Klasszikus

A hét jazzlemeze – Cinzia Spata: 93-03

2005.02.07. 00:00
Ajánlom
A 93-03 hátsó borítóján a zenekar összeállítását tanulmányozó olvasónak feltűnhet, hogy az együttest vezető énekesnő neve után nem a jazzlemezeken szokásos vocals, hanem a voice szó szerepel. Elírásról lenne szó? Cinzia Spata zenéjét hallgatva megbizonyosodhatunk róla, hogy az, amit némi gyanakvással nyelvi pontatlanságnak gondoltunk, tulajdonképpen finom műfaji distinkció.

Ha ugyanis a hagyományos vocals értelemben adna elő az olasz vokális jazz egyik legjelentősebb mai személyisége, az azt jelentené, hogy minden elhangzó kompozícióban a szöveget éneklő művész szerepét osztaná magára. Cinzia Spata azonban – bár a tradicionális jazzéneklés is hallhatóan a kisujjában van, amit két olyan, csak a műfaj magasiskoláját kijártaknak ajánlható szám is jelez a lemez szerzeménylistáján, mint Horace Silver Lonely Womanje és Marcus Vinícius de Moraes Marcha da Quartája – CD-felvételeinek legalább felében arra vállalkozik, hogy szöveg nélkül, egyedül az énekhangra (voice) szorítkozva, röviden improvizáljon. Az a hagyomány, amelyből ez a Spata-féle szövegtelen éneklés kinőtt, a ’60-as években bukkant fel a jazzben, úttörője Jeanne Lee és Karin Krog volt. Őket többek között Sheila Jordan (aki egyes lemezein Leehez hasonlóan költészetet és énekművészetet vegyített), Julie Tippets, Urszula Dudziak, Tamia és Norma Winstone követte. Utóbbival, akit ECM-felvételei kapcsán Magyarországon szintén ismernek, Cinzia Spata is dolgozott együtt, s talán nem véletlenül. Jeanne Lee volt az, aki a jazz-énekművészet számára meghódította a női érzelmek, szenvedélyek, szeszélyek és indulatok teljes skáláját. Tolmácsolásában az előadás integráns része lett például az emberi szenvedés, a mámor és a szexuális gyönyör – nyögések, sóhajok, kacagások és sikolyok formájában. Noha Spata számai e lemezen nem követik a negyven évvel ezelőtti úttörőket az érzelmi és technikai extremitásokba, magyarán: a 93-03 zeneanyaga nem kísérleti, mégis igaz lehet az olasz művésznőre, ami „elődeit” úgyszintén jellemezte: hogy testének apró porcikáit, csak röntgenfelvételeken kimutatható izmocskáit, inait és üregeit képes a zene szolgálatában rezonáltatni, hangszert varázsolva a legtágabb értelemben vett hangképző szerveinek olyan miniatűr részecskéiből, amelyek legtöbbünk számára teljesen ismeretlenek – akik pedig tudják a nevüket, többnyire nem látnak bennük mást hangzatos latin anatómiai szakszavaknál.

Ezeket a „titkos” forrásokból származó rezgéseket persze nem mindig veszi észre a hallgató. Sokszor csupán váratlan-szokatlan hajlításnak vagy az énekhanggal való bravúros játéknak tűnik az, ami valójában a láthatatlan testrészek mint hangszerek megszólaltatása. De Cinzia Spata nem csupán a teljes női hangskála és az emóciók mozgósításában mester, hanem az előre kiszámíthatatlanul megjelenő kis hangornamenseknek is képes jelentést adni, s így integrálni őket a dal egészébe (Everybody’s Song But My Own; Every Time We Say Goodbye). A Spata-féle énekgyakorlatnak természetesen a saját szerzemények, valamint egyes kortárs jazz-komponisták munkái felelnek meg elsősorban, ezzel magyarázható, hogy „igazi” standard csak egy található a lemezen. És nyilván az se meglepő, hogy egy efféle moderato cantabile lemezt készítő művész épp Kenny Wheeler kompozíciói közül választ kettőt a repertoárjába. A trombitás munkáinak sok iróniával vegyített sajátos líraisága az, ami felkelthette az énekesnő figyelmét, talán elsősorban 1992-ben, amikor egy jazzfesztiválon együtt lépett fel a kanadai muzsikussal. Hogy valamikor a Wheelerrel való találkozás idejében fogant meg először ennek a mostani, hatodik Spata-lemeznek a gondolata, vagy legalábbis az első zenei inspirációk azokból az évekből datálhatók, azt a CD címe világosan jelzi. Összefoglalás tehát a 93-03: tíz év művészi munkájának rezüméje, s egyben mentési akció is, hiszen sok előadó állandó repertoárdarabjai válnak örökre semmivé azzal, hogy nem készül belőlük hangfelvétel. Hála a tizenhét éves kora óta fellépő és huszonhárom éve jazzoktatással is foglalkozó cantante sicilianának, Stefano Di Battista, Enzo Randisi és Flavio Boltro egykori muzsikus partnerének, legszívesebben énekelt számai immár maradandó közkincsnek számítanak.

(Cinzia Spata: 93-03; Cinzia Spata (ének); Marc Copland (zongora); Ron McClure (bőgő); Marcello Pellitteri (dob); Donny McCaslin (soprano szax); Azzurra Music, 2004)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Vizuál

Fedezd fel Frida Kahlo életének helyszíneit!

Lehet-e még újat mondani arról a nőről, aki az életét és az érzéseit ilyen mélységben tárta a nyilvánosság elé, aki saját személyét is a művészete részévé változtatta? Az ikonikus képzőművészek életét bemutató filmek sorában ezúttal a mexikói festőművésznő nyomában járunk.
Fidelio Tours

A Gyógyítókerttől a Pajtaszínházig – Partitúra az Őrségben

Az Őrségben kalandozik a Partitúra kulturális felfedezőműsor szeptember 26-án, szombaton 14.30-tól a Duna tévén. Egyébként az Őrség onnan kapta a nevét, hogy a honfoglaló magyarok őrállókat telepítettek ide az ország nyugati kapujának védelmére.
Színház

Hát én nem vagyok magyar? – Kondor Ernő, a pesti kabaré „feltalálója”

A magyar kabaré története szomorú históriákkal teli, a nagy nevettetők élete sokszor egyáltalán nem volt vidám. De talán az egyik legigazságtalanabb sors a honi kabaré alapítójának, Kondor Ernőnek jutott. Őt már az életében elfelejtették. Pedig pályatársa, Kellér Dezső joggal nevezte őt a műfaj feltalálójának, ugyanis az általa megteremtett irodalmi kabaré a világon egyedülálló volt.
Jazz/World

Frissítette minden idők legjobb 500 albumának listáját a Rolling Stone

Tizenhét évvel első kiadása után napra kész állapotba hozta a Rolling Stone magazin minden idők legjobb 500 albumának listáját, amelynek élén Marvin Gaye What's Going On című albuma felváltotta a Beatles együttes Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band című albumát.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Kelemen Barnabás és Kokas Katalin a Gramophone díjazottjai között

Kihirdették a rangos brit zenei szaklap 2020-as győzteseit.
Klasszikus magazin

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Klasszikus hír

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.
Klasszikus kritika

A hang szépsége – A Pannon Filharmonikusok Bécsi barátok című koncertjéről

Szeptember 19-én a pécsi Kodály Központban egy tavaszról elhalasztott hangversenyt hallhatott a közönség: a Pannon Filharmonikusok vendégeként Baráth Emőke adott elő Haydn- és Mozart-áriákból összeállított, súlytalannak nem mondható hangszeres számokkal gazdagított programot. A zenekart Vass András, a zenekar állandó karmestere vezényelte.
Klasszikus hír

Költözni kényszerül a Rádiózenekar

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez kerül a Magyar Rádió által használt három épület, a Rádiózenekar viszont még nem szolgál közzétehető információkkal az ügyben. Az biztos, hogy költözniük kell.