Klasszikus

A hét jazzlemeze – Don Byron: Ivey-Divey

2005.06.06. 00:00
Ajánlom
Don Byron egy róla szóló riportban futólag megemlítette, hogyan alakult ki benne az Ivey-Divey ötlete: mint elszánt és minden régire-újra elvben nyitott zenehallgató elhatározta, hogy előveszi régen a tokjában porosodó tenorszaxofonját, mivel a klarinét és a basszusklarinét nem volt megfelelő, illetve elégséges hangszer a John Coltrane-élmény kreatív feldolgozásához, ám a szaxofonon való gyakorlás közben művészi érdeklődése is irányt váltott (talán a reprezentatív The Complete Lester Young Studio Sessions On Verve című kiadvány hatására), és immár főleg arra volt kíváncsi, mik voltak a nagy Pres, azaz Lester Young műhelytitkai, melyek alapkövei lehetnek egy újabb Byron-opusnak.

A Verve gazdag dokumentációval kísért nagyszerű Lester Young-kiadványán hallgatható meg az az 1946. áprilisi session, amelyet a legendás tenorszaxofonos harmadmagával készített egy hollywoodi stúdióban. A háború utáni Young egyik legelső munkája ez s egyben pályájának egyik csúcspontja. Bőgő nélküli trióban vették fel a számokat a korszak híres zongorista-entertainerével, Nat „King” Cole-lal és a dobok koronázatlan királyával, a harminc esztendős Buddy Rich-csel. A Young-trió nyolc felvételt rögzített, s ennek gerince – négy kompozíció – képezi az Ivey-Divey első blokkját. Csak az elsőt, hiszen Don Byron nem az unalmas, klónozó feldolgozók közül való. Byront, úgy képzelem (jónéhány lemezét ismerve), igazán csak a saját projektjei érdeklik, Lester Young triójának zenéje csupán annyiban számít, amennyiben beépíthető a klarinétos művészi terveibe. Így volt ez korábban a kelet-európai zsidó népzenével (klezmer) és Mickey Katz zenéjével; a ’70-es évek funkjával és Raymond Scott szerzeményeivel; az A Fine Line albumon pedig egy egész sor alapanyaggal: Puccini és Schumann darabjaival, illetve Ornette Coleman, Roy Orbison és Stevie Wonder számaival. Contrasting Brilliance című sorozatában ugyancsak az áthasonítás és a különböző zenei matériák szokatlan koegzisztenciája a meghatározó: Henry Mancini és Sly Stone; Igor Stravinsky és Raymond Scott; az Earth, Wind & Fire együttes és a Herb Albert-féle Tijuana Brass. Hol szigorúnak ható, hol kedélyesebb vagy épp ironikusabb a Byron-féle hagyománykezelés, de sosem romboló. A klarinétos nem azért szegődik oda a különböző stílusok mellé, hogy ultramodern környezetbe helyezésükkel elpusztítsa, megszűntesse őket: az efféle radikális avantgarde gesztusok ma már nincsenek divatban. Sokkal inkább a bekebelezés aktusa folyik itt, a byroni szubjektív választás eredményeként kijelölt életművek vagy egyes szerzemények „byronosítása”.

Akár negatív kritikaként is olvashatók a fenti sorok az önközpontú művészről, akit csak saját műve továbbfejlesztése vonatkozásában érintenek meg a klasszikusok (és a tegnap slágerei). Pedig a bíráló jól tudja, hogy van ennek a törekvésnek legalább két nagy pozitívuma, illetve vonzereje. Az egyik az, hogy a Byron által kiválasztott zenék – s valljuk meg őszintén: a Young-trió muzsikája is közéjük tartozik – menthetetlenül elenyésznének a feledés homályában, ha időről-időre valaki nem fújná le róluk a port (mint a tenorszaxofonról). A másik: klarinétjátékát szeretjük vagy sem, el kell ismernünk, Don Byron a kortárs jazz egyik legeredetibb alakja, aki bármilyen nyersanyagból képes aranyat olvasztani. Az Ivey-Divey-n is ez történik. A feldolgozások (Young számai mellett két Miles Davis-darab is belekerült a repertoárba) hallatán el kell ismernünk, hogy az ifjú Jason Moran kiválóan egyezteti össze modern harmóniakezelését Nat Cole világával, s a veterán Jack DeJohnette is csúcsformában szolgálja ki Byron ideáit. Elég, ha most a lemez nyitószámát, az I Want To Be Happy-t hozom fel példának. Byron itt basszusklarinéton játssza a közismert témát, majd fokozatosan kilép a Young-melódia keretei közül, és orkánszerű improvizatív középrészbe kergeti bele az előadást. DeJohnette hallható könnyedséggel követi mindenhova, s a zongorakíséret is ideális. Moran rövid szólója nem rugaszkodik el annyira az eredeti harmóniáktól, mint Byroné, mégis tökéletesen illeszkedik az új zenei világba.

Külön kritika szólhatna a különleges Davis-interpretációkról vagy a vendégzenészek, különösen Ralph Alessi nagyszerű teljesítményéről. S megint más lelkendező kritika illethetné Byront, a komponistát: öt újabb saját szerzeménnyel gazdagította a CD-t. De a lemez címének, illetve a cím byroni interpretációjának magyarázata is meghaladja a jelen írás kereteit: az ivey-divey eredetileg Lester Young teremtménye, igazi jazz argókifejezés. Nagyjából az állandó blues-életérzés, a szüntelen bánat megfelelője.

(Don Byron: Ivey-Divey; Don Byron (klarinét, basszusklarinét, tenorszaxofon); Jason Moran (zongora); Jack DeJohnette (dob); Ralph Alessi (trombita); Lonnie Plaxico (bőgő); Blue Note, 2004)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.
Vizuál

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus kórus

Solti Árpád nyerte a Mátrai Művészeti Napok zeneszerzői pályázatát

Solti Árpád műve nyerte el a Vox Mirabilis és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatának fődíját, amelyet a Mátrai Művészeti Napok jubileuma alkalmából hirdettek meg
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.
Klasszikus hír

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.