A hegedűművésznő, aki a leghírhedtebb okkultista múzsájává vált

Leila Waddell, aki 1880. augusztus 10-én született az új-dél-walesi Bathrust városában, hét éves korában kezdett hegedülni. Olyan tehetségesnek bizonyult, hogy huszonévesen Sydney zenei életének élbolyában találta magát, és több iskolában is tanított. Koncertjein legszívesebben Wieniawski és Vieuxtemps műveit játszotta, és hamarosan a legjobb ausztrál hegedűsök között emlegették.

Huszonnyolc évesen brit turnéra indult egy zenekarral Londonba, ahol bemutatták az új-zélandi csellistának, Katherine Mansfieldnek. Barátok lettek, törzshelyük pedig a bohémek és különcök által látogatott Cafe Royal volt, ahol a kor misztikusai is gyakran összegyűltek.

Aleister Crowley ekkor már több mint tíz éve az okkultizmus és a miszticizmus útját járta, kicsapongó nemi életet élt, és a vad rituáléin a peyote nevű hallucinogén drogot osztotta társaságának. A szektavezér beleszeretett a fiatal, érzéki kisugárzású művésznőbe, és beavatta különleges világába. Így próbálta ki Leila Waddell a meszkalint, azt a drogot, amely a századforduló Európájának első pszichedelikus drogja volt, és amelyet Aldous Huxley és Lewis Carroll is használt.

Leila Waddell az Argenteum Astrum, Crowley okkultista társaságának tagja lett, és az Agatha nővér nevet kapta. Crowley viszont Laylah néven szólította, amely a Jelenések könyvében szereplő babiloni asszonyok egyike. Waddell arcképe és neve bekerült az enigmatikus verseket és szexuális rituálék leírásait tartalmazó Hazugságok könyvébe, és a mágus több elbeszélését is inspirálta.

Ahány embertől kérdeznénk, ki volt Aleister Crowley (1875-1947), annyi választ kapnánk. Egyesek szerint maga az ördög, démonok által megszállt ember, aki homoszexualitását orgiákban élte ki egy olyan korban, ahol a másságot elnyomták. Mások szerint egy szabad ember egy korlátozott korszakban, aki nem félt istennek tekinteni az embert.

ami mégiscsak nevetséges egy olyan emberrel kapcsolatban, aki gyertyákat gyújtott és tudattágító drogokat szedett sötét szobákban, furcsa performanszokat rendezett, és túlélte Hitlert, de Sztálint nem. Szerepel a Beatles Bors őrmester-albumának borítóján, mottóját („Tégy, amit akarsz”) a Led Zeppelin bakelitkorongra véste. A kilencvenes években alakja az akadémikusok figyelmét is felkeltette, és több félreértést igyekeztek tisztázni a személyével kapcsolatban: például azt, hogy nem volt drogfüggő. Illetve egyetlen szerre volt utalva: morfinista volt, amit a háziorvosa írta fel neki. Aleister Crowley legnagyobb bűne a polgárpukkasztás volt. Rituáléiban mindennél fontosabb szerepe volt a szexnek, és ez sokakat felháborított, miközben a felsőosztály férfitagjai zárt ajtók mögött furcsa fétiseknek hódoltak. Crowley viszont nyíltan hirdette, és könyveiben meg is írta, hogy szerinte a szeretkezés érzelmi töltete folytán varázslatos energiákat szabadulnak fel, és démonidézésre is alkalmas, az orgazmus pillanatában pedig a varázsló ereje megtöbbszöröződik.

Aleister Crowley (Fotó/Forrás: Wikimedia Commons)

Crowleyt lenyűgözték Waddell zenei képességei, és valódi médiumnak tartotta a nőt. Egy nap, Guy Martson nevű tanítványának kertjében (aki úgy vélte, a brit nőket a tom-tom dobok hangjára kellene bevezetni a maszturbáció világába) pattant ki Crowley fejéből az ötlet, hogy rendezzenek mágikus rituálékat, amelyben a zene, a költészet és a tánc egyesült. A hegedűművésznő játszott az Eleuszisz rítusai (The Rites of Eleusis) első előadásában 1910-ben a londoni Caxton Hallban. A mű okkult ihletése miatt nem talált helyet a kánonban, ma pedig egyenesen mulatságos azokat a kritikai beszámolókat olvasni, amelyek a hagyományos szempontok szerint próbálják értékelni az alkotást: „A hölgy újra hegedűt vett a kezébe, és olyan gyönyörűen, kecsesen, olyan átélten játszott rajta, hogy valóban megtapasztaltuk az eksztázist, amelyet Crowley oly hevesen előidézni kíván.”

Az Eleuszisz rítusaiban még egy táncos, valamint maga Aleister Crowley szerepelt, aki dicshimnuszokat zengett Pánnak. A közönség félhomályban ült, az előadást pedig, noha a színpadon nem történt szex, behálózta az erotikus szimbolika. A koncert után Crowley és társasága levonták a tanulságot: egy beavatott közönség jobban csatornázná a mágikus energiákat, mint az átlagos hangversenylátogatók. A szektavezér legjelentősebb, Magick: Liber ABA című könyvének negyedik részében írta meg a tapasztalatait, és hangsúlyozta: Leila Waddell zenéje fantasztikusan működött.

A sztori, miszerint csodás módon megmenekült a szerencsétlenségtől, bejárta az ausztrál sajtót. A brit szigetországba visszatérve Leila Waddel a Ragged Ragtime Girls nevű hegedűegyüttessel turnézott Európában, miközben folytatta mágikus tanulmányait az Ordo Templi Orientis társasággal, nagy hangsúlyt helyezve a szexuális mágia területére.

Az erotika, a mágia és a zene bűvköréből a világháború rángatta ki Crowley társaságát. Írország ekkor brit uralom alá tartozott, és sok ír – köztük Crowley is – lehetőséget látott a háborúban a függetlenségre. Waddell felmenői az ír éhínségek elől menekültek Ausztráliába, így ő is szimpatizált a függetlenségpártiakkal. Crowleyék 1914-ben érkeztek meg New Yorkba azzal a különleges megbízatással, hogy Németország hitelét abszurd propagandával rontsák. A következő évben, egy július 3-i napon Waddell, Crowley és néhány ír a Szabadság-szoborhoz hajózott a Hudson folyón, hogy kikiáltsák Írország függetlenségét, és bejelentsék a háborút Anglia ellen. Szándékuk persze nevetséges volt, és az emberek a hajóból alig hallották a hatóságok által feltartóztatott Crowleyt, aki széttépte az útlevelét, miközben Waddell egy lázadó himnuszt játszott hegedűn. 1916-ban Anglia brutálisan megtorolta a húsvéti felkelést. Az erőszakos forradalom sikertelen volt, de örökre megváltoztatta Írországot.

Crowley és Waddell útjai ezután szétváltak. A férfi a nyugati partra utazott, a nő pedig folytatta a turnézást és az élénk társasági életet. Barátja volt Rebecca West és Theodore Dreiser íróknak, és gyakran megfordult Frank Harris szalonjában, aki később szintén szexuális szabadosságáért vált hírhedtté. A hegedűművésznő a legkülönbözőbb helyszíneken játszott Amerikában: istállókban, gyárakban, kertekben,

és ezeket a koncertélményeket a muzsikuskarrierjének legjobb pillanatai közé sorolta. Crowley eközben már Szicíliában tevékenykedett, saját apátságot emelt és egy másik skarlátasszonyt nevezett múzsájának. Egy korszak ért véget Leila Waddell életében is.

1924-ben visszatért Ausztráliába, hogy beteg apja mellett lehessen. Az egykori csodagyerek koncerteken, turnékon, rádióban szerepelt, visszatért a tanításhoz, és Sydneyt az sem zavarta, hogy a nő korábban „a világ leggonoszabb emberével” kokettált. Hazatérése után nyolc évvel, rákban hunyt el, szülei mellé temették. Okkultista kalandjait a Sydney Morning Herald gyászjelentése mégsem említette.

Az Eleuszisz rítusait a crowleyiánusok – például az Ordo Templi Orientis társasága – ma is játsszák szerte a világon. Waddellt szülővárosa, Bathurst 2015-ben díszpolgáraival együtt ünnepelte. A hegedűművész élete valóban csodás utazás volt, noha életvitele máig ijesztő vagy különös sokak számára.