Klasszikus

A hét portréja: Alfred Schnittke

2008.07.28. 00:00
Ajánlom
Hatvanhat filmzenéjén kívül számos színpadi zenét, kilenc szimfóniát, versenyműveket és egyéb zenekari műveket komponált, vokális, kamara- és szóló hangszeres darabot írt. Jelentős mennyiségű cikket és könyvet hagyott hátra. Alfred Schnittke tíz éve hunyt el.

Az orosz zeneszerző 1934. november 24-én született Engels-ben. Édesapja Bécsben dolgozott, így Alfred 1946-től két évig itt tanult magánúton, s ez döntő hatással volt műveire, ízlésére s karrierjének alakulására is. Szovjetunióba való visszatérésekor Schnittke beiratkozott a Moszkvai Októberi Forradalom Zeneiskola karvezetés tanszakára, emellett pedig magánúton zeneelmélet órákat vett.

1953-ban felvételt nyert a Moszkvai Konzervatóriumba, ahol Golubev és Rakov voltak a tanárai, majd elvégezte annak kiegészítő szakát is. 1962-től hangszerelést tanított ugyanitt, s ekkortól kezdett szabadúszó zeneszerzőként dolgozni. 1962-84 között hatvanhat filmhez írt kísérőzenét különböző szovjet filmtársaságoknál. Ebben az időszakban fogalmazta meg legtöbb cikkét a kortárs zenéről.

1967-ben Varsóban járt, 1977-ben a Litván Kamarazenekar billentyűseként Németországba és Ausztriába látogatott. A szovjet rezsimmel való bonyolult kapcsolata 1958-ban kezdődött Nagaszaki című oratóriumával. Tevékenységét meglehetősen jól fogadta a hatalom, megtisztelő felkéréseket kapott, de amikor megkérték, hogy alkalmazkodjon a hagyományosabb zenei nyelvhez, kiesett ebből a kegyből. A rezsim alatt a nyugati kultúrából nem csak Stravinsky, Schönberg, Berg és Webern műveit tanulmányozta, mint társai, hanem elővette Stockhausen, Nono és Ligeti műveit is. A Szovjeckaja muzika cikkei állandóan támadták, s ez csak 1985-ben, Gorbacsov irányítása alatt enyhült.

Paradox módon éppen akkor, amikor már utazhatott volna a Szovjetunió határain kívül műveinek népszerűsítése érdekében, súlyos betegség vette le lábáról. 1990-ben Hamburgba költözött, ahol zeneszerzést tanított a Hochschule für Musik und Theater-ben. 1998. augusztus 3-án halt meg Hamburgban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Jazz/World

Elkészült a Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje

Az István király dicsérete című mű zeneszerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja, szólistaként Miklósa Erika operaénekesnő hallható.
Klasszikus

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Zenés színház

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Színház

Vidéki előadások Budapesten

A Thália Színház szervezésében a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg idén szeptember 3–9. között a népszerű színházi fesztivált, amelyen hét nap alatt nyolc előadás várja majd a közönséget.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.