Klasszikus

A hét portréja: Botka Valéria

2008.06.09. 00:00
Ajánlom
Botka Valéria kóruskarnagy művészi pályája során elévülhetetlen érdemeket szerzett a zene szeretetének elmélyítésében, az együtténeklés örömének megismertetésében és gyermekek ezreinek adott életre szóló impulzust a kollektív éneklés, a zene iránti igényesség felkeltéséhez és műveléséhez. Holnap lesz 80 éves.

Botka Valéria Máriakálnok-Arakon született 1928. június 10-én. Tanulmányait 1950 és 1954 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte Ádám Jenő, Gát József, Kodály Zoltán, Szabolcsi Bence és Vásárhelyi Zoltán növendékeként. 1954-ben férjével, Csányi Lászlóval megalapította a Magyar Rádió Gyermekkórusát, amelynek 1986-ig volt vezetője. 1970-ben az Állami Operaház Gyermekkarának is alapítója volt - e kórus élén szintén 1986-ig állt. Magyarországi fellépéseinek száma csaknem háromezerre tehető. A Rádió Gyermekkórusával vendégszerepelt csaknem valamennyi európai országban, az Egyesült Államokban, Kanadában, valamint 15 alkalommal Japánban. Együtteseivel számtalan hangfelvételt készített. Csányi Lászlóval közösen kilenc kötetnyi kórusművet adott közre. 1966-ban Liszt-díjat kapott, Németh László-díjas, a Magyar Örökség díjának kitüntetettje.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

„Az operettek a szüleim, a musicalek pedig a férjeim” – 90 éve született Galambos Erzsi

Balerinának készült, az operettek és musicalek koronázatlan királynője lett. Már gyerekkorában megtalálták a kisebb szerepek, később pedig olyan színészlegendákkal lépett színpadra, mint Somlay Artúr, Básti Lajos, Latabár Kálmán vagy Honthy Hanna. 1931. december 5-én született Galambos Erzsi.
Klasszikus

Magnificat, az örömteli várakozás himnusza

Számos zeneszerzőt megihletett a bibliai szövegre épült keresztény himnusz, a Magnificat, mely hagyományosan az adventi várakozás során szokott elhangozni.
Jazz/World

Elhunyt Kóbor János

78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes frontembere. A zenészt hetek óta kórházban kezelték koronavírus-fertőzéssel.
Plusz

Kihirdették a 2021-es Prima Primissima Díj nyerteseit

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott pénteki gálaesten.
Klasszikus

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus ajánló

Fiatal karmestertehetség vezényli az Óbudai Danubia Zenekart

Holly Hyun Choe, az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjának résztvevője lesz az Óbudai Danubia Zenekar december 7-i koncertjének karmestere. A műsoron a szintén mentorált zeneszerző, Donghoon Shin egy műve is elhangzik.
Klasszikus interjú

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt
Klasszikus magazin

Magnificat, az örömteli várakozás himnusza

Számos zeneszerzőt megihletett a bibliai szövegre épült keresztény himnusz, a Magnificat, mely hagyományosan az adventi várakozás során szokott elhangozni.
Klasszikus magazin

Bach és a létezés szakrális matematikája

Milyen zeneeszmény vezette Johann Sebastian Bachot odáig, hogy saját és Isten nevét egyetlen ütemben rejtse el a kottában? A lipcsei zeneszerzőt gyakran emeljük a legmagasabb piedesztálra, miközben merőben máshogy gondolkodott a zenéről, mint ahogy mi tesszük. Nem öncélú önkifejezésnek tartotta, hanem egy magasabb igazság keresésének.