Klasszikus

A hegedűművész, akitől még a Kis éji zenét is meghallgatom

2019.08.01. 15:20
Megosztom
Terje Tønnesen igazi egyéniség, aki olyan frissességgel játszik Vivaldit vagy Mozartot, mintha egyenesen a zeneszerző kéziratából olvasná a kottát. A norvég hegedűművész augusztus 4-én Veszprémben lép fel.

Norvégia legjelentősebb kortárs muzsikusa, akinek háta mögött négy évtizedes pálya áll. Terje Tønnesen 1955-ben született Oslóban, szülei természettudósok voltak, ő viszont a zene területén mutatott tehetséget Bernben tanult Max Rostal irányítása alatt, tizenhét évesen pedig szülőhazája sajtójában már olyan hegedűsként emlegették, aki „annyira káprázatos, hogy az már párját ritkítja”.

norveg-kamarazenekar-112345.jpg

Norvég Kamarazenekar (Fotó/Forrás: kammerorkesteret.no (press kit))

Tanulóévei után rögtön zenekart alapított, ez lett a mára élvonalbeli Norvég Kamarazenekar, amelynek máig művészeti vezetője.

A kamarazenekar olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Msztyiszlav Rosztropovics, James Galway és Maurice André.  „Rosztropoviccsal játszani és találkozni rendkívül inspiráló volt. Ő egyike azoknak a zenészeknek, akik a legnagyobb hatással voltak rám, ahogy hegedűs „bálványaim” is, Isaac Stern és Jascha Heifetz.

Hosszú fekete hajával Tønnesen a zenekar arcává vált, de karizmatikus játéka azokat is meggyőzi, akiket nem érdekel a látvány. Vivaldi örök klasszikusát, A négy évszakot mindenképpen érdemes a zenekara egyéni előadásában meghallgatni, de a Kis éji zene című Mozart-opuszt is lemezre vette, ráadásul nem akárhogy.

Tonnesen-1-112346.jpg

Terje Tønnesen (Fotó/Forrás: kammerorkesteret.no (press kit))

Muzsikusként az adja nekem a legnagyobb örömet, ha van egy ötletem

– mondja Tønnesen. Ez a kreativitás vezeti Veszprémben, az Auer Fesztiválon is, ahol a népszerű Vivaldi-hegedűversenyeket saját átiratában adja elő. Az ő olvasatában a város zajaival körülvett és a természettől eltávolodott mai kor emberét halljuk a mű elején, majd zenei időutazáson veszünk részt Vivaldi koráig. Tønnesen A négy évszakot kelta–ír népi hegedüléssel, skót dudaszóval, mobiltelefon-hanggal egészíti ki, hogy ez az örökösen ismételt zenemű új levegőhöz jusson.

Terje Tønnesen augusztus 4-én lép fel az Auer Fesztiválon a veszprémi Hangvillában. Vivaldi mellett északi szerzők műveit játssza a Mendelssohn Kamarazenekarral.

A fejlécképen Terje Tønnesen és a Norvég Kamarazenekar, a fotó forrása a zenekar honlapja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Zenés színház

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Plusz

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Könyv

„Jó volna tudni, beszéli-e a nyelvünket” – Vámos Miklós kérdéseire David Szalay válaszol

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Választása ezúttal a Booker-díjas David Szalay Test című regényére esett. Gondolataira a magyar származású szerző reagál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus lapszemle

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Klasszikus gyász

Elhunyt Aldobolyi Nagy György zeneszerző-karmester

Az egri Gárdonyi Géza Színház egykori zenei vezetőjét, akinek nevéhez számos film- és színházi zene kötődött, nyolcvanhét éves korában érte a halál.
Klasszikus ajánló

Húsz év, ezernyi találkozás – jubileumát ünnepli az Ars Sacra Fesztivál

Húsz év után ugyanazzal az üzenettel fordulnak a közönséghez, mint amellyel útjára indították az Ars Sacra Fesztivált: „Reményt és jövőt adok nektek.” (Jer 29,11) A jubileumi, fesztivált szeptember 12–20. között rendezik meg.
Klasszikus hír

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus hír

Anthony Hopkins zeneszerzőként is a csúcsra ért

A kétszeres Oscar-díjas színész Life Is a Dream című albumával a brit klasszikus zenei slágerlista élére került. A lemezen olyan szerzeményei hallhatók, amelyeken Anthony Hopkins évtizedeken át dolgozott.