrand épített számára - Lipcsében alig volt másnak ilyen, tehát ezeket a hangzásokat csak ő tudta létrehozni. Sokat kísérletezett, klavikorddal, pedálos csembalóval, orgonával. Idősebb korában még árusított is Silbermann fortepianókat. Nekem is ez a sokféleség okoz örömet: megnézni, az adott hangszer mit tud nekem mint előadóművésznek, sőt, mint rögtönzőnek mondani. Mert ha meg akarok ismerni egy hangszert, előbb improvizálok rajta, és csak utána játszom a zeneirodalmat.
- Fennmaradtak a Hildebrand-féle hangszerek?
- Nem, csak leírásokból ismerjük őket. Ezek a különleges hangszerek általában gyorsan eltűntek, ami nagy kár. Például Mozart pedálzongorája is. Tudjuk, hogy szerette, és számos művét ezen adta elő. Mihelyt azonban a hangszer eltűnik, már alig tudunk róla valamit. Bach, Buxtehude és a többi más nagy barokk mesternél ugyanez a helyzet - nem maradtak fenn a hangszereik.
- Ezek valójában orgonista gyakorlóeszközök, vagy "igazi" hangszerek voltak?
- Soha nem póthangszerek! Lehet persze gyakorolni rajtuk az orgonadarabokat - de saját hangzásviláguk volt. Egészen másféle, különleges játéktechnikák kapcsolódtak hozzájuk, a rögtönzésnél tehát újfajta ötleteket inspiráltak. Úgy tűnik, hogy ezek elsősorban nem a leírt zene megszólaltatását szolgálták, sokkal inkább az improvizáció szerzett örömet rajtuk. Ne felejtsük el, hogy amikor Bach odaült egy billentyűs hangszerhez, akkor többnyire rögtönzött. Ez Mozartra és Beethovenre is érvényes, sőt, még Chopinre is: amikor Bécsben bemutatkozott vagy szalonokban játszott, nemcsak a kompozícióit adta elő, hanem mindig improvizált is.
- Budapesti koncerteden Chopint is fogsz játszani - pedálzongorán. Van ennek történeti alapja?
- Ismereteink szerint Chopin nem játszott a hangszeren. A halála előtti években ütötte fel a fejét a gondolat, hogy a zongora mellett - vagy helyett - pedálzongorán is lehetne játszani. Úgy tűnik, az ötlet Liszttől származott, aki zongoraépítőjét, Érard-t is igyekezett rábeszélni, hogy építsen ilyeneket. A 19. század második felében számos pedálzongora jelent meg Párizsban, és csaknem minden szerző, aki írt orgonára, játszott is ezen a hangszeren: Charles-Marie Widor, Louis Vierne, César Franck (aki vett is egyet), Léon Boëllmann, Camille Saint-Saëns, Charles Gounod... Chopin jó barátja, a billentyűs virtuóz Charles-Valentin Alkan kora legnagyobb pedálzongora-játékosa volt. Úgyhogy én csak kicsit eljátszom a gondolattal, hogy milyen lehetett, amikor Alkan néhány Chopin-darabot ezen a hangszeren adott elő (ha egyáltalán). Schumann hangszeréről többet tudunk. Őt annyira lenyűgözték ennek hangzási lehetőségei, hogy komponált műveket kifejezetten pedálzongorára. Mendelssohn is lelkesedett érte - a lipcsei konzervatóriumban igazgatósága idején pedálzongora-osztályt is indított. Orgonaműveit pedálzongorán komponálta, ezzel magyarázható, hogy olykor zongoraszerűek
- Mikor kezdtél érdeklődni a pedálos hangszerek iránt?
- Zongorával kezdtem a tanulmányaimat, de már tinédzser koromban erősen vonzott az orgona. Martin Haselböcknél tanultam Bécsben, és az orgona mellett zeneszerzéssel is foglalkoztam. A pedálos csembaló felé azért fordultam, mert számos Bach előtti zeneszerző, Dietrich Buxtehude, Vincent Lübeck, Georg Böhm és mások darabjai jobban szólnak rajta, és nincs is bizonyíték rá, hogy orgonára írták volna őket; számos jel utal arra, hogy például Bach híres C-dúr toccata, adagio és fúga (BWV 564) című darabja is pedálos csembalóra született. Fontos tudni, hogy ha egy 17. századi műben van pedálszólam, az nem feltétlenül jelenti, hogy orgonadarabról van szó. Ami a pedálzongorát illeti, elsősorban azért kezdtem érdeklődni iránta, mert imádom azokat a műveket, amelyeket Schumann komponált a hangszerre. Pedálcsembalón, vagy pedálzongorán sok minden sokkal plasztikusabban szól, mint orgonán. Egyszerűen tisztábban hallani a szólamokat.
- Mennyire meghatározó számodra a koncertezés mellett a tanítás?
- Fontos a növendékeket lelkesíteni, és valószínűleg nekem magamnak is nagy szükségem van rá. Persze jó lenne, ha több időm lenne a tanításra, meg egyszerűen a gondolkodásra. És a sportra. No meg az improvizációra. Nagyon örülök, hogy a budapesti koncerten tíz percet rögtönözhetek majd: igyekszem majd olyan hangzásokat kicsalni a Müpa orgonájából, amelyek csak rá jellemzőek.
- Fontos számodra a közönség? Mit szeretnél megosztani velük?
- Az ember megérzi, ha a teremben történik valami. Nem ezoterikus értelemben, de egyfajta energiáról van szó. Ha ez találkozik a tieddel, abból a legihletőbb, legcsodálatosabb pillanatok jöhetnek létre. És akkor a rögtönzésben is csúcsokat lehet elérni. Elsősorban a billentyűs hangszerek sokfélesége fölötti örömömet szeretném megosztani velük. Meg a kora barokk és a modern orgonazene iránti szeretetemet. És a legfontosabb talán, hogy átéljék azt a boldogságot, amit a hangzások felfedezése jelent számomra.
Az interjút fordította: Rácz Judit